Sárgamuskotályok és furmintok kóstolói a tokaji szüreti napokon

 A Paulay Borház, a Hímesudvar, a Pinceköz, a Majoros Birtok, az Erzsébet Pince és a Benkő Borház által meghirdetett kóstoló ezúttal a három hagyományos tokaji fajta közül egy illatos szőlőre, a sárgamuskotályra fókuszál majd – mondta el az MTI-nek a tizenegy, zömmel kisebb, kézműves tokaji pince összefogásával létrejött Tokaji Borászok Asztaltársasága elnöke.

Balassa István beszámolója szerint a múzeumkerti rendezvényen többek között kóstolható lesz a Paulay Borház idei murcija és 2011-es száraz muskotálya, az Erzsébet Pince félszáraz Muscat Lunée-je, a Benkő Borház kései szüretelésű 2011-es Vécsei muskotálya és a Hímesudvartól a szintén tavalyi, késői szüretből származó Malomfeli muskotály.

A szombat esti program vezetője Kanczler András, Tarcal és Tokaj hegybírója lesz, aki ismerteti a fajtát, valamint bemutatja a kóstolható borokat adó dűlőket is.

Szintén szombaton 18 órakor tart kóstolót a tokaji Dobogó Pincészet is, ahol a házigazdák mellett a Gizella Pince és a Balassa Bor mutatkozik be furmintból és hárslevelűből készített tételekkel.

Balassa István az idei szüretre kitérve elmondta, a 2009-es és 2011-es után az idei is nagyon meleg és száraz év volt. Lehet, hogy a klímaváltozás kézzelfogható jele, lehet, hogy csak véletlenek sorozata, de szeptember második hetére a szőlő elérte a 19 és 21 mustfok közötti érettséget, ezért szinte mindenki elindította a szüretet, hogy megfelelő sav-cukor arányú szőlőt szedjen a száraz borokhoz – fogalmazott a borász.

Mint hozzátette, a szőlő minősége nagyon jó, elérte a 2009-es, 2011-es szintet. A kedvező időjárás miatt a maximális tőketerheléssel dolgozók szőlője is viszonylag jó minőségben beérett, így el lehet mondani, hogy annak is jó a termése, aki mennyiségre, és annak is, aki minőségre termelt.
Tavaly a borvidéken alig készült aszú, mert minimális volt a botrytizálódás; olyan kicsi volt az aszúsodott szőlőszemek mennyisége, hogy nem volt érdemes kiválogatni őket – idézte fel.

Balassa István hozzáfűzte, a szárazság miatt idén is vastagabb a bogyóhéj, és 2011 után ismét úgy tűnik, az aszúsodást okozó botrytis nem tudja megtámadni a szőlőt. “Most folyamatosan kapjuk az esőket, így vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy – ha felváltva jönnek napsütéses és esős napok -, valamennyi aszúképződés várható, de nagy aszús évről nem lehet beszélni” – szólt a tokaji borászok várakozásairól.

A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok hagyományosan a térség legnagyobb borünnepe, melyen kóstolók, koncertek, szüreti felvonulás és számos egyéb program várja a közönséget péntektől vasárnapig.

forrás: MTI 

Legyél az első hozzászóló "Sárgamuskotályok és furmintok kóstolói a tokaji szüreti napokon" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*