Japánban Nindzsák várnak a repülőtéren

Nem mindennapi élmény és látvány fogadja a Japánba, egészen pontosan a Csubú régióba érkezőket. Elkezdődött ugyanis a „Reptéri Nindzsák” projektje, azaz már a reptéren belebotlunk a Japán kultúrába.

Hattori Hanzo és a Nindzsák – céljuk fenntartani és megőrizni az Aicsi prefektúra múltját és hagyományát – nagyszabású együttműködésbe kezdtek a helyi repterekkel. A Chubu Centrair Nemzetközi Repülőtérre érkezve indul el a Japánba látogatók kalandja a nindzsákkal.

Az új turisztikai látványosság célja, Aicsi népszerűsítése. A nindzsák üdvözlik az érkező turistákat, majd egy igazi show műsorral kedveskednek az utazásban megfáradt látogatóknak és szükség esetén pedig információkkal látják el őket. Ezenkívül a repülőtér számos pontján nindzsa videókat vetítenek, megtekinthetik öltözetüket és használati tárgyaikat, valamint egy zárt területen még az egyik fegyverüket, a shurikent is megpróbálhatják eldobni. A shuriken egy élezett kézi penge, amelyet lapos fémekből készítettek. Leginkább távolsági fegyverként használták, hogy megsebezzék az ellenfelet, azonban néha közel harcban is előkerült. A legnagyobb attrakciót Hattori Hanzo és nindzsái szolgáltatják – Hattori Hanzo egyébként a 16. században élő mesternindzsa volt.

japan

A repülőtéren sétáló nindzsákkal, akár még fényképet is lehet készíteni. Igazán értékes darabjai lesznek a nyaralási fotóknak.

„A világ első nem Japán nindzsái.” – a nyelvi korlátoktól sem kell félni. Nem kell japánul tudni, ha meg akarjuk érteni a nindzsák úmutatását, hiszen vannak köztük angol anyanyelvűek is.

Miért is lehet izgalmas Aicsi?

Az Aicsi prefektúra Japán szívében található, ezért más turisták által kedvelt városok, mint például Tokió, Kiotó és Oszaka is könnyen elérhető. Azonban Aicsiban maradva is számos élményben lehet részük. Sokkal több templommal és szentéllyel rendelkezik mint Kiotó, sőt egész Japánban a legnagyobb számú szent hely itt található. Tavasszal a cseresznye virágok, ősszel pedig a változatos színű levelek teszik még vonzóbbá a tájat.

Legyél az első hozzászóló "Japánban Nindzsák várnak a repülőtéren" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*