Ünnepi készülődés minden mennyiségben, családi programok és meghitt kastélyok – Hétvégi programajánló

Fotó: Facebook/WAMP - the Hungarian design market

Advent harmadik hétvégéjén már érezhetően közeledik a karácsony és az ünnepi készülődés mindenütt jelen van. A hétvége folyamán kínált programok is, szinte észrevétlenül segítenek ráhangolódni az ünnepekre. A kézműves termékekkel teli karácsonyi vásárok igazi kincsesdobozok az ajándékot keresők számára, míg az ünnepi fényekbe öltözött kastélyok országszerte meghitt hangulattal hozzák közelebb a karácsony varázsát.

December 12-13.: KÖZÉRT – Jótékonysági designvásár a Karinthy Szalonban – Karinthy Szalon, Budapest

Idén decemberben különleges karácsonyi programmal várja az érdeklődőket a Karinthy Szalon: első alkalommal rendezik meg a KÖZÉRT névre keresztelt jótékonysági designvásárt. Az esemény december 12-én és 13-án, mindkét nap 12:00 és 18:00 óra között látogatható, ingyenesen.

A vásár célja, hogy felhívja a figyelmet négy olyan szervezetre, amelyek elkötelezettek a marginalizált csoportok támogatása és a láthatóságuk növelése mellett. A résztvevő szervezetek – Bagázs Közhasznú Egyesület, DOWN Alapítvány, Kaptár Napközi Alapítvány és Maacraft – Miskolci Autista Alapítvány – standjainál egyedi, kézzel készített, magas minőségű termékeket találhatunk. A megvásárolt ajándékokkal nemcsak szeretteinket lephetjük meg, hanem egy jó ügy mellé is állhatunk.

A nyitónapon, december 12-én déltől a Pintrolls Duó country-folk dalokkal teremti meg a kellemes ünnepi hangulatot.

További információk az esemény Facebook-oldalán.

Fotó: Facebook/Karinthy Szalon

December 12-15.: Ferenc Garden Adventi Forgatag – Ferenc tér, Budapest

A Ferenc téri Adventi Forgatag december harmadik hétvégéjén és december második felében is várja az ünnepre hangolódó látogatókat. Az ingyenes programok sora december 12-én Valter Mályki stand-up estjével kezdődik, majd december 13–15. között egy különleges veteránautó-bemutató kerül megrendezésre, amely nemcsak a járműrajongók számára ígér izgalmas élményt, de minden korosztálynak kellemes időutazást kínál a régi idők autócsodáin keresztül. A tánc szerelmesei sem maradnak program nélkül: december 18-án a Toppantó együttes vezetésével polgári táncot tanulhatnak a résztvevők, garantálva a vidám és aktív közös időtöltést.

Az ünnepi készülődés fénypontja a december 20–22. közötti karácsonyvárás lesz, ahol betlehemes játékokkal és közös énekléssel idézik majd meg a hagyományok szépségét. A programok mellett a forgatagban ínycsiklandó ételek és italok, valamint ajándékok széles kínálata is várja az érdeklődőket, így az adventi vásár a család minden tagja számára tartalmas élményt nyújt.

További információk az esemény Facebook-oldalán.

Fotó: Facebook/Ferenc Garden

December 14.: Téli fesztivál az Andrássy-kastélyban – Andrássy-kastély, Tiszadob

Az Andrássy-kastély téli fesztiválja különleges élményt kínál mind a felnőttek, mind a gyermekek számára. December 14-én, 16:30-tól tematikus tárlatvezetés kezdődik, ahol a látogatók megismerkedhetnek a kastély történetével. A múzeumi sétát követően a gyerekek számára kreatív foglalkozásokat szerveznek: mézeskalácsot készíthetnek, részt vehetnek a karácsonyi kézműves sarok foglalkozásain, valamint arcfestésen és csillámtetoválás-készítésen. A programok során mindenki számára egy-egy adag forralt bor, alkoholmentes puncs vagy kakaó is biztosított.

A nap csúcspontja 19:00 órától a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató nyerteseinek koncertje lesz. A fellépők között található Lugosi Ali, Cziffra- és Junior Prima-díjas klarinétművész, aki a Virtuózok kétszeres győztese, Csabay Zsuzsanna fuvolaművész, a Virtuózok döntőse és kiemelt művésze, valamint Oláh Vilmos gitárművész, a Virtuózok különdíjasa és kiemelt művésze.

A belépőjegy felnőtteknek 5900 Ft, gyermekeknek pedig 3900 Ft.

További információk az esemény Facebook-oldalán.

Fotó: Facebook/Andrássy – kastély, Tiszadob

December 14.: Magból erdő családi fesztivál – Apátkúti Erdei Általános Iskola, Visegrád

A Magból Erdő fesztiválsorozat legújabb állomása december 14-én, szombaton kerül megrendezésre. A rendezvény célja, hogy a család minden tagját szórakoztassa, legyen szó kicsikről vagy nagyokról, ráadásul négylábú családtagjainkat is szeretettel várják. A belépés ingyenes és az esemény számos színes és interaktív programot kínál, többek között kézműves piac helyi alkotók portékáival, arcfestés, mézeskalács workshop, erdei meseséta és kemencés pizza várja a családokat. A társasjáték sarok is remek lehetőséget kínál a közös játékra kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A rendezvény 14:00-kor veszi kezdetét a fesztivál hivatalos megnyitójával, majd 15:30-tól vásári mesemondás és táncház következik. A nap 16:45-kor tombolával folytatódik, 18:15-kor pedig Reni&Boka adventi koncertje zárja az estét.

A rendezvényt a Dunakanyar Oktatási Műhely Alapítvány és az Apátkúti Suli közössége szervezi. A helyszín könnyen megközelíthető autóval, gyalogosan, biciklivel, vagy komppal is. A rendezvény ökobarát szemléletet követ, ezért a szervezők arra kérik a látogatókat, hogy ha tehetik, hozzák magukkal saját poharaikat és bögréiket az italokhoz, hogy csökkentsék a hulladékot.

További információk az esemény Facebook-oldalán.

Fotó: Facebook/Apátkúti Erdei Általános Iskola

December 14-15.: Adventi Kastélynapok – Gödöllői Királyi Kastély, Gödöllő

December 14-15. között a Gödöllői Királyi Kastély újra életre kelti a királyi karácsonyok meghitt hangulatát. Az ünnepi díszbe öltözött kastély két napon át változatos programokkal, zenei előadásokkal, színházi produkciókkal és családbarát eseményekkel várja a látogatókat.

A gyermekeket izgalmas előadások szórakoztatják majd, mint például a Maszk Bábszínház Betlehemi éj című produkciója, vagy a Herceg Egérváry Elemér történetét feldolgozó mesejáték. A felnőtteket különleges zenei programok várják, többek között a Virtuózok tehetségeinek koncertje, Franz Schubert Téli utazás című dalciklusa Clementis Tamás előadásában, valamint a Marquise Együttes adventi koncertje.

A múzeumpedagógiai túrák során a látogatók megismerhetik, hogyan ünnepelték a karácsonyt a királyi család tagjai és találkozhatnak Erzsébet királynéval is, aki személyesen kalauzolja el őket az ünnepi tradíciók világába. Mindemellett egész nap elérhetők kézműves foglalkozások, ahol karácsonyi textildíszeket készíthetünk, valamint a kastély kézműves vására, ahol egyedi ajándékokat szerezhetünk be.

A programok sora az esti órákban is folytatódik, amikor a kastély kertjét a Fénypompás Kastélypark varázslatos kivilágítása teszi még ünnepibbé. Érdemes ellátogatni a közeli Pálmaházba is, amely elegáns és színes dekorációival szintén a karácsony mesevilágát idézi.

További információk az esemény honlapján.

Fotó: Facebook/Gödöllői Királyi Kastély – Royal Palace of Godollo

December 14-15.: Kiskertpiac XMAS – Madhouse Bistro & Craft Beer Bar, Budapest

Ha különleges, környezetbarát ajándékokat keresünk az ünnepekre, a Kiskertpiac XMAS a tökéletes hely számunkra. December 14-én és 15-én a karácsonyi hangulatú tematikus vásár az Anker közben található Madhouse-ban vár minden érdeklődőt, ahol egyedi, növényes és természetközeli designtermékek közül válogathatunk.

A vásár nemcsak a stresszmentes ajándékvásárlásról szól, hanem a közös élményekről is: miközben egy finom kézműves sört kortyolgatunk a Madhouse vendégszerető környezetében, igazán átadhatjuk magunkat az ünnepi készülődés meghitt hangulatának. A Kiskertpiac XMAS a mosolygós találkozások, az inspiráló alkotások és a nyugalmas pihenés helyszíne, ahol mindenki megtalálhatja a számára tökéletes ajándékot – akár barátokkal, családdal, vagy négylábú társunkkal érkezünk, hiszen a rendezvény kutyabarát.

További információk az esemény Facebook-oldalán.

Fotó: Facebook/KISKERTPIAC

December 15.: WAMP Design Vásár – Eiffel Műhelyház, Budapest

December 15-én ismét különleges karácsonyi vásárral várja a design szerelmeseit a WAMP Design Vásár, amely Magyarország legnagyobb múlttal rendelkező designvásáraként mára a fenntartható ajándékozás szimbóluma lett, hiszen a fast fashion és a plázák alternatívájaként évek óta kiáll a tudatos vásárlás és a társadalmi felelősségvállalás mellett. A helyszín ezúttal az Eiffel Műhelyház, ahol 10:00 és 18:00 óra között találkozhatunk a hazai design legjobbjainak egyedi, kis szériás alkotásaival.

A vásár kínálatában mindenki megtalálhatja a tökéletes karácsonyi ajándékot: ruhák, ékszerek, kiegészítők, lakberendezési tárgyak, fotók, sőt még gasztronómiai finomságok is helyet kapnak. A rendezvény egy olyan közösségi teret hoz létre, ahol az alkotók és érdeklődők személyesen is találkozhatnak, így a design nem csupán egy távoli művészeti fogalomként, hanem a mindennapokba becsempészhető értékként jelenik meg. A rendezvény kutyabarát, így négylábú kedvenceinkkel is bátran ellátogathatunk.

További információk az esemény Facebook-oldalán.

Fotó: Facebook/WAMP – the Hungarian design market

Meichl Frida