Van-e annál boldogítóbb látvány, mint amikor kedvenc négylábunk lobogó füllel, szinte mosolyra tátott szájjal fut felénk a természet lágy ölén. Hát ezért érdemes kutyával túrázni, nem feledve azt, hogy a kutyás túra nemcsak rólunk szól: négylábú társunkra is oda kell figyelnünk.
Az, hogy kutyával indulunk kirándulni már önmagában nagy odafigyelést és ezért komolyabb előkészületeket igényel. Különösen akkor, ha kezdők vagyunk a témában. Még inkább akkor, ha mindkét témában, a túrázásban és a kutyás túrázásban is a szó szoros értelmében az első lépéseket tesszük.
Az, hogy milyen fajta kutyusokkal érdemes útnak indulni, a gazdának érdemes eldöntenie, de ilyenkor a saját teherbíróképessége mellett természetesen a négylábú társ tűrőképességét is érdemes figyelembe venni. Ráadásul hasznos a fokozatosság is, már csak azért is, hogy a kutya is megszokja, hogy olyan ismeretlen helyeken jár a gazdival és olyan erőbedobásra van szüksége, amihez korábban nem szokott még. Mindez természetesen a nagyobb testű kutyáknak jelent kisebb megterhelést, miközben az ő nagyobb mozgás igényük miatt, minden valószínűség szerint számukra jelent nagyobb örömforrást ez a fajta kimozdulás. Persze mindez akkor igaz, ha a túrázás alkalmával is valódi társnak érezheti magát. Ami nemcsak azt jelenti, hogy nem éhezik, szomjazik, hanem azt is, hogy menet közben arra is figyelünk, ő mit szeretne. Mert bizony a kutyus a vadidegen terepen még inkább szeretne meg-megállni, szaglászni, ami már önmagában azt jelenti, hogy nem haladhatunk a magunk megszokott tempójában.
Amiben már csak azért sem fogunk haladni, mert természetesen a kutyus batyuját is nekünk kell vinni., hiszen számára is kell vinnünk vizet – legalább másfél-két litert -, ivótálat, ennivalót és jutalom falatkákat, plusz kullancsriasztót, tappancsvédőt, frissítő gallért és az időjárástól függően esetleg még mellényt, vagy pulóvert is. A nagyobb kutyákra persze tehetünk hátizsákot, de csak mértékkel megtöltve.
A tempó kapcsán nem árt megjegyezni, hogy ha azt szeretnénk, hogy a kutya számára is öröm legyen a túrázás az ő teljesítőképességére is figyelemmel kell lennünk. Már csak azért is, mert négylábú társunk a nagy megfelelési vágyában hajlamos a végsőkig menetelni gazdája mellett. De egyrészt nem tudjuk hol van ez a pont, másrészt nem is érdemes ezzel kísérletezni, hiszen nem erőltetett menetre megyünk, hanem egy élményekkel teli kalandozásra. Ezért mindenképpen érdemes még annál is több pihenőt közbe iktatni, mint amennyit magunktól tennénk.
Igaz, a bevezető arról szólt, mekkora öröm, amikor kutyánk boldogan szalad felénk, de ezt a pillanatot érdemes egy olyan pihenőhelyen átélni, ahol a szabadon engedett kutya sem veszélyeztet senkit és ahol rá sem leselkedik semmilyen veszély a természet lágy ölén. Ezért a fő szabály az, hogy a kutyának pórázon a helye, hiába vagyunk a természet lágy ölén és esetleg hiába nem találkozunk sokáig senkivel az úton. Persze ha biztosak lehetünk abban, hogy tényleg a senkiföldjén vagyunk és abban, hogy a kutyára sem leselkedik veszély – például egy láthatatlan árok formájában – akkor, ha szófogadó társunkká vált a négylábú barátunk, egy kis szakaszon mehet póráz nélkül is. Egyébként viszont kötelező a póráz, hogy a kutya ne jelentsen veszélyt a túrázókra és a többi kutyára – és azok se jelentsenek veszélyt őrá. Első hallásra ugyan ez nem hangzik túl jól, de a kellő szabadságot egy jól megválasztott funkciójú és hosszúságú pórázzal is biztosítani tudjuk.
A póráz azonban önmagában még így sem elég: csak akkor induljunk egy hosszabb túrára, ha már meggyőződtünk arról, hogy kutyánk valóban szófogadó, vagyis tényleg hallgat is arra, amit mondunk.
Ez nemcsak azért lényeges, mert ha esetleg egy kicsit is elengednénk, ha nem hallgat a parancsszóra, nem lehetünk biztosak abban, hogy mi fog történni: ha elkóborol, akár végleg elveszíthetjük, vagy bármilyen más baj is érhet. Emellett ha a kutya nehezen kezelhető, hiába a póráz, ha idegeneket és különösen idegen kutyát lát, még így is szükség lehet a fegyelmezésre.
Az, hogy a kutya szófogadó, a nevelés mellett a korral is együtt jár, miközben az, hogy négylábú barátunk milyen korú, az a túraérettségét is befolyásolja, mert a fiatal kutyusoknak még nem túl fejlett a csontozatuk és az immunrendszerünk. Ezért szokták azt a jótanácsot adni, hogy az egy évesnél fiatalabb kutyával ne is induljunk túrázni. Ha viszont már megvan a túraérettség, mindenképpen előre tájékozódjunk a kiválasztott útvonalról, arról, hogy vihetünk-e kutyát az adott környékre és ha igen, akkor azt is nézzük meg, mennyire van kijárt, vagy kiépített út és mennyire ideális a terep a közös túrázáshoz.
Kocsis Erika
Kutyatúra kellékek A közös kutyatúra nagy élményt jelenthet állatnak és gazdának egyaránt, de csak akkor, ha nem csak az állat és gazdája vág fitten az útnak, hanem a felszerelések is rendben vannak. Ami a kutyus túrafelszerelését illeti, nem véletlenül mondják, hogy a víz maga az élet. Ez igaz a kutya számára is: ezért ha például egynapos túrára indulunk azzal érdemes számolnunk, hogy egy 10 kilós kutya nagyjából egy liter vizet iszik meg. De inkább többet vigyünk magunkkal, míg a táplálékot tekintve is a megszokott adag legalább másfélszeresével számoljunk. A nagyobb kutyákat természetesen be lehet vonni a cipekedésbe, de ez a hátizsák legyen praktikus viselet és súlya az ökölszabály szerint nem lehet nagyobb, mint a kutya saját testtömegének 10-30 százaléka. Emellett pedig arra is fordítsunk gondot, hogy túrázáskor bármilyen csábító is, négylábú barátunk semmiképpen se végezze el dolgát források, patakok partján. Az érem másik oldala, hogy inni is csak akkor engedjük az ilyen vizekből, ha teljesen biztosak vagyunk a tisztaságukban. Elengedhetetlen a kullancsriasztó spray használata is, miközben ezt önmagában ne tekintsük 100 százalékos védelemnek: fontos, hogy az erdőn, mezőn járva, naponta többször ellenőrizzük a kutya bundáját. Ez még akkor is igaz, ha a Lyme-kór a kutyák többségére nem veszélyes. A szükséges elővigyázatosságot mindenképpen érdemes megtennünk biztos, ami biztos alapon. Végezetül pedig bármennyire is a természetben vagyunk, éppen azért hogy annak természetességét megőrizzük, olyan tasakokat is vigyünk magunkkal, amibe a kutyaürüléket szedjük, hiszen mi sem örülnénk ha mások maguk után hagynák azt. K. E.
