Újra szabadon látogatható a prágai Hradzsin

Újra szabadon látogatható a prágai Hradzsin, a cseh államfők székhelye. A várkapukból hétfő délután eltávolították a turisták ellenőrzésére szolgáló elektronikus beléptető kapukat, amelyeket hét éve állítottak fel biztonsági okokra hivatkozva.

A biztonsági intézkedések megszigorítása 2016 nyarán a belépésekkor rendszeresen hosszú sorokhoz, várakozásokhoz vezetett, s kiváltotta a cseh sajtó és az idegenforgalmi irodák bírálatát. Petr Pavel, Csehország új köztársasági elnöke márciusi hivatalba lépése után azonnal közölte, hogy újra meg akarja nyitni a Hradzsint, és elrendeli az elektronikus beléptető kapuk eltávolítását. Másfelől viszont továbbra is megmaradt a Hradzsinba tartó autók ellenőrzése. Az elnöki hivatal közölte: az ellenőrzésekre ezentúl a kamerarendszereket fogják fokozottabb mértékben használni. A három várkapunál egy-egy elektronikus beléptető kapu maradt, amelyeket csak rendkívüli esetekben vesznek igénybe.

“Nemcsak a Hradzsin látogatását szeretnénk megkönnyíteni, hanem a várat is ki akarjuk olyan értelemben nyitni, hogy intenzívebb kulturális és társadalmi élet színhelye lehessen” – jelentette ki Petr Pavel.

A prágai Hradzsin Európa egyik legnagyobb várkomplexuma, a leglátogatottabb idegenforgalmi célpont Csehországban, amelyet évente mintegy 2,5-3 millió turista keres fel a világ minden részéből. A magyar látogatók száma is igen magas. A vár területére most már újra szabadon be lehet lépni, csak a híres Arany utcácskában korlátozzák a turisták mozgását az utca befogadóképessége miatt.

A korábban évente mintegy hatmillió turista kereste fel Prágát. Ez a szám a koronavírus-járvány következtében ugyan nagyon lecsökkent, de tavaly óta ismét gyorsan emelkedik a látogatók száma.

Megnyílt a látogatók előtt a Prágától nyugatra fekvő lányi kastély is, amely hivatalosan a cseh államfők vidéki rezidenciája. Miután Milos Zeman államfő tartós lakhelyként használta, már több éve nem volt látogatható a kastélyt körülvevő nagy kiterjedésű park. Petr Pavel a kastély tartós elnöki lakhely státusát megszüntette, így a kastélypark ismét szabadon látogatható. (MTI)