Olvad a jég a két ország között

84%-kal emelkedett – összehasonlítva a 2015-ös év január-júliusi időszakkal – az Amerikából Kubába utazók száma 2016 első félévében. A cél egyértelmű, erősíteni szeretnék a két ország közötti kapcsolatot.

Az amerikai látogatók teljes száma nem lett nyilvánosságra hozva, azonban tudjuk, hogy a tavalyi évben 160 ezer turista repült, kikapcsolódást céljából Kubába, így egy rövid matematikai számítás után, közel 300 ezer utazóról beszélünk. A számadatok nem tartalmazzák a kubai-amerikaiakat, akik családjukat meglátogatni indultak a szigetre.

A két ország közötti kapcsolat előrehaladását a másik fél is segíti. Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke támogatja az utazást Kubába, ahol egy másik kultúrát, életvitelt ismerhetnek meg, valamint az amerikaiaknak lehetőségük van saját maguk által szervezett kirándulásokon is részt venni, illetve előreláthatólag ősszel amerikai kereskedelmi járatok indulnak a szigetre.

A kubai turizmus összességében 11.7%-kal emelkedett a 2016-os év első hat hónapjában, ami azt jelenti, hogy 2 147 600 turista utazott a szigetre. Az amerikaiak mellett más országokból is – mint például Spanyolország, Lengyelország, Németország – növekedést mutat a látogatók száma.

Legyél az első hozzászóló "Olvad a jég a két ország között" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*