Szlovákiában is bemutatkozott Nyíregyháza

A jó bornak is kell cégér, vallják Nyíregyházán, ahol folyamatosan szervezik azokat a külföldi bemutatkozásokat, amelyek keretében a legnagyobb küldő országok szakembereinek mutatják be a folyamatosan fejlődő szabolcsi város újdonságait.

Nyíregyháza és a Magyar Turizmus Zrt. november végén a város legnagyobb küldőpiacának számító Szlovákiában népszerűsítette a város turisztikai kínálatát. A nyíregyházi delegáció Dr. Kovács Ferenc polgármester vezetésével november 23-án látogatott Kassára és a határtól távolabbi utazókat is megcélozva, a Magas-Tátra kapujának is nevezett Poprádra, hogy személyes prezentáció és beszélgetés keretében találkozzanak a szlovák újságírókkal és turisztikai szakemberekkel.

Poprádon az Európa Hotel különtermében Jozef Švagerko Poprád polgármestere, Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere – akik személyes megbeszélésükön a két város közötti gazdasági kooperáció erősítéséről is tárgyaltak -, valamint Szesztay Ádám főkonzul köszöntötte a szakmai program vendégeit. Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Alföldi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója az észak-alföldi régió turisztikai lehetőségeit ismertette, Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője pedig a téli turisztikai ajánlatokra helyezte a hangsúlyt. Gajdos László a Nyíregyházi Állatpark igazgatója, a 2015-ben Európa legjobb állatparkja címet elnyerő Sóstó Zoo attrakcióit mutatta be, míg Dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója a fürdő vonzerői mellett a gyógyászati komplexumban igénybe vehető szolgáltatásokat ismertette.

Mivel Kassán jobban ismerik a közeli Nyíregyházán, a workshop keretében, ahol Szénási Lajos külgazdasági attasé is csatlakozott a nyíregyházi küldöttséghez, elsősorban a legújabb fejlesztéseket, a Nyíregyházán a nyár végén átadott 1 400 m2-es gyógyászati komplexumot, az ott alkalmazott gyógyászati kezeléseket, illetve az Állatpark új attrakcióit mutatták be a szakmai közönségnek.
A tartalmas bemutatkozás – amelynek megszervezéséhez Renács Szlivia, a Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai külképviselet vezetője is segítséget nyújtott – a szlovák szakemberek és újságírók visszajelzései alapján ismét bebizonyította, a személyes prezentációkkal, találkozókkal az újdonságok bemutatásával tovább növelhető a Magyarországi városok iránti érdeklődés.

é-z

Legyél az első hozzászóló "Szlovákiában is bemutatkozott Nyíregyháza" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*