ryanair
Ryanair kaland Pesten
A Ryanair pénteki bejelentése – ahogy azt a index írta, március 3-a és 16-a között tizenhárom budapesti járatát törli a légitársaság – csak azokat lephette meg, akik nem láttak még repülőt és nem hallottak még az ír fapados agresszív nyomulásáról.
32 járattal tér vissza Budapestre a Ryanair
London-Stanstedbe és Barcelonába tartó járattal tért vissza Budapestre a Ryanair ír diszkont légitársaság. A tegnapi naptól először 6 új járatot indítottak, amelyek közül kettő újnak számít, hiszen Stanstedbe és a németországi Karlsruheba eddig nem volt járat Budapestről. A másik négy desztináció: Barcelona, Madrid, Dublin és Stockholm. További 26 járatot a következő hetekben indít el a Ryanair Budapestről.
Ferihegyen kezd pezsdülni az élet
A Malév leállása után egyre többe repülnek rá a magyar utasokra.
Újra Magyarországon a Ryanair!
A Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Airport stratégiai együttműködésének keretében visszatér Magyarországra Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair – jelentette be Michael O’ Leary a Ryanair vezérigazgatója január 24-én Budapesten, a Budapest Airport, a Magyar Turizmus Zrt. és a Ryanair közös sajtótájékoztatóján.
Sötét gépben tiltakoztak a Ryanair utasai
Több mint négy órán keresztül várakozott egy sötét repülőgépen több mint száz ingerült utas, akik nem voltak hajlandóak elhagyni a Ryanair gépét Liege repülőterén, ezzel tiltakozva az ellen a bosszantó helyzet ellen, a hogy nem az eredetileg tervezett helyen szállt le a repülő. Az „eltévedt” utasok francia turisták voltak, akik Marokkóból utaztak volna a Párizs melletti Beauvais-ba, ám a járatuk végül a belgiumi repülőterén landolt.
Téli menetrend: sorra jönnek az új járatok Budapestre
Már a 2010-es téli menetrend életbe lépésének napján is új repülőjárat érkezik Ferihegyre, utána is egyre-másra nyílnak az új járatok a magyar főváros repülőterére. A hétvégén a KLM holland légitársaság felújítja amszterdami járatát. A jellegzetes kék festésű Boeing 737-700 típusú gépek naponta háromszor kínálnak összeköttetést Budapest és a holland nagyváros schipoli légikikötője között. A magyar főváros repülőterének forgalmához az is hozzájárulhat, hogy a légi utasoknak Magyarországon nem kell megfizetniük a Németországban és Ausztriában bevezetett külön „légiadót”.
Ryanair bázis Máltán
Negyvenkettedik bázisállomását nyitotta meg a Ryanair Máltán.
Nem minden olcsó ami fapados