Történelmi bunkertúra, ürgészés, liget futóverseny, lovasbemutató, nemezelés és a szalagszövés – összegyűjtöttünk néhány érdekesnek ígérkező programot a pünkösdi hosszú hétvégére.
Ki a szabadba!
Romantikus csillagles, baráti kerekezés, kalandos vízitúra, orchideakeresés, vagy madárhangverseny – ilyen változatos kínálattal várja az érdeklődőket Magyarország tíz nemzeti parkja.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóág programja keretében a virágpompás kaszálókat, madaraktól hangos legelőket, rejtelmes mocsarakat együtt, egy helyen fedezhetik fel a látogatók. A terület fenntartásában alapvető szerepet játszik a nemzeti park igazgatóság magyar szürke szarvasmarha gulyája. A túra során az érdeklődők megtekintik a védett területen legelő gulyát, virágzó fátyolos nőszirmok között sétálhatnak, sőt még titkon bepillantanak egy vércsetelep életébe is.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körös-menti túra e-bike programján az ívesen kanyarodó gáton haladva ártéri erdő kíséri a túrázók útját, ahol a mocsaras részeken mocsári nőszirmok sárga virágainak tömege pompázik. A Hármas-Körös két különösen szép, úgynevezett „szentély-típusú” holtágánál is elidőznek a résztvevők.
A Kiskunsági Nemzeti Park közelében is több program közül lehet válogatni, melyek egyike a Csaj-tó környéki madárfiókák meglesésére indul. Javában tart ugyanis a fiókanevelés a tórendszeren. A nádasokban hazánk szinte összes gémféléje költ, a sekélyebb részek tökéletes élőhelyet nyújtanak a gázló- és partimadaraknak, a mélyebb vizekben lúd- és récefajok táplálkoznak.
Virágzásnapi túrát indít az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság. A tőzegmohás lápréten, könnyű túra során mutatják be a lápok titokzatos világát és az éppen virágzó növényritkaságokat. A nemzeti park egyik legjelentősebb és leghíresebb fokozottan védett része a szőcei láprét és patakvölgy. A Szőce-patak és az azt kísérő rétek, kaszálók különleges természeti értéke az évszázados hagyományos paraszti gazdálkodásnak (kaszálásra alapozott szarvasmarhatartás) köszönhetően maradt fenn.
Vár a Liget!
Kéthétvégés futókihívással és online gyermeknappal várja a családokat a megújuló Városliget. A Liget Budapest Projekt és a RUNaway szervezesében megvalósuló futókihívás a pünkösdi hosszú hétvégén, május 22-én indul és gyermeknapig, május 30-ig teljesíthető – közölték a szervezők az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a 3 kilométeres Liget Családi Körön vagy a 7 kilométeres Liget Sport Körön mérettethetik meg magukat a sportkedvelők. A nevezés ingyenes, a legjobban teljesítők pedig ajándékban részesülnek.
A Liget Budapest Projekt családbarát fejlesztései nagy népszerűségnek örvendenek, a Nagyjátszótér mára Budapest első számú gyerekparadicsomává vált, nyitása óta majdnem félmillióan látogattak már el ide.
Pünkösdölésre várják a vendégeket Ópusztaszeren
A kulturális bemutatók mellett lovas ügyességi verseny, bábszínházi előadások és gyermekprogramok várják a látogatókat pünkösd hétvégéjén az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban – tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.
Kodácz Csengele elmondta, hogy vasárnap és hétfőn a Por zenekar autentikus magyar népzenével csalogatja az egybegyűlteket a skanzenbe, ahol a makói parasztháznál és a szeged-alsóvárosi portán kézműves játszóház fogadja a gyerekeket. Az emlékpark területén pünkösdi lovasjárat közlekedik, és Nyenyere Egylet dél-alföldi muzsikája szól. A Nomád parkban olyan tizedik századi tevékenységek próbálható ki mint a nemezelés és a szalagszövés, a lovaspályán pedig bemutatók szórakoztatják a vendégeket.
Vasárnap a skanzenben, a malom előtti területen Paprikajancsi csúzlizdája és a Molyolda történelmi hangulatot idéző játszóháza mulattatja a vendégeket, aki Erős embör, dógos asszony, ügyes gyerök címmel látogatói próbákon is összemérhetik képességeiket. Másnap ugyanitt a Mesekert interaktív játszóház várja a legkisebbeket.
Hétfőn a Hatetudnád Tánctanoda interaktív néptáncos bemutatóiba kapcsolódhatnak be a vállalkozó kedvűek, kora délután a Barboncás társulat bábszínházi produkciója látható, melyet a pünkösdjárás követ zenészek és táncosok részvételével. Ezután következik a hétvége egyik leginkább várt eseménye, a pünkösdi király megválasztása. Az emlékpark nagyrétjén a környékbeli ifjak lóháton ülve teljesítenek különböző ügyességi feladatokat, végül egy vágtát követően kiderül, hogy a két legjobb versenyző közül kinek sikerül megszereznie a királyi címet jelentő koszorút.
Ópusztaszer második legnagyobb látványosságát, a Csillagösvény Labirintust is érdemes felkeresni.
Pünkösdre kinyit a Hadtörténeti Múzeum
Május 21-én, a magyar honvédelem napján nyitott újra a Hadtörténeti Múzeum, amelynek Fegyvertörténeti Látványraktára június 1-jéig ingyenesen, egyénileg is megtekinthető lesz. A múzeum tárlatai mellett június 1-jéig az – egyébként csak külön belépőjeggyel és vezetéssel látogatható – Fegyvertörténeti Látványraktár ingyenesen, egyénileg is megtekinthető lesz.