Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) egységes szabályokat javasol az elektromos rollerekre, egyebek közt gyárilag beépített 20 kilométer/órás sebességkorlátozást és nagyobb, legalább 30,5 centiméter átmerőjű kerekeket, a rollerek használóinak pedig bukósisak kötelező viselését írná elő – írta a brüsszeli testület kedden közzétett jelentésében.
A javaslatok közé tartozik az is, hogy az elektromos rollereket csak 16. évét betöltött személy vehetné igénybe, továbbá a testület tilalmat vezetne be a jármű gyalogúton, illetve ittas állapotban történő használatára.
A jelentés az elektromos roller használatának az elmúlt öt évben tapasztalt gyors elterjedésére, valamint az ezzel összefüggő halálesetek és súlyos sérülések számának emelkedésére reagál. Az EU-ban az elektromos roller használatának szabályozása tagállamonként eltérő.
„Az elektromos rollerek ma már mindennaposak az európai városokban, de a kórházakban is egyre több a járművel súlyos balesetet szenvedettek száma, ezért ésszerű, egységesített intézkedéseket kell bevezetni a közlekedők biztonsága érdekében – hívta fel a figyelmet Antonio Avenoso, az ETSC elnöke.
A jelentés szerint csak Németországban 2020-ban mintegy 2100 balesetet regisztráltak elektromos rollerrel összefüggésben, ez a szám 2021-re mintegy 5500-ra emelkedett. Tavaly mintegy 7600 ember sérült meg, illetve októberben 11-en veszették életüket. A szakértők felhívták a figyelmet, hogy a jármű használatának alsó korhatára jelenleg 14 év, vezetéséhez engedély sem szükséges. (MTI)