Vitákat szít a SZÉP-kártya reformja

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) vezetősége és tagsága aggodalommal fogadta a megjelent rendeletet arról, hogy a belföldi turizmus motorját jelentő SZÉP-kártya vendéglátás zsebéből élelmiszert is lehet vásárolni a boltokban 2022. február 1. és május 31. között. – írta a turizmus.com.

A cikkben az áll, hogy Baldauf Csaba elnök szerint a szakmát teljesen váratlanul érte ez a bejelentés. A Széchenyi Pihenő Kártyát érintően tavaly bevezetett adókönnyítés célja a turizmus újraindulásának, fellendülésének segítése volt, s 2020-ban és 2021-ben is nagymértékben járult hozzá a belföldi kereslet növeléséhez, valamint a járvány miatt nehéz helyzetbe került vidéki, sok esetben családi üzemeltetésben lévő szálláshelyek, éttermek túléléséhez – kommentálta a turizmus.com-nak a mostani jogszabályváltozást.

A Magyar Közlönyben pénteken megjelent módosítás szerint a SZÉP-kártya vendéglátás alszámlájára utalt juttatás 2022. február 1. és május 31. között a kereskedő által értékesített élelmiszer vásárlására is felhasználható, a melegkonyhás vendéglátóhelyeken kívül. “A járvány okozta gazdasági válság a turisztikai szektort sújtotta a legnagyobb mértékben és úgy tűnik, hogy a 2022-es év is a kilábalás éve lesz, emiatt aggasztó, hogy az eddig stabil bevételt jelentő SZÉP-kártya költések a rendelet miatt csökkenhetnek” – mondta az elnök.