Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja rekordmagas, több mint 1 milliárd euró EBITDA-t (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt) ért el 2023-ban, emellett az Accor Magyarországon is sikeres évet zárt – közölte a vállalat.
Az Accor 2023-ban rekordmagas eredményt ért el, az EBITDA történetében először átlépte az 1 milliárd eurós határt – mondta Sébastien Bazin, az Accor elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint. Az elmúlt évben a csoport minden szegmensben és földrajzi területen növekedést ért el – tette hozzá Sébastien Bazin.
A szállodaipari csoport közleménye szerint az Accor Magyarországon is sikeres évet zárt, az egy kiadható szobára jutó árbevétel (RevPAR) 2022-hez képest 36,8 százalékkal nőtt, a foglaltság elérte a 65,3 százalékot, ami 10,2 százalékpontos növekedés 2022-höz képest.
A vállalat négy új szállodát nyitott 2023-ban Magyarországon – Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton, TRIBE Budapest Stadium, ibis Budapest Stadium és Mercure Székesfehérvár Magyar Király – összesen 524 szobával, ami 13,8 százalékkal növeli az Accor szobáinak számát Magyarországon. „Négy új hotelnyitásunkkal több mint 500 új szobával nőtt a kapacitásunk, és két új márka is megjelent a magyar piacon, a TRIBE és a Mövenpick” – idézte a közlemény Komlósi Gabriellát, az Accor HotelServices Magyarország ügyvezető igazgatóját.
Az Accor jelenleg 26 szállodával rendelkezik Magyarországon, 4286 szobával.
Az 1967-ben alapított, franciaországi központú Accor SA a világ egyik vezető szállodaipari csoportja, több mint 5300 ingatlannal és 10 000 vendéglátóhellyel a világ 110 országában, világszerte mintegy 260 000 munkatársat foglalkoztat. (MTI)