Villáminterjú a terasznyitásról – aki válaszol: Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa

Az Utazó magazin a teraszok megnyitása kapcsán kérdezte meg az érintetteket arról: miként készülnek és mire számítanak annak kapcsán, hogy végre ismét fogadhatnak vendégeket? Aki most válaszol: Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa.

– Mikor lesz a nyitás?

– A Kistücsök április 29-én, csütörtökön nyitja meg a felújított kerthelyiségét. Még nem tudjuk, hogy a kijárási korlátozások miként alakulnak addig, de ha nem lesz változás akkor 11 és 21 óra között leszünk nyitva, majd később visszatérünk a 11 és 23 óra közötti nyitvatartáshoz.

– Milyen higiéniai szabályokat lesznek érvényben?

– Azok, amiket már korábban is alkalmaztunk: nagy lesz a távolság az asztalok között, lesz több kézfertőtlenítő pont, érintésmentes étlap. És persze alaposan fertőtlenítjük az asztalokat a távozó vendégeket után. A kollégák be lesznek oltva amint csak lehet, és folyamatosan figyeljük és ellenőrizzük az egészségi állapotukat.

– A személyzet hány százaléka tud dolgozni?

A komplett csapatunk rajtra kész, minden kollégánkat megtartottuk a hosszú leállás alatt is.

– Milyen lesz a választék a megszokotthoz képest?

– A választék a megszokott lesz.

– Hogy alakulnak majd az árak a tavalyi vagy az online tarifákhoz képest?

– A tavalyi árakhoz képest minimális emelést tudunk eszközölni, az alapanyagárak emelkedése miatt.

– Mekkora vendégseregre számítanak?

Az érdeklődés már most hatalmas, rengeteg foglalás érkezik a nyitás utáni napokra.

émz