Tihany, a „tündérkerti Éden”

Még emlékszem arra a pillanatra, amikor gyermekként egy osztálykirándulás alkalmából álltunk a Visszhang-dombon, és egymás után kiáltottuk el magunkat, majd minden kiáltás után izgatottan számolgattuk a visszhang visszaverődésének számát. Ha valami összeforrt Tihany nevével, a visszhang bizonyosan, és akkor még nem beszéltünk az apátságról, a kecskekörömről, a gardáról és a tihanyi illatos levenduláról.

apátság2

„Ha egyszer eljössz, visszatérsz, mint a visszhang!” – állítja a Tűzkert Étterem szlogenje, ami pontosan jellemzi az én kapcsolatomat is Tihannyal, mely számomra szinte egy romantikus zarándokhellyé vált. Ha több napot töltöttünk a Balaton partján, Tihany valahogy mindig bevonzott. Kezdetben, csak borongós időben, hangulatos úti célnak tűnt, amit – hogy stílusosan vízen érkezzünk az északi oldal szimbolikus fogadókapujába, a Tihanyi révbe – többnyire összekötöttük egy kompozással. Később már hagyománnyá és a balatoni nyaralásaink részévé vált. Nem véletlenül. Tihany egyszerűen gyönyörű!

levendula.öreg.házzal

A Tihanyi-félsziget a Balaton kincses félszigete, szépséges környékét vulkanikus erők formálták évezredekkel ezelőtt. Nemcsak hazánkban, hanem Európában is egyedülálló természeti adottságú terület, itt létesült az ország első tájvédelmi körzete 1952-ben, amely ma a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. A félsziget délnyugati oldalánál lévő Bozsai-öböl a part eredeti, természetes állapotát őrzi gyönyörű nádasaival. A horgászok által kedvelt Belső-tó és a madarak tízezreinek fészkelőhelyét őrző Külső-tó vulkáni kráter helyén keletkezett.

DSC_0924

A félsziget legmagasabb pontja a Csúcs-hegy, amely egy bazalttufából feltörő gejzír maradványa. A mintegy másfél száz gejzírkúp közül a legnagyobb az Aranyház, nevét a rajta megtelepedett sárgazuzmó-telepekről kapta.

aranyház

A félsziget nyugati része, számtalan nemzetközi értékelés és minősítés után, a természeti értékek védelmének elismeréseként 2003. július 1-je óta Európa Diplomával kitüntetett terület. A félsziget keleti oldalán az Óvár vulkáni tufája is történelmi emlék, az I. András által a 11. században ide telepített bazilita szerzetesek által vájt remetelakokkal.

A Balaton ékköve Tihany, Magyarország egyik legszebb fekvésű települése, melynek a nádfedeles parasztházikók, a muskátlik, a macskaköves utak, a magyaros kisvendéglők, a csárdák, a borozók és a borospincék különleges hangulatot kölcsönöznek.

Kultúrséta a szemnek

Ahogy a kanyargós úton felérünk, elénk tárul e bájos kis község romantikus és egyben mediterrán hangulata. A macskaköves Batthyány úton a virágokkal teli nádtetős házak között sétálva– közben be-betérve egy-egy kézművesboltba – jutunk Tihany legismertebb látványossága és jelképe felé, a kéttornyú bencés apátsági templomhoz.

apátság1

Az apátság altemplomában található háromhajós román stílusú csarnokkripta – az egyetlen Árpád-kori (1055), épségben fennmaradt királyi temetkezőhely – az 1060-ban elhunyt I. András király sírját őrzi.

Az altemplomra emelt értékes fafaragásokkal díszített barokk templomot és kolostort 1719 és 1760 között építették. A Bencés Apátsági Múzeumban találjuk a templomtörténeti kiállítást, a római és középkori kőtárat, valamint IV. Károly emlékszobáját. Az első magyar írásos emlékünk is ehhez a településhez kötődik, a tihanyi apátság latin nyelvű alapítólevele, amelyben I. András király 1055-ben összeíratta a monostor birtokát, számos magyar szót és kifejezést tartalmaz. Az eredeti, hártyára írt oklevelet a Pannonhalmi Bencés Főapátság Levéltárában őrzik, az altemplomban a másolatot tekinthetjük meg. 

Az apátságból kilépve és balra fordulva, az előttünk feltáruló balatoni panoráma szinte mágnesként vonzza az embert a Pisky sétányra, ami egészen a Visszhang-dombig vezet. A 18. században, amikor megépítették az apátságot, a Visszhang-dombon felállított ekhókőről elkiáltott szavak az apátság északi faláról visszhangként verődtek vissza.

echo.szobor

Mára azonban a megnőtt buja növényzet és a környéken felépült házak miatt alig maradt az elkiáltott szavaknak visszhangereje. A Visszhang-domb melletti Kálvária-hegyen a felújított 14 stációs Kálvária várja a katolikus hívőket.

iv.károly.kálvária

Időutazás a szívnek

A régiségek kedvelőinek a Pisky sétány 12. szám alatt található Tihanyi Szabadtéri Néprajzi Múzeum vagy a Skanzen remek program lehet, ahol a település hajdani jellegzetes népi építészetét ismerhetik meg.

skanzen

Az 1934-ig jelenlegi állapotában használt Parasztgazda Háza és a Halászcéh Háza az eredeti helyén állva szemlélteti egykori gazdáinak életvitelét és mesterségeikhez kapcsolódó használati tárgyaikat.

A fazekasság mesterségét őrző Fazekasházat a Batthyány utca 26. szám alatt látogathatjuk meg. Nagyon nem kell házszámot keresnünk, mert a két épületből álló terület kerítésére függesztett, színesre festett csuprok, kancsók és tányérok messziről jelzik a fazekasmesterséget.

fazekasház

Itt Barth Lídia keramikus csodaszép kerámiáiból vásárolhatunk, de ha venni nem szeretnénk semmit, akkor is mindenképp érdemes körbenézni. Mindhárom néprajzi helyszín családoknak is remek program, bemutatja a gyermekeknek, hogyan éltek az őseink internetes kütyük és elektromos gépek nélkül. És ha már a gyermekeket említettem, a Babamúzeum a Visszhang utca 4. szám alatt családoknak kihagyhatatlan látnivaló.

babamúzeum

A kicsik mindjárt a bejáratnál „lóhátra pattanhatnak”, majd a múzeumba lépve igazi Meseország fogadja őket. A Filotás család 40 évtized alatti gyűjtőmunkájának eredményét csodálhatjuk meg, egészen az 1840-es évektől. A közel 500 darabos korabeli babagyűjtemény főként jelenetekben elhelyezett porcelánfejű babákból áll, különféle lakberendezésekben, bababútorokkal, találhatunk még magyar népviseleti ruhákba öltöztetett babákat, és a régmúlt játékaiból, macikból is láthatunk néhányat. Külön érdekessége a gyűjteménynek, hogy minden baba az eredeti ruhájában került kiállításra.

Az apátságtól 200 méterre, a Batthyány utca 17. szám alatt a Marcipán Ház várja az édesszájú vendégeket marcipán figurák kiállításával és Szamos marcipánból készült finomságokkal.

Ha esetleg a séta közben megéheztünk volna, számos étterem és cukrászda várja a betérő vendégeket, melyek közül melegen ajánljuk a Tűzkert Éttermet a gyönyörű kemencéjével és ebben sütött ételeivel, mindjárt a Batthyány utca 15. szám alatt, vagy az utca elején (Batthyány utca 3.) található Régi Idők Udvara Skanzen és Éttermet, ahol egyben újabb időutazásban lehet részünk. Remek programlehetőséget és történelmi betekintést kínál a tihanyi Történelmi Panoptikum is (Kossuth utca 35.), ahol Géza fejedelemtől kezdve, Károly Róberten keresztül, Luxemburgi Zsigmondot is beleértve, Mátyás királyig bezárólag láthatók Magyarország királyai életnagyságban. A panoptikum másik attrakciója a Kalózmúzeum, ahol a tengeri rablók világa elevenedik meg előttünk. Találkozhatunk több híres kalóz élethű viaszfigurájával, köztük a hírhedt Feketeszakállal, a Földet megkerülő Sir Francis Drake-kel, vagy az ír kalóznővel, Anne Bonney-val. Az interaktív sarok korhű kosztümökkel lehetőséget biztosít, hogy néhány percre mi is királyi sorba emelkedhessünk.

Mediterrán hangulat a léleknek

Tihany jelképeinek egyike az illatos, lila virágzattal tündöklő levendula. Június hónapban szinte minden a levenduláról szól.

levendula2

A Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel vár mindenkit a Levendula Fesztivál és Levendulás Napok rendezvényeire. Az apátság mellett a legszínvonalasabb helyszín, a Levendula Ház Látogatóközpont – mely az interaktív kiállításokkal a gyerekek kedvence – számos levendulához kapcsolódó programmal várja az érdeklődőket. Apropó programok, Tihany mindig tartogat valami meglepetést az oda látogatóknak. (A további programokról ITT tájékozódhat.)

Hát ezért a sok szívet és lelket gyönyörködtető látnivalóért térek vissza szinte évről évre erre a hangulatos balatoni településre. S ha ott vagyok, ugyanúgy érzek, mint Illyés Gyula: megérkeztem a „tündérkerti Édenbe”.

Bukszár Csilla

Legyél az első hozzászóló "Tihany, a „tündérkerti Éden”" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*