Újra elrajtol a legendás máltai vitorlásverseny

A Blur svéd és a brit Akouavi hajók napokban beérkezett nevezésével együtt már összesen 24 ország 101 hajója szerepel a nevezési listán. A szervező Royal Malta Yacht Club felkészült a flották fogadására. A vitorlás világ rangos megmérettetését, a Rolex Middle Sea Race versenyt 42. alkalommal rendezik meg Máltán. A mezőny október 23-án startol a Valletta melletti Grand Harbour kikötőből és egy hét áll rendelkezésükre, hogy Szicíliát és a Stromboli vulkánt megkerülve visszaérjenek a máltai fővároshoz.

„Végtelenül örülünk a tengeri vitorlás közösség idei választásának” – mondta David Cremona Sorhajókapitány. „2020 bebizonyította a Royal Malta Yacht Club legkiemelkedőbb eseményének népszerűségét és azt, hogy képesek vagyunk a versenyt leállítani, amikor a körülmények azt megkövetelik. Az idei évben a verseny népszerűsége ismét olyan nagy, mint a járvány előtti időszakban. Rendkívül hálásak vagyunk a tulajdonosoknak és a legénységeknek, akik hajlandók komoly erőfeszítéseket tenni a részvételért a folyamatos bizonytalanságok ellenére. Mi pedig teljes erőbedobással készítjük elő a versenyt.”

A jelenlegi nevezési lista a szokásos módon összetett. Megtalálhatók közte professzionális és korinthusi (amatőr) legénységek, egytestű és többtestű, Race Maxik és kis versenyhajók.

A legnagyobb kontingens Franciaországból érkezik, 18 nevezéssel. Olyan nagyágyúk is a nevezők között szerepelnek, mint az Albator Philippe Franz irányításában, aki 2018-ban összesített 3. lett IRC kategóriában és Solenn For Pure Ocean Gerard Ludovic vezetésében, aki ugyanabban az évben összesített 10. lett.
A második legnépesebb küldöttség Olaszországból érkezik, ami nem meglepő a közelség és a terep ismerete miatt. Olasz legénységek egyébként már 14-szer nyerték meg a Rolex Middle Sea race összesített versenyét, maguk mögé utasítva ezzel a szervező országot, Máltát is. Mascalzone Latino B2 hajójával legutóbb 2016-ban indult, azzal a hajóval, mellyel 2013-ben és 2015-ben is nyert. A legnagyobb harc, várhatóan a többtestű hajóosztály 2020-as riválisai, azaz Giovanni Soldini Maserati Multi 70-je és Ricardo Pavoncelli MOD70 Mana-ja között zajlik majd. Idén versenybe száll velük az amerikai Jason Carroll MOD70 Agro-ja is, hogy a csata még izgalmasabb legyen.

A vendéglátó Málta 12 hajóval nevezett a versenyre, közöttük a back-to-back győztes Elusive 2 a Podesta testvérek irányításában. A három testvér Aaron, Christoph és Maya a Rolex MSR Offshore versenyének bevezetése óta, azaz 1996-tól kötődnek az eseményhez, bár versenyezni csak 2000-ben kezdtek. Azóta állandó program a család életében a Rolex MSR, mely nem csak megmérettetés a számukra, de egy családösszetartó erő is. „Azok számára, akik először vesznek részt a versenyen, a legjobb tanácsunk, hogy győződjenek meg arról, hogy valóban ismerik a hajót, és tartsák nyitva a szemüket és a fülüket minden körülmények között, még alvás közben is! Ez nem a gyenge szívűek versenye, de rendkívüli élmény.” A máltai legénységek között megtalálható a kétszeres összetett győztes Artie II Lee Satariano kapitány vezetésében, a Jonathan Gambin vezette Ton Ton Laferla Insurance, mely 2020-ban összetett harmadikként végzett, valamint a J99 Calypso annak a Sebastian Ripadrnak az irányításával, akinek nagyapja, id. John Ripard 1968-ban társával megszervezte az első versenyt és amit mellesleg meg is nyert.

Brit induló is akad szép számmal. A 11 brit legénység között indul Andrew Hall Pata Negrája, összesített 3. lett IRC kategóriában az idei Rolex Fastnet Racen, valamint Rob Bottomley Sailplanje, ami ugyanezen verseny összesített 5. helyezettje lett és Mark Emerson Phosphorus II-je, ami ugyanitt hatodikként végzett. Jelen lesz még a svéd Jonas Grander Matador nevű hajója, mely összesített 4. volt az említett idei versenyen. Nem szabad megfeledkezni az amerikai George David Rambler hajójáról sem, aki első indulása alkalmával 2007-ben hármas sikert ért el megnyerve az összesítettet, Line Honours győztesként és verseny rekorderként.

Magyar induló is lesz a versenyen, ahogy már hosszú évek óta. Józsa Márton kapitány vezényletével a Wild Joe is rajthoz áll.