Rendkívüli nyitva tartás a Budapesti Állatkertben

Augusztus 9-én ünnepli 150. születésnapját a Fővárosi Állat-és Növénykert, ennek az apropójából este 10-ig hosszabbították meg nyitva tartásukat, valamint augusztus 10-én is számos programmal várják a látogatókat.

A keddi napon, öt helyszínen folynak majd a születésnapi események, amely során korabeli viseletbe öltözött színészek segítségével elevenítik fel az Állatkert történetét, ezen kívül zenével, mesekoncerttel, bábjátékkal, bűvész bemutatóval és sok más szórakoztató programmal várják az érdeklődőket.

A fellépők között találkozhatnak a Talamba Ütőegyüttessel, Bíró Eszterrel, a Madarak házibuli-zenekarral, a Napszínpad Társulattal, az Eszter-lánc mesezenekarral, Galagonya bohóccal és Mollini bűvésszel is.

Az „Én állatkertem” címmel egész nap, több helyszínen az Állatkert közismert barátaival Csányi Vilmos etológussal, Dolák-Saly Róbert és Geszti Péter előadóművésszel, Németh Kristóf, Oroszlán Szonja és Pogány Judit színművésszel, valamint Ráday Mihály városvédővel tartanak beszélgetést.

Augusztus 10-én pedig különböző helyszíneken, a zene segítségével ismerhetik meg a föld különböző tájait, kultúráit a dél-amerikai szambától kezdve, az indiai zenén át egészen az afrikai dallamokig.

A szerdai napra már nem érvényes az szülinapi nyitva tartás.

Legyél az első hozzászóló "Rendkívüli nyitva tartás a Budapesti Állatkertben" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*