Szállodaigazgató 4D-ben

Tölli Bálint a négycsillagos Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa igazgatója annak ellenére, hogy még alig múlt 40 éves, már kilenc éve dolgozik szállodaigazgatóként. A fiatal szakember, aki 1993 óta dolgozik a szakmában, úgy látja, a szállodaiparban sok minden változott az utóbbi években. Főként technikai, technológiai szempontból jelentős a fejlődés – magyarázza –, elég csak az infokommunikációra vagy a költségcsökkentési törekvések eredményeként kifejlesztett konyhai és a takarításhoz kötődő technológiákra gondolni. Ma egy szállodavezetőnek muszáj naprakésznek lennie, és ezért munkaidejének idejének jelentős részét erre a kérdéskörre kell fordítania. A piac is átalakult, főleg a 2009-es válság óta. Felértékelődött a megfelelő ár-érték arány és a szakmai tudás szerepe. Amíg korábban a megérzéseknek, a rutinnak is nagyobb szerep juthatott, ma már nem lehet „megszokásból” üzemeltetni, értékesíteni egy szállodát. A siker megköveteli a folyamatos változtatatást, fejlesztést.

A szakember szerencsésnek érzi magát, hogy vezetői karrierje elején, alig a harmincon túl, nagyon sok támogatást kapott az idősebb generációtól. Több más vezető és kolléga mellett ennek kapcsán emeli ki Hajnal Jánost, aki a Nagycenki Kastélyszállóban első feletteseként mutatott számára nagyszerű példát az elkötelezett hozzáállásból, illetve Niklai Ákost, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének régi és új elnökét, akire megismerkedésük óta bármilyen kérdésben számíthat. „Szerintem nem korfüggő, hanem emberi és szakmai hozzáállás kérdése, hogy valakit elfogadnak-e ebben a szakmában” – véli. A tiszteletet meg kell adni a kornak, de végső soron az eredmények minősítenek – teszi hozzá.

Az elmúlt évek jelentős változásai közé sorolja azt is, hogy mára a jól képzett, tanulni vágyó magyar szakemberek előtt, a szó szoros értelmében kinyílt a világ. Akár azok számára is igaz ez, akik a „civil” életükből váltanak a szállodaiparba, és onnan hozzák azokat a készségeket, azt a tudást, ami – miként a nyelvtudás, a számítástechnikai, vagy éppen a kommunikációs ismeretek –, oly fontos a szakmában. A szakma felértékelődésének, a külföldi munkavállalás lehetőségének azonban árnyoldala is van: sajnos a motiváció néha félresiklik és még ma is találkozik olyan pályakezdőkkel, akik könnyű kereseti lehetőségnek vélik a szállodaipart vagy felülértékelik (gyakran csak elméleti ismeretekre szorítkozó) tudásukat. Ugyanakkor meggyőződése, hogy aki kellő mélységben megismeri a szakmát, megfelelő alázattal és a folyamatos fejlődésre nyitottan vág neki karrierjének, az már rövid időn belül sikereket érhet el.

Ebben persze egy jó vezető is sokat segíthet. Akinek szerinte a legfontosabb ismérve, hogy hagyja dolgozni kollégáit, részlegvezetőit. Irányítja őket, utat mutat nekik, de nem végzi el a munkájukat helyettük, ugyanakkor koncentrál a felmerülő, több részleget vagy a szálloda egészét érintő problémák megoldására és a stratégiai lépésekre. Természetesen ebben az iparágban nagyon fontos a személyes példamutatás is a vendégekkel való bánásmód és kommunikáció terén, amelynek alapja a folyamatos jelenlét a vendégtérben. A sárvári szálloda névadója, a Carlson-Rezidor Hotel Group már évtizedekkel ezelőtt kidolgozta erre a Yes I can stratégiát, amely három szóban kifejezi a lényeget: Igen, meg tudjuk csinálni, amit a vendégek, tulajdonosok, kollégák elvárnak tőlünk. Ha ez az alaphozzáállás, akkor a siker biztosított – teszi hozzá. Megjegyezve: olyan munkatársakkal szeret együtt dolgozni, akik felismerik és magukévá teszik a közös célokat és (képviselve a saját szempontjaikat is) hajlandók a közös célokért együtt munkálkodni. Ennek szellemében igyekszik személyes példával, nyitott ajtókkal és szakmai tudásuk fejlesztésével motiválni őket.
Tölli Bálint szakmai múltjának egyik érdekessége, hogy 2005-ben, az akkor nyitott és az egyik leginkább felkapott üdülőszállodának számító, magyar magántulajdonban álló soproni Hotel Fagus igazgatója volt, most pedig – 2011 óta – a legnagyobb nemzetközi láncok közé tartozó Rezidor lánc egyik házát vezeti. A két „rendszer” között az alapvető különbséget a profizmus „koncentráltsága” és a hosszú távú siker érdekében, a minőségbiztosítási rendszer előtérbe helyezésében látja. Egy, több mint ezer szállodát működtető lánc ugyanis nem kísérletezget, ugyanakkor pontosan tudja, hogy mi működik és mi nem. Az újdonságok bevezetését minden esetben tanulmányok, vizsgálatok előzik meg és csak a legsikeresebbek jutnak el a megvalósításhoz.

„Az elkötelezettség az, ami a mi láncunkat megkülönbözteti a többiektől” – magyarázza. Ez teszi lehetősé a sikeres üzemelést, a vendégek, tulajdonosok igényeinek történő folyamatos, magas szintű megfelelést. Ennek szellemében 2014-re hirdette meg a Carlson-Rezidor Hotel Group a 4D Startégiát. Ennek elemei (angol elnevezésükből ered a 4D): tehetséggondozás, a vendég igényeinek maximális kielégítése, a tudatos gazdálkodás és az elvárt eredményeknek történő megfelelés. Ez egy olyan stratégia, amely világos, elemei egymást erősítik és minden szinten egyértelművé teszi a tennivalókat. „Azt hiszem, az én karrierem értelmezhető egy, ide vezető útként is, hiszen, korábbi ismereteim nélkül nem tudnám hatékonyan működtetni ezt a rendszert” – értékel a szakember.

A sárvári Park Inn by Radissonban ezt szem előtt tartva jelenleg a minőségi fejlesztést tartja a legfontosabb, folyamatos feladatának. „Tekintettel arra, hogy (éves átlagos) foglaltságunk 2013-ban 87 százalék volt, szükségük van arra, hogy elsősorban a megszokott színvonalat ne csak fenntartsák, hanem ezen a területen előrébb is lépjenek. A felújításokat, a működtetést, a kiszolgálást, az értékesítést egyaránt ez határozza meg.”

Tölli Bálint a 2013-as, némiképp javuló iparági eredmények ellenére úgy tartja, a szakma számára a legnagyobb szükség jelenleg a hosszú távú célok meghatározására és az oda vezető lehetséges utak felismerésére lenne. „Sajnos, amíg a szakma, a társadalmi-gazdasági környezet, az ország nem jut ebben közös nevezőre, addig ennek megvalósítása nem lesz egyszerű. (Ezért is lenne szükség mielőbb a turizmus-törvényre.) Fel kellene ismerni a közös stratégiai célokat és ennek alárendelni a beruházásokat és a meglevő kapacitás működtetését. Meggyőződésem, hogy így sikeresebb lehetne a magyar szállodaipar – értékel.

*

Karrier: Tölli Bálint 41 éves. Első igazgatói állása 2005-ben a soproni Hotel Fagus volt, majd következett az Airport Hotel Budapest, a City Hotel Budapest, és a City Partner Hotel Szieszta. 2011 óta a Park Inn By Radisson Sárvár vezérigazgatója.

Érsek M. Zoltán

Legyél az első hozzászóló "Szállodaigazgató 4D-ben" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*