Végleges a Volvo World Match Play bajnokság mezőnye

 Az új Volvo China Open bajnok, Brett Rumford, egy héttel korábban megnyerte a Ballantine’s Bajnokságot és ezzel a 138. helyről a 76.-ra ugrott a hivatalos világranglistán. Rumford el volt ragadtatva az első Volvo-s győzelmétől, hisz ezzel kvalifikálta magát a Volvo World Match Play bajnokságra. Rumford elmondta, hogy nagy megtiszteltetésnek érzi a győzelmet. „A legjobb dolognak azt tartom, hogy eljutottam egy olyan fantasztikus eseményre, mint a Volvo World Match Play Bajnokság. Ez egy újabb lépcsőfok a karrieremben, és nagyon várom, hogy megmérkőzzek a többi nagyszerű játékossal.”

 

A svéd Henrik Stenson nagyon izgatott a verseny miatt, hiszen 2009 óta most először lép pályára. 2007-es WGC Accenture Match Play bajnoki győzelmét most egy Volvo bajnoki címmel egészítheti ki, hiszen az övé lett az egyetlen szabadkártya a versenyre: „El vagyok ragadtatva, hogy a Volvo engem kért fel. Tudom, hogy sok jelölt volt, úgyhogy izgatott vagyok, hogy végül én lettem a szerencsés kiválasztott, hiszen imádom a küzdelmes match play játékformát. Alig várom, hogy Bulgáriában legyek: nem sűrűn jutunk el egy teljesen új helyszínre és országba, így nagyon várom, hogy körülnézzek és kipróbáljam a Thracian Cliffs pályát, amit már a fotókról is nagyon szépnek találok.”

.

A Thracian Cliffs Golf & Beach Resort egyik pályája

..

A 2013-as mezőny már sokszor bizonyított match play sztárokkal erősít: a 2011-es Volvo World Match Play bajnoka Ian Poulter, a 2010-es US Open bajnoka Graeme McDowell, a hatszoros European Tour győztes Peter Hanson, az olasz Francesco Molinari, valamint a címvédő Nicolas Colsaerts csatlakozott a mezőnyhöz. Először játszik a Volvo Match Play bajnokságon Bo Van Pelt, a kiemelkedő teljesítményekkel büszkélkedő US PGA Tour játékos, aki a 26. helyen áll a világranglistán, valamint jelen lesz még a listán 37. Amerikában élő svéd sztár, Carl Pettersson is. Az ausztrál Geoff Ogilvy 2005 óta először lép pályára a World Match Playen.

 

A debütálók közül említésre méltó a világranglistán 33. Thorbjorn Olesen, aki a Mastersen tűnt ki, valamint a 31. Gonzalo Fernandez-Castano Spanyolországból. A golfozók a három millió euróra növelt díjalapért küzdenek (ez 250 ezer euróval több mint 2012-ben) és a győztes végül 800 ezer euróval lehet gazdagabb.

 

A torna rajtlistája kimondottan nemzetközi, mivel a 24 fős mezőnyben 14 ország versenyzői képviseltetik magukat. Dél-Afrika igen komoly erőket vonultat fel a ’Volvo specialista’ Branden Grace, a 2012-es esztendőben Volvo Golf bajnokság és Volvo China Open győztes George Coetzee, illetve Thomas Aiken és Richard Sterne személyében. Hozzájuk csatlakozik még a chilei Felipe Aguilar és Thaiföld két erőssége, Thongchai Jaidee és Kiradech Aphibarnrat is.

 

A 2013-as bajnokság egyszerre két évfordulót is ünnepel. Idén lesz ötven éve annak, hogy az első World Match Play bajnokságot megrendezték, ráadásul ez az esemény lesz a 130. Volvo által szponzorált profi férfi golf torna. Nem mellesleg a mostani Match Play verseny a 80. lesz a Volvo által fémjelzett European Tour sorozatban.


Ian Poulter

 

A játékosokat nyolc darab hármas csoportba sorolják, melyek tagjai a csütörtöki és a pénteki versenynapokon mérkőznek meg egymással. 16 fő jut el az egyenes kieséses szakaszba, melynek első két körét szombaton játsszák le, míg az elődöntőket és a döntőt vasárnap rendezik meg. A sorsolásra egy hivatalos sajtótájékoztató keretében kerül sor a Thracian Cliffs pályáján május 14-én (kedd) 13:30-kor.

 

Ez az első European Tour esemény, melynek Bulgária ad otthont, méghozzá az igen nagyra tartott Gary Player által tervezett helyszínen. A pályát rögös tengeri sziklák és a Fekete-tenger szépséges kékje határolja, mely minden egyes lyuk mellől megcsodálható. A Thracian Cliffs vitathatatlanul a világ egyik legszebb golfpályája. „Sehol máshol nem található hasonló hely ezen a világon” – ezekkel a szavakkal illette a vidéket Gary Player. A Tharcian Cliffs környékét sokan csak úgy emlegetik, mint ’Európa kavicsos tengerpartja’ – ezzel is kiemelve annak különleges vonásait. A legutóbbi három Volvo World Match Play Bajnokságot a spanyolországi Finca Cortesín látta vendégül.

 

A 2013-as Volvo World Match Play Bajnokság Rajtlistája:

 

 

Játékos                      Kvalifikáció módja

 

Thomas AIKEN                  A 2013-as US Masters óta előkelő helyen áll az R2D listán

      

Felipe AGUILAR                  A hivatalos golf világranglistán előkelő helyen áll a 2013-as Masters óta Dél-Amerikából

 

Kiradech APHIBARNRAT               A 2013-as US Masters óta előkelő helyen áll az R2D listán

 

George COETZEE             A hivatalos golf világranglistán előkelő helyen áll a 2013-as Masters óta Afrikából

 

Nicolas COLSAERTS       Címvédő

 

Jamie DONALDSON         Előkelő helyen végzett a 2013-as Abu Dhabi HSBC Golf Bajnokságon

 

Gonzalo FEDZ-CASTANO A hivatalos golf világranglistán előkelő helyen áll a 2013-as Masters óta

 

Stephen GALLACHER      A 2013-as US Masters óta előkelő helyen áll az R2D listán

 

Branden GRACE                               A 2012-es R2D Ranglista Döntő első négy helyezettjének tagja

 

Peter HANSON                  A 2012-es R2D Ranglista Döntő első négy helyezettjének tagja

 

Thongchai JAIDEE            A hivatalos golf világranglistán előkelő helyen áll a 2013-as Masters óta Ázsiából

 

Scott JAMIESON               Előkelő helyen végzett a 2013-as Volvo Golf Champions sorozaton

 

Shane LOWRY                   Előkelő helyen végzett a 2012-es Portugál Masterson

 

Graeme McDOWELL        A hivatalos golf világranglistán előkelő helyen áll a 2013-as Masters óta Európából

 

Francesco MOLINARI      A 2012-es R2D Ranglista Döntő első négy helyezettjének tagja

 

Geoff OGILVY                     A hivatalos golf világranglistán előkelő helyen áll a 2013-as Masters óta Ausztráliából

 

Thorbjorn OLESEN           A 2013-as US Masters óta előkelő helyen áll az R2D listán

 

Carl PETTERSSON           A hivatalos golf világranglistán előkelő helyen áll a 2013-as Masters óta

 

Ian POULTER                     A 2012-es R2D Ranglista Döntő első négy helyezettjének tagja

 

Henrik STENSON               A  hivatalos golf világranglista legjobb 50 játékosának tagja a 2013-as Masters óta – szabadkártya

 

Richard STERNE               A 2013-as US Masters óta előkelő helyen áll az R2D listán

 

Bo VAN PELT                     A hivatalos golf világranglistán előkelő helyen  áll a 2013-as Masters óta

 

Chris WOOD                       Előkelő helyen végzett a 2013-as Commercialbank Katar Mastersen 

 

Brett RUMFORD                        Előkelő helyen végzett a 2013-as Volvo China Open-en

 

 

További információért látogasson el a www.volvoingolf.com oldalra.

 

 

Legyél az első hozzászóló "Végleges a Volvo World Match Play bajnokság mezőnye" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*