Ötezer kilométer Kínában: 3. Xian
Xian kevesebb mint két óra gyorsvonattal Lojangtól. A selyemút kiindulópontja, Xian a Tang-dinasztia idején Kína fővárosa volt (jóval Lojang előtt), 11 kilométeres városfala ma is…
Xian kevesebb mint két óra gyorsvonattal Lojangtól. A selyemút kiindulópontja, Xian a Tang-dinasztia idején Kína fővárosa volt (jóval Lojang előtt), 11 kilométeres városfala ma is…
A „Puskagolyó” expresszel érkeztünk Pekingből Henan tartomány legnagyobb városába, Lojangba. (A vonalat 2001-ben adták át, és nagyjából négy óra alatt teszi meg a Peking–Sanghaj közti…
A külföldre utazó kínai turisták száma 200 millió lesz 2021-re – vélik szakértők, akiket a Daily Mail című brit lap idézett. A kínai turisták száma…
Majd ötezer kilométeres körút két hét alatt Kínában… Horvátországon és Jesolón szocializálódott ismerőseim lesajnáló mosollyal nyugtázták, szegény bolond, a piactól öt percre lakik, és most…
Az amerikai Boeing adatai szerint Kína a következő húsz évben ezermilliárd dollárt költhet kereskedelmi repülőgépek vásárlására. A Boeing MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ebből a pénzből…
A Magyar Nemzeti Múzeum 2017. június 2-án nagyszabású kiállítást nyit a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században”…
Párizs után Pekingben lép fel, a legfontosabb kínai zenekart vezényli, a húsz éve Magyarországon élő Philippe de Chalendar, aki feleségével kulturális SzuperCselló hidat tervez Kína…
Kína ismét egy gigantikus projekttel jelentkezik. A Hongshui folyón olyan sétaösvényt építettek az odalátogatók számára, amely kétszer olyan hosszú, mint Manhattan New Yorkban. Kína délnyugati részén, a…
Nem épp gyenge idegzetűeknek való ez az 1400 méter magasan vezető, üvegből készült sétaút: szédületes kilátásban lehet része annak, aki túrázni indul a kínai a…
Itt aztán csak úgy remegnek a falak: A kínai mega-nagyvárosban Chongqing-ben úgy megy végig a vasútvonal a városon, hogy még egy lakótelepi házon is keresztülmegy… És…