Szabadulószobák Éjszakája 

Eddig már 48, köztük hét vidéken létesült szabadulószoba jelentkezett be a negyedik alkalommal megrendezendő Szabadulószobák Éjszakájára, amelyet október 27-én rendeznek.

Hogy bezárnak egy szobába, és onnan egy órán keresztül nem jöhetek ki, hacsak ki nem találom, hogyan nyílik az ajtó, vagy ki nem engednek, ez számomra nem volt egy születésnapi ajándék. Mégis úgy gondolták, hogy ez nekem való.

Mondhattak bármit, hogy ezt a diákok is szeretik, és van olyan munkahely, ahol mielőtt felveszik a dolgozókat, előbb elküldik őket egy szabadulószobába, ahol azt nézik ki az, aki kreatív, aki logikus, aki közösségben tud dolgozni, vagyis tesztelik jellemvonásaikat. Ez se győzött meg.

Aztán mégis elmentem egy kisebb baráti társasággal Pattantyús Ádám olimpikon asztalitenisz-bajnokhoz, aki matematikus-programozó édesapja segítségével családi vállalkozásban nyitotta meg első szabadulószobájukat a fővárosban. Ma már négy szoba várja ott a logikus fejtörő játékot szeretőket, és diákok is járnak oda. Ádám úgy látja, aki szeret játszani, szereti a rejtélyeket, a krimiket, és a logikai feladatokat, az élőben, barátai, vagy kollégái társaságában teheti magát próbára hasonló szituációkban. A játékban nincs szükség lexikális tudásra, pusztán a józan paraszti eszünkre kell támaszkodnunk, jó megfigyelőkészségre és csapatmunkára.

A magyarok kifejezetten keresik a kihívást, jók vagyunk logikában, és a szobák valóban megdolgoztatják az agytekervényeket. A csapatok 30-40 százalékának viszont csupán pár perc híja, hogy a végső küldetést is teljesítsék, és ha nem is sikerül kijutni, addig is annyi valódi sikerélmény éri a játékosokat, hogy végül mindenki boldogan távozik.

Azt is elmondta, hogy bármikor kimehetek a szobából, igazából nem zárnak be, és nem lesz semmi félelmetes a szobában. Ez megnyugtatott.

A társaságnak köszönhetően mi sikeresek voltunk, még nem járt le az óra, és már kint is voltunk. Mit csináltunk? Röpült az idő, lakatokat nyitottunk ki különböző furfanggal, számokkal kombináltunk, labdákat kerestünk, és rémülten néztük az órát, milyen gyorsan múlik! Jó volt.

Azt is megtudtuk később, hogy idén is megrendezik a szabadulószobák éjszakáját, immár negyedik alkalommal. Ötvenszázalékos kedvezménnyel juthatnak be október 27-én a kiszabadulni akarók a csatlakozott szabadulószobákba.

Pattantyús Ádám

Pattantyús Ádám, a Szabadulószobák Éjszakája ötletgazdája és főszervezője szerint a játék évek alatt nem változott, egy zárt szobarendszerből kell kiszabadulni egy óra alatt lakatok, számzárak nyitásával és a kerettörténet rejtélyeinek, valamint a szobákban található logikai feladatok megoldásával. Ez a játék nem félelmetes, senki nem ugrik elő váratlanul egyik sarokból sem.

A szabadulószobákban például megtalálhatjuk a végtelen csoki titkos receptjét, bombát hatástalaníthatunk, megszökhetünk a gonosz boszorkány fogságából, bankot rabolhatunk, de ha éppen ahhoz van kedvünk, a világot is megmenthetjük a végső megsemmisüléstől.

Természetesen tucatnyi variáció létezik Magyarországon.

Számos szabadulószoba külföldi, vagy akár vegyes nemzetiségű csapatok számára is alkalmas. Nemegyszer a nyelvgyakorlás miatt érkeznek a csapatok, a cél érdekében a csapattagoknak muszáj összefognia, és egymás között sokat kommunikálnia, így kötetlen körülmények között könnyebb a nyelvet tanulni. A külföldi turisták közül a romkocsmák után a szabadulószobák a legnépszerűbb célpont, természetesen a turisztikai látványosságok megnézése után.

Már több mint 100 ilyen szoba működik Magyarországon, zömében Budapesten, de vidéken is számos vállalkozás él és virul. Lassan már nincs olyan nemzetközi nagyváros, ahol ne lehetne a nagyvilágban kicsit játékosan nyomozni.

Az október 27-ei Szabadulószobák éjszakájához csatlakozók listája: www.szabaduloszobak.hu

További információk: szabaduloszobakejszakaja@gmail.com

Szöveg: Bódi Ágnes
Fotók: Mészáros Cecília

 

Legyél az első hozzászóló "Szabadulószobák Éjszakája " című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*