Több mint százezren a Zsolnay Fényfesztiválon: látványos képek a különleges rendezvényről

A Gaia című, a földgömböt ábrázoló installáció a hetedik Zsolnay Fényfesztiválon Pécsett a Kodály Központ hangversenytermében MTI/Ruprech Judit

Több mint százezer érdeklődőt vonzott a vasárnap zárult Zsolnay Fényfesztivál Pécsett – számolt be a szervező Zsolnay Örökségkezelő Nkft.

Azt írták: a hetedik alkalommal megrendezett, száz programot magában foglaló négynapos esemény közönsége a tízezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat, világszínvonalú fényinstallációk mellett újcirkuszi, utcaművészeti attrakciókat láthatott és koncerteken is részt vehetett.

A fényfestőverseny egyik 3D-s pályaműve MTI/Ruprech Judit

„Az egyik leginkább magával ragadó látványosság a hét méter átmérőjű valósághű, ragyogó földgömb, a Gaia című installáció volt, ami a Kodály Központ impozáns hangversenytermében hipnotikus erővel szippantotta be a közönséget” – jegyezték meg.

Kitértek rá, hogy a német MultiScalar csapat nyert, a thaiföldi DecideKit közönségdíjat kapott a Zsolnay Light Art nemzetközi fényfestőversenyen, amelynek öt döntőse a székesegyház homlokzatára vetítette ki alkotásait.

A szervezők kiemelték, hogy „a fesztivál mindenki szívében fényt gyújtott”: a gyerekek a Fénybütyköldében készítettek világító játékokat, a fiatalok a fényszőnyegen heverve fotózkodtak, az idősebb korosztály kényelmesen korzózva járta be a Fény Útjának közel 20 fényattrakciót bemutató állomását.

Fényfestés a Martyn Ferenc Múzeum udvarán MTI/Ruprech Judit

„A fesztivál egyediségét az adja, hogy Pécs kétezer éves történelmét a legmodernebb technikákkal ötvözzük, a fényinstallációk révén a város ikonikus épületei vizuálisan teljesen új, álomszerű arcukat mutatják – idézték Hummel Márkot, a Zsolnay Örökségkezelő ügyvezetőjét.

Az örökségkezelő megjegyezte, hogy a fesztivál idején nem voltak szabad szállások a városban, a vendéglátóhelyek teltházzal üzemeltek, és az idén kétszer annyian vásárolták meg a zárt terekben lévő fényinstallációk megtekintését biztosító Fény Útja Extra karszalagot, mint tavaly. (MTI)