Paradigmaváltás kell a turizmusban a szakembermentéshez

Flesch Tamás

A szemléletet és a humánpolitikát tekintve is paradigmaváltásra van szükség a szállodaipar és a vendéglátás területén – állítja Flesch Tamás, a Continental Group Kft. ügyvezető igazgatója, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége nemrég megválasztott általános alelnöke.

Flesch Tamás, miközben egyetért azzal, hogy a szakemberhiány, az elvándorlás ma már a turizmus minden területén komoly versenyképességi korlátot jelent, határozottan állítja: a kedvezőtlen folyamat még megállítható. Ehhez azonban megfelelő jövőképre van szükség és arra, hogy az ott dolgozók érezzék a megbecsülést, a fiatalok számára pedig vonzó legyen az iparág.

– Magyarország jó hely, ahol minden turista megtalálhatja azt, amire vágyik. De ez az élmény csak akkor teljesedik ki, ha a vendég mindenütt hibátlan szolgáltatásban részesül – magyarázza a szakember. – Ehhez pedig felkészült, nyelveket beszélő, vendégszerető szakemberekre van szükség, ezért a lehető leghamarabb változtatni kell azon, hogy a fizetések lényegesen alacsonyabbak annál, mint amilyen minőségű, nyelvtudással rendelkező, erkölcsileg is magas követelményeknek megfelelő szakemberekre van szükség. A kérdés megoldása azért is életbevágó, mert Magyarország nem Franciaország, Budapest nem Párizs, vagy London, ahová a turisták akkor is elzarándokolnak, ha esetleg középszerű, vagy annál is rosszabb szolgáltatási színvonalat is találnak.

– Ma még nincs okunk szégyenkezni, mert Magyarországra, és különösen Budapestre, a versenyképes ár-érték arány miatt özönlenek a turisták. Elégedettségüket pedig jól mutatja, hogy az online vendégértékelő oldalakon a legmagasabb pontszámokat kapják a budapesti szállodák, és az éttermek többsége is jó átlagot könyvelhet el. Persze az igazán jó az lenne, ha a ma többséget alkotó kisebb költésű vendégek mellett a jól fizető turisták, üzletemberek is visszatérnének – de ez már egy másik történet.

A versenyképesség megőrzéséhez szerinte a képzéstől, a vonzó karrierpályán át a szakemberek megőrzéséig, átfogó változtatásokra van szükség. Ebben annak a felismerésnek is szerepre kell játszania, hogy a szakmai tapasztalat ugyan rendkívül fontos, de ma már önmagában nem elég. Csak akkor igazán érték, ha a mai kor elvárásainak megfelelő, korszerű tudással is párosul.

Hamvas Zoltán gasztronómiai társelnök, Könnyid László elnök és Flesch Tamás általános alelnök Fotó: Hotel Európa fit Facebook-oldala

Hamvas Zoltán gasztronómiai társelnök, Könnyid László elnök és Flesch Tamás általános alelnök a szervezet nemrégiben tartott tisztújító közgyűlése után Fotó: Hotel Európa fit Facebook-oldala

Látni kell ugyanis, hogy az elmúlt évtizedben az internet elterjedése, a világhálós foglalások térnyerése olyan technológiai változásokat hozott, amelyek egészen újfajta tudást, szemléletet követelnek. Ennek hatására a vendégelvárások is jelentősen megváltoztak.

A fapados légitársaságoknak is köszönhetően megjelent például egy olyan – egyre fiatalabb – utazóközösség is, amely elvárja a minőséget, de már nem igényli a korábbi formalitásokat. A felgyorsuló generációváltás a szakmában is érződik: míg korábban szinte elképzelhetetlen volt, ma már 20-25 éves fiatalokkal is találkozhatunk például a szállodai recepción. Ezek a fiatalok pedig amellett, hogy magabiztosak, hibátlan nyelvtudással rendelkeznek, egészen másként gondolkodnak, mint elődeik.

A globális iparági változások más tekintetben is lecsapódnak nálunk – teszi hozzá Flesch Tamás. Nyugaton már régóta megszokott, hogy képzetlen munkaerővel töltik be az alacsonyabb munkaköröket. Magyarországon viszont a közelmúltig még ezek többsége – köztük a londiner, a portás, a pincér –, is jó keresetet biztosító, megbecsült szakmának számított, ahol megvoltak az alkalmazás előfeltételei. Mára viszont idehaza is eljutottunk oda, hogy több helyen már az is öröm, ha valaki egyáltalán jelentkezik az állásra. Pedig egy jó szakember betanítása nem megy egyik óráról a másikra – ehhez évekre lenne szükség.

A felgyorsuló generációváltás a szakmában is érződik: míg korábban szinte elképzelhetetlen volt, ma már 20-25 éves fiatalokkal is találkozhatunk például a szállodai recepción

A felgyorsuló generációváltás a szakmában is érződik: míg korábban szinte elképzelhetetlen volt, ma már 20-25 éves fiatalokkal is találkozhatunk például a szállodai recepción

Mivel a fiatalok ma azt látják, hogy a sok munka ellenére már csak a menedzseri beosztásokban lehet komoly jövedelemhez jutni, egyre kevesebben választják ezt a szép iparágat. A másik csapás, hogy a jól képzett, tapasztalt, idősebb szakemberek egyre nagyobb része – a magasabb fizetésért és a biztosabb egzisztenciáért – külföldön próbál szerencsét. A szállodáknál is nehéz helyzetet teremt ez, de az éttermeknél még ennél is nagyobb gondot okoz, mert a gasztronómiai forradalom hatására jogosan felértékelődött a séfek, szakácsok munkája, akiknek pótlását végképp nem lehet szakképzetlen munkaerővel megoldani.

– A 24. órában vagyunk – értékel Flesch Tamás – Az elvándorlás mellett az is fokozza a szakemberhiányt, hogy folyamatosan nyílnak az új szállodák, éttermek, bisztrók. Az élesedő verseny persze egészséges, a baj csak az, hogy az új helyek megjelenésével tovább nő a szakemberek iránti igény. Ezért is kulcskérdés, hogy a turizmus és a gasztronómia területén olyan változások történjenek, amelyek gyorsan és érezhetően biztosítják a kedvezőbb működési környezetet, a szakemberek megbecsülésének lehetőségét.

Meglátása szerint ennek első, apró de pozitív lépése az éttermi áfa csökkentése, amit a változás iránt elkötelezett – ma még sajnos szűk – munkaadói körrel együtt, a Continental-csoportnál is a munkabér emelésére fordítottak. De önmagában ez és a jövőre várható további áfacsökkentés is kevés ahhoz, hogy a Nyugat elszívó hatását kompenzálni lehessen.

– Szerencsére pozitív jelek is akadnak – fejti ki a szakmai szövetség általános alelnöke. – Azt tapasztalom, hogy a legfiatalabb, „y” generációnak nem minden a fizetésről szól. Számukra a vonzó jövőkép és a közösséghez tartozás élménye is rendkívül fontos. Meghatározóbb, mint az előző korosztálynak. Ezért is kell mindent megtennünk azért, hogy olyan körülményeket teremtsünk, ahol ők jól érzik magukat, miként az is egyértelműen látszik, hogy az elvándorlók többsége is Magyarországot választaná, vagy szívesen haza is térne, ha itthon is megtalálná a számításait.

Érsek M. Zoltán

Legyél az első hozzászóló "Paradigmaváltás kell a turizmusban a szakembermentéshez" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*