Vietnámi stuvi bikini show a levegőben

 A fapados társaság ezzel a produkcióval ünnepelte meg az új járatát Ho Chi Minh City és a kedvelt turista központ Nha Trang között. A műsorban egy három perces hawaii-i táncot mutattak be bikiniben a helyi szépségverseny jelöltjei.

Azonban, mivel a légügyi hatósággal nem egyeztettek, 1,000 dolláros bírságot kaptak.

„Egyeztetniük kellett volna [ velünk ], mielőtt megtartják a show-t” „Ez az első alkalom Vietnámban, hogy egy légitársaság az egyik járatán bikinis táncot tart” – mondta Nguyen Trong Than, a Vietámi Légügyi Hatóság vezető felügyelője.

Ugyanakkor, a VietNamNet szerint, egyetlen biztonsági szabályt sem hágtak át azzal, hogy engedték az utasoknak, hogy felvegyék telefonjaikkal a műsort, ugyanis a mobilok „repülési üzemmódban” voltak.

„Ez az első járat volt a tengerparti városba, ezért is találtuk ki, hogy pár bikinis lányt felviszünk a gépre, hogy táncoljanak, ezzel az utasokat is boldoggá tesszük és az ügyfelek kiszolgálását is új szintre emeljük” – mondta a VietJetAir tisztviselője.

A kérdéses eset:

forrás: huffingtonpost.com

Legyél az első hozzászóló "Vietnámi stuvi bikini show a levegőben" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*