A titokzatos tó és a csodavízesés Stájerországban

Grüner See tavasszal; Fotó: Hochsteiermark, Heinz Toperczer

Murau-Kreischberg síterep kiemelten kedvelt úti célnak számít a téli hónapokban, tavasztól pedig a zöldellő rétek, a titokzatos természeti kincsek nyújtanak felfedezni valót az alpesi vidéken.

Ha jól emlékszem, talán három évvel ezelőtt találkoztam az interneten egy fantasztikus fotóval, ami kristálytiszta vízben úszó búvárt ábrázolt. Mindamellett volt valami nagyon szokatlan a képen: mintha egy fával szegélyezett kis túraösvény húzódott volna végig a vízfenéken. A látvány lenyűgözött, és mint utólag olvastam, ez a fotó harmadik helyet nyert a National Geographic egyik fotópályázatán. Marc Henauer természetfotós ezzel az alkotásával – amibe talán Ashton Kutcher is besegített, amikor „real life Atlantis” címmel kiposztolta a fotót a közösségi oldalára – elindította a világhírnév felé Ausztria legkülönlegesebb tavát, a Grüner See-t.

A Zöld-tó titkai

A Grüner See Felső-Stájerországban, Bruck an der Mur közelében, Tragöß mellett található tó, több szempontból is egyedülálló természeti szépség. Egyrészt, mert vize állandó körforgásban van, köszönhetően annak, hogy a víz szintje ősz végére lassan visszaesik.

Tavasszal viszont a télről maradt hó olvadéka ismét megtölti a hegyek ölelésében lévő völgyet a kristálytiszta forrásvízzel. Ilyenkor a tó mélysége akár a 8,5-11 métert is elérheti, s ekkor a padok, az átkelő fahíd, a túraútvonalak, a táblák is víz alá kerülnek.

Évről évre ebben az időszakban igazi búvárparadicsommá vált korábban ez a vidék, azonban 2016-tól a természetvédelem jegyében betiltották a búvárkodást és vele a fürdést is. Ennek ellenére mi láttunk néhány vakmerő fiatalt, akik a tiltó tábláknak fittyet hányva úszkáltak vidáman a jéghideg tóban.

Páratlan vonzerejét másrészt pedig elbűvölő smaragdzöld színének köszönheti, amit a körülötte lévő gazdag növényvilág és a fénytörés varázsol a tó vizére. Érdemes májusban és júniusban meglátogatni a tavat, mert ekkor pompázik a legszebb színekben. Fantasztikus fotókat lehet készíteni erről a páratlan csodáról, amit ha van kedvünk, teljesen körbe is járhatunk. Minden szeglete rejt valami szépséget. Ajánlatos túracipőt húzni, mert a parkolótól egy km hosszú hegyi túraútvonalon érhetjük el a tavat. (Egy vékony talpú kis cipőben a kavicsos úton úgy éreztem magam, mintha egy Kneipp-kúrán vettem volna részt…)

A tó világhírneve mára már vitathatatlan, amiben közrejátszott az is, hogy néhány éve az egykori titkos tippnek számító eldugott kis tavat az osztrákok az ORF idegenforgalmi gálaműsorában Ausztria legszebb turisztikai célpontjának választották. Nem véletlenül, a látvány valóban lenyűgöző.

Murau középkori bája

Murau-Kreischberg síterepei a magyar turisták legkedveltebb úti céljai közé tartoznak, így bizonyosan több olvasónknak nem is kellene bemutatnom Murau városát. Ám ez a csodálatosan tiszta természet zöld völgyében, a Mura folyó két partján húzódó város minden évszakban új kalanddal, érdekességgel várja látogatóit.

A Mura-völgy gyöngyszemének középkori hangulata, macskaköves szűk utcácskái, csodaszép utcai homlokzatai – ami között egy-egy modern, újkori épület is helyet kapott – és a számtalan aktív szabadidős program biztosítja itt a hagyomány és az élvezetek harmóniáját.

Muraut a sör és a fa városának is nevezik: egy országos, Holzzeit címmel rendezett kiállítás tette a várost a fa és az osztrák faút központjává. Nem mellesleg Murau fából készült építményei igazi csemegék az építészek számára. Sör pedig már 1495 óta készül a városban.

A jelenlegi sörgyár 1910 óta működik, és 2017 tavaszán egy 10 hektoliteres kísérleti, valamint bemutató műhellyel és vele az „Érzékek sörfőzdéje” élménytúrával gazdagodott, ahol megismerhetjük a sörfőzés minden fortélyát. A látogatók megfoghatják, megszagolhatják a nyersanyagokat, végigkövethetik a gyártás munkafolyamatait, miközben egy kiállítás keretében bepillanthatnak a sörfőzés 500 éves történetébe. A túra végén következik a legélvezetesebb attrakció: végigkóstolhatjuk a Murauer sörfajták teljes palettáját, majd bevásárolhatunk a számunkra legfinomabbakból.

A sörgyártól induljunk egy könnyed sétára, és fedezzük fel a várost. Érdemes közvetlenül a Mura folyó partján futó kis sétányra letérni, hogy az utunkba eső hidakról remek fotókat készíthessünk a történelmi városcentrumról, megkoronázva a városi plébániatemplommal és Murau kastélyával.

A város történetének kezdete I. Ulrich von Liechtensteinhez (akinek a neve, ha máshonnan nem, a Lovagregény című filmből biztos ismerősen cseng) fűződik, aki a 13. században építette a várat, ami köré kereskedő- és lovagi település alakult ki. Azóta persze a kastélyt többször átépítették, 1617-től pedig a Schwarzenberg család tulajdonában van.

Sétánk folytatódjon a főtéren, melynek középpontjában az 1715-ös pestisjárványnak állított emlékművet láthatjuk.

Nem messze a főtértől, az egyik nemzetközi verseny apropójából fából készült Mursteg hídon igazi lájkvadász közösségi hálós képet készíthetünk, ahonnan a középkori hangulatú épületek és a természetesen hullámzó hegyek mesébe illő hátteret varázsolnak fotóinknak. Továbbsétálva kiváló fotótéma lehet még a Friesach kapu, St. Leonhard temploma és Grünfels vára is.

A kisgyerekekkel érkezőkre is kalandok sora vár: barkácsolhatnak a Famúzeumban, vártúrán vehetnek részt, utazhatnak gőzössel, nyomozósdit játszhatnak, golfozhatnak vagy akár egy kellemes túrára indulhatnak az erdő állatainak felfedezéséhez. Érdemes az információs irodákban érdeklődni a szabadidős programok részleteiről, ahol magyar nyelvű prospektusokkal is segítenek tájékozódni.

Ha több napra szerveztük a kiruccanásunkat, a Murautól 6 km-re fekvő St. Georgen am Kreischberg üdülőfaluban, a sífelvonótól alig 100 méterre található Club Appartement Hotel am Kreischbergben magyar fogadtatásban és vendégszeretetben lehet részünk.

Az osztrák–magyar tulajdonban lévő, Accent Hotels által üzemeltetett komplexumban nem kell nyelvi problémákkal megküzdenünk, a személyzet szinte minden tagja beszél magyarul, magyar prospektusok segítenek a szabadidős programokban, és még magyar adó is fogható a televízióban. A 2000-es évektől több ütemben épült komplexum négy épülettel, benne 137 darab, konyhával felszerelt, erkélyes apartmannal, wellnessrészleggel, fitneszteremmel, játszótérrel, házi mozival és számos szabadidős tevékenységet kínáló játékszobával várja a vendégeket.

Az apartmanok mellé ingyenesen biztosított a parkolás és a wifi-hozzáférés is. A télen pályaszállásként működő hotel épületeit föld alatti folyosó – amin keresztül papucsban és köntösben is átsétálhatunk – köti össze a wellnessrészleggel, ahol finn és infraszauna, hideg vizes merülőmedence, gőzfürdő, különálló intimwellness és szolárium mellett pezsgőfürdő várja a felfrissülni vágyó vendégeket.

A hoteltől már „csak egy ugrás” Kreischberg csúcsa, ahova kabinos felvonóval juthatunk. Miközben a táj szépségében gyönyörködünk, a sífelvonó 1800 m magasságig visz fel bennünket. A kilátás innen fantasztikus, nem beszélve a levegő tisztaságáról.

Aki a csúcsot szeretné meghódítani, továbbsétálhat a széles sípályákon Kreischberg csúcsához, a 2118 méter magasságban lévő Rosenkranzhöhe pontig. Természetesen gyalog is megtehető a teljes út, ami a turistaúton 11 km, hegymenetben.

A csodavízesés

A Günstner-vízesés igazi természeti csoda. Stájerország legnagyobb vízesése területileg Murauhoz tartozik, de pontosan Krakaudorf és Schröder között található, egy kis mellékúton. A vízesés aljától a felső zuhatagig kiépített fa gyalogosút vezet sok-sok lépcsővel (a vége felé kissé foghíjasan), ezért erre a túrára is ajánlott kényelmes cipőt és ruhát húzni.

A vízesés a Schladminger Tauern hegy magas szikláiról 65 m-es esési magassággal zuhan a Künsten patakba, három zúgón keresztül másodpercenként 300 liternyi vízmennyiséggel. Fantasztikus látványban lesz részünk, ha a vízesés tetején keresztben húzódó fahídról letekintünk az alattunk zubogó természeti vízjátékra. A túra 1-1,5 órás időtartamot vesz igénybe, ami még növelhető a vízesés aljában lévő állatsimogatóban…

A Murau-Kreischberg régió számos tökéletes minőségű családbarát bicikliúttal rendelkezik, így érdemes két keréken is felfedezni az idilli völgyekkel és lágy lankákkal tarkított vidéket. A vagányabbak raftingolhatnak a Mura folyón, vagy Turrachban száguldozhatnak a nyári bobpályán. Van egy tippünk rossz idő esetére is: Turrachban csodás ásványmúzeum várja a látogatóit a világ minden tájának földkérgéből gyűjtött építőkövekkel. Ha a túráink után pedig megéheznénk, a környéken jobbnál jobb éttermeket találhatunk, ahol a stájer konyha rendkívül sokszínű kínálatában étvágyunk semmiben nem szenved majd hiányt.

Kedvezmények a Muravölgy vendégkártyával (Murtal GästeCard)

A Muravölgy vendégkártya vonzó előnyöket, valamint számos kedvezményt kínál – akár 30%-kal olcsóbban látogathatja a környék legkedveltebb kirándulóhelyeit. A Muravölgy vendégkártyát bejelentkezéskor minden bejegyzett szálláshelyen megkapja.

Szöveg és fotók: Bukszár Csilla