légitársaság



Budapestről Torontóba – átszállás nélkül

A következő év nyarától az utasoknak hetente háromszor van lehetőségük közvetlenül eljutni Kanadába. Az Air Canada Rouge légitársaság az ország legnagyobbja, a Toronto Pearson International repülőtérről közlekedik majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

 




Torontói repülőtéren ragadt több magyar utas

A 2015. augusztus 27-i, csütörtöki, menetrend szerint közlekedő Torontó – Budapest – Thesszaloniki járatot törölték, ezért kb. 200 utas nem jutott haza Kanadából. Az üzemeltető SkyGreece nevű légitársaság cáfolja a vállalat csődjét, magyarázatokba azonban nem bocsátkozik.




Európában fejleszt, Magyarországon visszafog a SkyWork Airlines

 A svájci SkyWork Airlines, amely 2009-ben lépett ki a menetrendszerű, utasforgalmi piacra, 2012-ben az előző évi teljesítményének két és félszeresét, 212 ezer utast szállított el Bernből ill. Bernbe az európai és mediterrán útvonalain, miközben az átlagbevételei 50%-kal emelkedtek 50-55%-os üléshely-kihasználás mellett.


Jumbo Jettel Tel-Avivba

 Számos újdonsággal vezette be nyári menetrendjét az izraeli légitársaság, melyek közül a legérdekesebb, hogy Tel-Aviv–Budapest járatán üzembe állított egy Boeing 747-400-as Jumbo gépet is, mely 2013. április 30-án szállt le először a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Elsőként ennek okáról kérdeztük Váradi Jánost, az EL AL Israel Airlines magyarországi igazgatóját, majd arról érdeklődtünk, milyen lehetőségeket lát a két ország közötti légiközlekedés fejlesztésében, és miként veszik fel a versenyt a konkurenciával.