32 járattal tér vissza Budapestre a Ryanair

 

A London-Stansted járattal négyre emelkedik a brit fővárosban elérhető repülőterek száma, ráadásul igen kedvező árakon. A többi légitársaság Budapestről Heathrowra, Gatwickre és Lutonra kínál összeköttetést. A Ryanair karlsruhei járata közvetlen és kényelmes járatot jelent a Fekete erdő térségébe és Baden Badenba, híres fürdővárosba.

 

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a járatnyitáskor kijelentette: “A Ryanair visszacsábítása mindig is szerepelt a terveinkben és örömmel nyugtáztuk, amikor az első öt járat márciusi elindítását januárban bejelentették, most ez a szám már 32-re emelkedett. A Ryanair a 2-es terminálról indul és oda is érkeznek a gépei, ugyanazokat a díjakat fizeti, mint mindenki más légitársaság a 2-es terminálon. Ezzel kibővült a verseny és az utasok szélesebb kínálatból választhatnak, mindez jobban szolgálja a kényelmüket. Reméljük, hogy a Ryanair hosszú távra tervez Budapesten és hosszú időn keresztül áll az utasok rendelkezésére.”

 

A Ryanair 2005 és 2010 között már repült Budapestről Bristolba. East Midlandsbe és Dublinba. Visszatérésében az is közrejátszhatott, hogy Budapest változatlanul vonzó turisztikai desztináció mind a hagyományos magyar kultúra iránt érdeklődőknek, mind az izgalmas éjszakai életre vagy éppen a történelmi gyógyfürdőkre vágyók számára.

Legyél az első hozzászóló "32 járattal tér vissza Budapestre a Ryanair" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*