Új utasmóló nyílt a diszkont légitársaságok utasainak a Liszt Ferenc-repülőtéren

Átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólóját szerdán, ahol a diszkont légitársaságok utasai kényelmesen várakozhatnak, amíg beszállhatnak repülőgépeikbe; ezzel egy időben az eddigi, kényelmetlen „bádogvárost” pedig elkezdi lebontani a repülőtér üzemeltetője.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a helyszínen azt hangsúlyozta, hogy a diszkont utasok kiszolgálásának eddigi minősége az „emberi méltóságot sértette”, ennél többet érdemelt Budapest, amely Európa légiközlekedésében fontos ponttá vált. Megjegyezte, hogy a repülőtér üzemeltetőjével komoly csatákat vívtak, de ennek most meglett a „gyümölcse”.

A fél év alatt felépített, 5500 négyzetméteres, egyszintes, hűtött-fűtött épületben a pihenő- és várótér mellett étel- és italvásárlási lehetőség is lesz, három nagy kapacitású mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz is szolgálja majd az utasok kényelmét.

A tesztüzem után az új épület január 17-étől szolgálja ki a forgalmat, a régi épület bontását azonnal megkezdik, hogy a most átadott épület további bővítését is elindíthassák. Ennek részeként a terület 11 500 négyzetméterre nő és a most meglévő 6 kapu mellé további két gyalogos és hat, buszos beszállításra is alkalmas kaput építenek fel. A beruházás teljes költsége 8,3 milliárd forint, amelyet a Budapest Airport kizárólag saját erőből finanszíroz.

Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta, ennek az épületnek nyolc éve kellett volna felépülnie, de megörököltek egy „áldatlan” állapotot, amelyet a repülőtér privatizálása okozott. Ezt Fürjes Balázs az elmúlt harminc év egyik legfelelőtlenebb privatizációs lépésének nevezte. Hozzáfűzte: a repülőtér üzemeltetője az elmúlt két évben 35 milliárd forint profitot vett ki, és leszögezte, ha az állam működtetné a repülőteret, sokkal magasabb színvonalon végezné ezt a feladatot.

Az államtitkár elmondása szerint a Budapest Airport új menedzsmentje elődjénél sokkal nyitottabb az együttműködésre a kormánnyal, ez is kellett ahhoz, hogy megállapodjanak a repülőtér meglévő épületeinek színvonalasabbá tételében és a jövőbeni fejlesztésekről. Kérdésre elmondta, januárban elkészül a gyorsforgalmi út fejlesztésének tanulmánya, amelyet a fővárosi közfejlesztések tanácsa elé visznek, ha megállapodnak a fejlesztési irányokról, akkor megkezdődhet a tervezés.

A gyorsvasúttal kapcsolatban azt mondta, érvényes építési engedéllyel rendelkeznek, de a projekt csak uniós forrással együtt valósítható meg, ebben pedig még van tennivaló. Gerhard Schröder, a Budapest Airport elnöke hangsúlyozta: a repülőtér nem tud fejlődni Budapest nélkül, és ez fordítva is igaz, ezért  is működnek együtt, és fejlesztik a kiszolgáló létesítményeket. A forgalom idén új rekordot ért el, 16,2 millió utast kezeltek, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. (MTI)