Tunézia Észak-Afrikában, a Földközi-tenger partján fekszik Budapestről alig 2,5 órányi repülőútra.
Tudod honnan ered a neve?
Tunézia elnevezése a főváros nevéből származik, amelynek három lehetséges eredete van. Az egyik szerint a berber „ens” gyökszóból származik, amelynek jelentése „lefeküdni” vagy „éjszakázni”, ami arra utal, hogy Tunisz egykor tábor vagy pihenőhely volt. Mások szerint a pun istennő, Tanit nevéből jön az elnevezés. A harmadik verzió hívei az ókori szerzők írásaiban említett Tynes városának nevéből eredeztetik az ország elnevezését.
A főváros, Tunisz egykor az iszlám világ egyik legnagyobb és leggazdagabb városának számított. Ma a városközpont az UNESCO Világörökség része, és mintegy 700 műemléknek ad otthont.
Tudod, hogy Tunézia rendelkezik a napsütötte tengerparti nyaralások minden kellékével?
A tengerparti üdülővárosok – Hammamet, Sousse, Monastir, Djerba – sorában Sidi Bou Said egy igazi kis ékszerdoboz, hangulata és fehér-kék házai miatt Santorinihez is szokták hasonlítani. A Földközi-tenger partvidékén jellemző, egészen novemberig eltartó száraz, mediterrán klíma az ország egyik vonzereje, bár a nyáron fújó sirokkó nagy, 40 C feletti forróságot hoz. A homokos, mediterrán tengerpartok önmagukért beszélnek, hangulatos üdülővárosok széles szállodakínálatából válogathat itt az utazó.
Szeretnél te is a Star Wars forgatási helyszíneire eljutni és felfedeznéd a Szaharát?
Természetesen a tengerparton kívül Tunézia területének 45%-át homok borítja. A sivatag területén forró sivatagi éghajlat van akár 50 fokot is elérő hőmérséklettel. Tunézia területén fekszik a világ legnagyobb sivatagja. A Szahara, amelynek teljes területe mintegy 8 600 000 km2 – es, Észak-Afrika nagy részét, köztük Dél-Tunéziát is magában foglalja.
Érdekel a történelem?
Tunézia történelme az ókorig nyúlik vissza, Karthágó és a Római Birodalom emlékei is ámulatba ejtik itt az utazókat. Tunézia ad otthont az ókori Karthágó városának, amelyet a Kr. e. 9. században alapítottak a Tuniszi-öbölben. Az UNESCO-listán szereplő Karthágó régészeti lelőhely egykor a Földközi-tenger nagy részét lefedő nagy kereskedelmi birodalom központja volt. Észak-Afrika legnagyobb kolosszeuma Tunéziában található. Az UNESCO-listán szereplő El Jem-i amfiteátrumot a rómaiak építették Kr. u. 238 körül, és akár 35 000 néző befogadására is alkalmas volt.
Szeretnél gasztronómiai csodákat élvezni?
A tunéziai konyha elbűvöl majd, válogatott finomságok: friss tengeri étkek, a mediterrán arab konyha fűszeres fogásai, mézédes datolya, isteni helyi édességek sora, amit kipróbálhatsz. Nem fogsz csalódni. Tunézia kitűnő ár-érték arányú nyaralást kínál neked.
Hogyan juthatok el Tunéziába?
Természetesen közvetlen charterjárattal lehet eljutni Budapestről, a repülési idő kb. 2 óra 20 perc. A nagyobb üdülőhelyek között közlekednek belföldi repülőjáratok. A Tun-Inter és a Tunis-Air járatai révén elérhető Monastir, Djerba, Sfax, Tozeur, Gafsa és Tabarka repülőtere is.
Mit kell tudni a jelenlegi egészségügyi helyzetről?
Jelenleg eltöröltek minden szigorítást. Az aktuális beutazási tanácsokról, valamint naprakész információkról a Konzuli Szolgálat oldala nyújt tájékoztatást.
Mit ajánlok neked?
Minden nagyobb turisztikai városba érdemes elmenni a hangulatért, a pezsgésért az éjszakai életért és a soukh-okért, vagyis a piacokért. Szigorúan kötelező alkudni a portékára.
Az extrém sportok hódolóinak ott van a sivatag, ami talán a legszebb a maga nemében a sqvadosok számára igazi paradicsom.
Kihagyhatatlan a gyönyörű sziget, Djerba is, amelynek környékén akár még delfineket is láthatunk.
Gyönyörű fehér homokos partja van és kellemes az időjárása.
Ne habozz és irány Tunézia!