Ráckeve: a Savoyaiak kastélyától a csónakos piacig
Budapesttől mindössze 50 kilométerre délre fekszik ez a hangulatos település. A megérkezés hangulatát már az is megadja, hogy a Duna-ág legdélebbi, gépjárművel is használható átkelőjén,…
Budapesttől mindössze 50 kilométerre délre fekszik ez a hangulatos település. A megérkezés hangulatát már az is megadja, hogy a Duna-ág legdélebbi, gépjárművel is használható átkelőjén,…
Dunakavicsok címmel turisztikai témájú podcast indult az elmúlt évben, amely már több, mint kéttucatnyi adásánál tart. A szakmai tartalmú, beszélgetős online műsor a jövő turizmusával,…
Európa legnagyobb folyami szigete Csallóköz a Duna lelassult folyásának és a hordalékának köszönhető. A Csallóköz határait a víz alkotja, délről, a Duna északról a Kis-Duna…
Csaknem 1 milliárdos, 900,57 millió forintos infrastruktúra-fejlesztést hajtott végre a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. Dömös, Esztergom, Komárom, Visegrád és Zebegény kikötőiben – közölte a társaság….
Bratislava kihagyhatatlan nevezetessége a Dunán átívelő Szlovák Nemzeti Felkelés híd UFO étterme és kilátója. A Szlovák Nemzeti Felkelés 1944. augusztus 29. és október 27. között…
Adott egy békésen csordogáló, zegzugos, növényekben dús, halakban gazdag folyó, melynek csendjét időnként egy berregő csónakmotor, vagy evezők sietős, egyenletes csapkodása töri meg. Néha fürdőzők…
Egy szlovák és egy magyar turisztikai szervezet közös pályázata nyomán nyolc kilátópont épülhet a Duna két oldalán, Esztergom és Komárom térségében – mondta el a…
Megnyitották a határokat a szomszédos országok felé és ennek köszönhetően az első két szállodahajó megérkezett Magyarországra – közölte a kormányszóvivő az egyik hajó kikötőjében. Szentkirályi…
Budapest közelségében, de a vidéki tájak nyugalmával találkozhatunk a Ráckevei Duna-ág és környékén. Fedezzétek fel! Ráckevei séta E programot érdemes szerda, vagy szombati napra ütemezni,…
A Vág és a Csallóközi Duna-ág torkolatánál, a Kisalföld keleti szélén fekvő Komárom számára különleges év a 2020-as, mert miközben ősszel átadták Magyarország Dunán átívelő…