A wieliczkai sóbánya misztikuma

Sóba dermedt csodavilág, több emelet mélyen a föld alatt. A látnivalók mellett legendákban is gazdag wieliczkai sóbánya története ráadásul egy magyar szál miatt is különleges lehet a lelkünknek.

A wieliczkai sóbánya Lengyelország egyik legértékesebb idegenforgalmi látványossága, amely 1978-tól az UNESCO-világörökség része, 1989-től pedig Lengyelország történelmi emlékhelye. Aki nem látta még, milyen kincset rejt a föld mélye, Krakkótól mindössze 12 kilométerre, elképzelni sem tudja, milyen a maga valójában ez a fenséges, sószobrokat, só domborműveket, izgalmas tárnákat, termeket, kápolnákat, tavakat magában rejtő csodavilág, amelyhez – ahogy illik – megannyi izgalmas történetet, legenda fűződik.

Ahogy a tengeri gyöngykagyló rejti magában igazgyöngyét, úgy zárta titokba a föld milliónyi évre ezt a sós gyöngyszemét, amelynek felfedezése magyar szálakhoz is elvezet. A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga, IV. Béla leánya, Szemérmes Boleszláv lengyel fejedelem feleségeként, a tatárjárás után 1249-ben hazalátogatott Magyarországra, hogy édesapjától segítséget kérjen a nélkülöző lengyel nép számára. Mivel akkoriban Lengyelországban nem termeltek még kősót, édesapja nekiajándékozta a máramarosi sóbányát. Kinga a sóbánya birtokbavétele jeléül az egyik aknába dobta a jegygyűrűjét, majd visszautazott Lengyelországba. Wieliczkába érve megparancsolta, hogy kezdjenek el ásni az egyik dombon. Néhány ásónyom után sótömbre találtak, benne Kinga jegygyűrűjével, ami csodával határos módon követte úrnőjét. Kinga a híres bochniai sóbányákat (Wieliczka) 1251-ben nyittatta meg, amely amellett, hogy gyógyírt adott a sóhiányra, komoly jövedelmet termelt az országnak, amíg 1772-ig a krakkói sóbányászat részét alkotta.

Miközben a bánya több ezer embernek adott munkát egykoron, az is a történethez tartozik, hogy a fahordókban tárolt őrölt sót előállító bányászok a társadalom megbecsült tagjainak számítottak. A bánya ma kilenc szintből áll, 64 métertől 327 méter mélységig, és a 300 kilométernyi labirintusában több mint 3000 kisebb-nagyobb kamra található. A turisták által bejárható útvonal természetesen ennél jóval kisebb, csak alig közelíti meg mindennek az egy százalékát. De még így is közel 2-2,5 órás időtartam a Danilowicz-akna körzetében elhelyezkedő, 22 kamrából álló, 2,5 kilométernyi járatrendszer bejárása.

Ahhoz, hogy ne ütközzünk nyelvi nehézségekbe, célszerű érkezésünk előtt néhány nappal (vagy akár héttel) bejelentkezni, és magyar nyelvű idegenvezetést kérni, ami egy családnak vagy kisebb csoportnak nagyjából 20 ezer forintot tesz ki. Mégis megéri, mert igazi történelmi és geológiai kalandban lesz részünk a séta folyamán. Ha nyáron érkezünk a már a 13. század óta működő bányába, nem árt melegebb ruhát vinni magunkkal, tekintettel arra, hogy a bánya hőmérséklete 14 Celsius-fokos, és évszaktól függetlenül feltétlenül kényelmes cipőben érkezzünk, ugyanis az első szintre – 64 méter mélyre – 378 lépcsőfokon juthatunk le. Innentől egy rendkívül izgalmas föld alatti metropolisz világába csöppenünk, amelyben hol ember vastagságú fagerendák, hol szépen megmunkált sóréteg vesznek körül bennünket.

Az életre szóló élményt a 22 kamra megtekintése adja, amelyek története többnyire lengyel történelmi személyekhez kapcsolódik. Mindjárt az első, zöld kősókamrát a nagy lengyel csillagászról, Kopernikuszról nevezték el, központi részén a tudós sóból faragott szobrát láthatjuk. Külön érdekesség, hogy a sóbánya összes szobrát, domborművét, alkotását bányász faragta (szerencsére a századok folyamán mindig akadt egy-egy művészhajlamú). A Szent Antal-kápolnán – amely a föld alatti kápolnák közül a legrégebbi, és ahol már 1698-ban celebráltak misét – keresztül juthatunk el a Janowice-kamrába, ahol a IV. Béla leányáról, Kingáról szóló legendának szenteltek emléket, hat életnagyságú sószoborral illusztrálva a szép történetet.

„A leégett kamrában” hang- és fényhatás kíséretében ismerhetjük meg a metánégetők veszélyes munkáját, amint a járat mennyezete felé kúszva égetik el a betörő bányaléget. A Silelec-kamrában bányászati eszközöket láthatunk, köztük a „magyar kutyának” nevezett fakocsit, vagy inkább csillét, amelyet a sótömbök szállítására használtak. Nevét azért kapta, mert amikor tolták, kutyához hasonló hangot adott ki. Kezdetben nagy számban dolgoztak magyar bányászok is a sóbányában, az ő hagyatékuk ez az eredeti faeszköz, melyet évszázadokon át konzervált a sós levegő.

Ahogy a labirintusban haladunk, többször megcsodálhatjuk az elemlámpa fényében, hogy milyen átlátszó, piszkosfehér színű az alagutat borító vastag sóréteg, és közben észrevétlenül jutunk egyre mélyebbre. Kipróbálhatjuk, hogy a bányászoknak egykoron milyen nehéz lehetett a sóba vájt, nem éppen szabályos lépcsőkön közlekedniük. Minden kamra, kápolna tartogat valami érdekességet: van, ahol fából készült szállítóeszközöket, kézicsörlőket, van, ahol barokk faszobrot, oltárt vagy épp Krisztus-szobrot láthatunk, de még vicces törpékkel is találkozhatunk.

Nyolcszáz méteres séta után érkezünk el a bánya fő attrakciójához, és egyben legnagyobb terméhez, a Szent Kinga-kápolnához. Vannak olyan pillanatok az ember életében, amelyek örökre bevésődnek az emlékezetbe. Számomra az ilyen pillanatok egyike az, amikor a „karzatról” először nézhettünk le a világ legnagyobb, ámulatba ejtő föld alatti templomába.

A terem hossza 54 méter, szélessége 18 méter, a magassága 12 méter, és mindez 101 méter mélységben a földfelszíntől. A terem padlója egységes, sóból faragott fényes lapokból áll, a mennyezetről 12 méterre lógnak le a csodás sókristályokból álló csillárok. A főoltár Józef Markowski alkotása, amely Szent Kinga, Szent József és Szent Kelemen szobrát tartalmazza. Körben az Újszövetségből vett jelenetek sóból készült domborműveit – köztük a „Menekülés Egyiptomból”, „A tizenkét éves Jézus tanít a templomban”, az „Utolsó vacsora” –, és egy több mint 100 éves betlehemet, illetve II. János Pál pápa szobrát csodálhatjuk meg. A kápolna remek akusztikáját kihasználva koncerteket, szentmiséket és egyéb programokat is gyakorta tartanak itt.

Az élmények sora azonban még nem zárult le: következik egy 35 méter magas kamra, ahol 100 évig bányásztak sót, majd egy még ezt is túlszárnyaló, 50 méter magas kamra, ahol a második világháború idején repülőgép-alkatrészeket szereltek. A Weimar-kamra előtt Goethe szobra őrködik. Ebben a kamrában újabb attrakció: hang- és fényjáték szemlélteti a sókitermelés történetét. És ha már sóbányában járunk, természetesen vásárolhatunk sót is, amit többféle méretben és kiszerelésben árulnak az ajándékboltokban, két helyen az út során.

A túra végén, a Danilowicza-kamránál 135 méteres mélységben érhetünk a lifthez. Az egymás fölött levő, két lyukacsos falú, fémketrecszerű liftbe 9-9 ember fér be, ami egy csengőszóra, meghökkentő sebességgel – másodpercenként négymétert megtéve – röpít fel bennünket a földfelszínre. Az izgalmas feljövetel után hatalmas fuvallattal zárul a túránk, mellyel a szintek közötti légnyomás-különbséget egyenlítik ki, megóvva a vendégeket a keszonbetegségtől.

Sótörténelem

Aki jobban szeretne informálódni a krakkói sóvidékről, folytathatja a túrát a harmadik szinten lévő bányamúzeumba, ami plusz 1,5-2 órát igényel. Ez csak opcionális program, előre jelezni kell az idegenvezetőnek.

Sószanatórium

Ezen a szinten, a Teodor Wessl-teremben található az a szanatórium, ahol a légúti betegségben szenvedőknek hoztak létre föld alatti gyógyító központot, a bánya nátriumban, kalciumban és magnéziumban gazdag levegőjét kihasználva.

Árak

Külföldi utazóknak (a lengyelek kedvezményt kapnak) a következő árakkal kell számolniuk: felnőttjegy: 84 PLN, családi (4 fő) 232 PLN, 4 év alatti gyermek, diák 64 PLN. Egy lengyel złoty kb. 70,7 forint.

Bukszár Csilla

A teljes cikk Az Utazó magazin 2016/IV. számában található.