Tovább csúszhat az új berlini reptér átadása

Az állami beruházást irányító társaság vezetője a brandenburgi tartományi kormánynak írt levelében arra figyelmeztetett, hogy további váratlan események hatására 2016-ra csúszhat a repülőtér üzembe helyezése – számolt be a Der Tagesspiegel és a BZ című berlini lap, amelyek szerint a projekttársaság vezetője a hivatalos levéllel a beruházás átadási határidejének újabb módosítását készíti elő, nem hivatalosan pedig már el is határozták, hogy 2016 márciusa lesz az új dátum.

A legutóbbi állás szerint 2015 októberére tervezték a forgalom megindítását, az idén júliusban pedig naponta néhány járat indításával és fogadásával el akarták kezdeni a próbaüzemet. E tervek azonban már nem érvényesek, egyebek mellett azért, mert időközben kiderült, hogy az egyik kifutópálya tervezett felújítását csak jövőre lehet elkezdeni, a terminál tűzvédelmi rendszerének átépítéséhez pedig még mindig nem sikerült összeállítani a teljes dokumentációt.

A berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőteret (BER) 2006-ban kezdték építeni, és az átadását eredetileg 2011 novemberére ütemezték. A tervezési és kivitelezési gondok miatt a beruházás várhatóan 5 milliárd euróba kerül majd az első költségvetésben szereplő 2,4 milliárd euró helyett.

A jelenleg működő két nemzetközi repülőtéren, Schönefelden és Tegelen tavaly 26,3 millió utas fordult meg, ami történelmi csúcs és 4,2 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A repülőterek túlterheltek, Tegelen például 2013-ban 19,6 milliós utasforgalmat bonyolítottak le, pedig a hetvenes években épült légikikötőt évi 8 millió utas fogadására tervezték – írja az MTI.
 

Legyél az első hozzászóló "Tovább csúszhat az új berlini reptér átadása" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*