Gyorsan nő a magyar turisták száma Izraelben

Az Izraelbe érkező magyarok száma, elsősorban az új légi járatoknak köszönhetően – gyorsan nő: májusban már kétszer annyi magyar járt a közel-keleti országban, mint egy éve, az idei év első öt hónapjában pedig 44 százalékos a növekedés. A statisztikák azt is jelzik, hogy főleg az egyéni utazók száma nő, és bár még mindig a hagyományos, kulturális-vallási-történelmi túrák a legnépszerűbbek, egyre többen fedezik fel az izraeli borokat és gasztronómiát, valamint az aktív turisztikai lehetőségeket – összegez a turizmus.com.



A politikus utoljára 18 éve járt a magyar fővárosban, amely azóta szerinte sokat változott: rendezettebb a városkép, szemmel láthatóan több a turista és a helyiek többet mosolyognak. Látogatása első napján találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, akivel a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztését vitatták meg, június 12-én délután délután pedig az El Al közreműködésével a hazai tour operatorokkal és szakújságírókkal folytatott eszmecserét.

Itt szóba kerültek a sikerek mellett a megoldásra váró problémák is – többek közt a magas szállodai szobaárak. Ezzel kapcsolatban Uzi Landau leszögezte: az állam nem avatkozhat bele a piacba, ám fontolóra veszik a megbeszélésen elhangzott javaslatot, amely alacsonyabb áfa-kulcsot jelenthetne a kelet-európai utazók számára. Szintén felvetődött a reptéri leszállási díjak mérséklése is, amely további növekedést jelenthetne a régióból, valamint az ország itthoni promóciójához való hozzájárulás szükségessége.

A túraszervezők szorgalmazták továbbá az önálló izraeli turisztikai képviselet újranyitását is – ezzel kapcsolatban azt a választ kapták, hogy az iroda nyitása a beutazó forgalom függvénye, de megvizsgálják ennek lehetőségét is.

(Fotók: Falus Tamás)

Legyél az első hozzászóló "Gyorsan nő a magyar turisták száma Izraelben" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*