A felkelő nap országa

Madártávlatból nézve a Csendes-óceán égszínkék tükréből látványosan bukkan elő a japán szigetcsoport, amelynek 4 fő szigetét (Hokkaido, Honshu, Shikoku és Kyushu) kb. 4000 kisebb sziget veszi körül. Területének majd 85 százalékát csodálatos tavakkal és nemzeti parkokkal megtűzdelt hegyvidék és az erdős részek teszik ki, a maradék 15 százalék a megművelhető földterület, ahol a 126 milliós lakosság 75 százaléka él. A nagyrészt még érintetlen hegyvilágban több mint 200 vulkán található, ennek negyede még ma is aktív, így az ország évente mintegy 1500 kisebb-nagyobb földrengést szenved el.

Az ellentmondások országa óriási kitartással a világ legdinamikusabb ipari nemzetévé küzdötte fel magát, ugyanakkor megőrizte különleges tradícióit és évszázados kultúráját is: a mamutvárosoktól csupán néhány kilométerre festői környezettel és meseszép templomokkal találkozhatunk. Ugyanígy a legnevesebb divattervezők ruhájában a fiatal diáklány a szentélybe siet imádkozni egyet a vizsga előtt. Hiszen úgy tartják, hogy a hagyományok jól megférnek a modern kor vívmányaival, ebből adódik a japán világ különlegessége. Ám a hiedelemmel ellentétben az itteni hétköznapok korántsem nyugodtak: a férfiak ugyanis rengeteget dolgoznak, így családi életre szinte egyáltalán nem marad idő. A nők általában háztartásbeliek, és kulturális tevékenységekkel töltik ki maradék idejüket, vagy utazgatnak.

A szigetlánc majd 3000 kilométer hosszan 14 szélességi fokot szel át, ezzel magyarázható, hogy klímája északon kontinentálisan hűvös, de délen szubtrópusi jelleggel bír. Ennek ellenére Japán 4 teljesen elkülönülő évszakkal rendelkezik, a turisták ezek közül leginkább – különleges halvány rózsaszín cseresznyevirágzása miatt – a tavaszt és az őszt kedvelik, amelyet a szigetországban a juharfa tűzpiros színe fémjelez.

Sajnálatos módon Japánról mint utazási célpontról az a sztereotípia fészkelte be magát a köztudatba, hogy egy átlagos turista számára megfizethetetlenül drága. Pedig ez egyáltalán nem igaz, a szigetország európai viszonylatban Párizs áraival van egy szinten, és mint mindenütt, Japánban is van lehetőség olcsó szállásra, étkezésre és utazásra.

Nem kell sokat készülődni sem, hiszen a beutazáshoz nincsen szükség különleges oltásra, a magyar állampolgárok pedig 3 hónapig vízummentesen tartózkodhatnak Japánban – feltéve ha rendelkeznek a megfelelő anyagi fedezettel, és útlevelük a tervezett tartózkodást követően még 6 hónapig érvényes.
A japán emberek különösen kedvesek és segítőkészek, bár az angollal inkább a fiatalabb korosztálynál érdemes próbálkozni, vidéken pedig mindenképpen helyi idegenvezető segítségét kell kérni, ugyanis a nagyvárosokon kívül még a közlekedési táblák is csak japánul vannak kitéve.
Ha nem szervezett utazás keretein belül megyünk Japánba, akkor az interneten is foglalhatunk szállást: érdemes megnézni a „Japanese Inn Group” ajánlatait is, amely kb. 90 tradicionális japán hotel – ryokan – szövetsége. Bár a berendezés nagyon ízléses, ne keressünk ágyakat, itt csak a Japánban elterjedt futonokon alhatunk, viszont így éjszakánként kb. 10000 forintért megízlelhetjük a japán mindennapokat is.

A közlekedés és az utazás különösen egyszerűen megoldható, hiszen Japán egy óriási vasúthálózat, így a tiszta és másodpercre pontos, igényes vonatokkal az ország minden pontját könnyen és gyorsan elérhetjük. Mindezt 1, 2 vagy 3 hetes bérlettel (Japan Rail Pass) korlátlanul és kedvező áron ki is használhatjuk: a 7 napos bérlet ára ugyanis tartalmazza az összes vasúthálózat és a Shinkansen expresszvonat használatát, úgymint a helyjegyeket és a Japan Rail buszok díját is. A legnagyobb meglepetés az európaiaknak mégsem az, hogy a japán emberek türelmesen sorban állnak a felszállásnál, hanem hogy hihetetlenül oda kell figyelni, hogy milyen vonatra szállunk fel, mert egy vágányról 3-4 percenként akár újabb vonat is indulhat.

Az étkezés országszerte majdnem mindenütt alacsony áron is megoldható; rengeteg étterem kínál ebédre és vacsorára olcsó menüt (teishoku), ami általában rizsből, zöldségből és halból vagy húsból áll, de a tésztashopokban (udon és soba) is finom ételekből válogathat az éhes idegen. Ha tiszta vizet vagy zöld teát iszunk, azért általában nem kell fizetni, és borravalóra sem kell külön tartalékolnunk, mert az ár mindenütt tartalmazza a kiszolgálást is. Sőt a borravalót gyakran sértésnek veszik, hiszen Japánban magától értetődő a kimagaslóan jó szolgáltatás. Italokat ezenkívül az utcasarkokon felállított automatákból is vehetünk, itt az üdítők mellett forró italok, de még alkohol is kapható, ezért ajánlott, hogy mindig legyen aprópénz a zsebünkben.

Ha elszántuk magunkat az utazásra, válasszunk valamilyen neves eseményt kiindulópontnak. Japánban nagyon sok ünnepnap és fesztivál létezik, az egyik legnagyobb viszont a cseresznyevirág ünnepe: a sakura. A nemzeti szimbólummá vált virágzást a japánok különösen nagy tisztelettel figyelik és ünnepelik; a média folyamatosan beszámol arról, hogy aznap hol várható cseresznyevirágzás. És hogy merre menjünk? Fogas kérdés: ennyi látnivaló mellett viszont érdemes egy környéket kiválasztani és bejárni, legyen szó akár Kiotóról, Oszakáról vagy Tokióról. De ne várjunk tavaszig, hiszen az ősz olyan színekkel ajándékozza meg az utazót, amely sehol máshol a világon nem látható.

Japán konyha

Japánban a gasztronómiát egy hétköznapi művészeti ágként tartják számon, bár az ételek elkészítésénél fontosabb a szín és esztétikai hatás, mint az íz. Mivel majdnem minden frissen és szinte teljesen nyersen kerül az asztalra, a fűszerekkel és a zsírokkal pedig igencsak csínján bánnak, az európai ízlelőbimbóknak eléggé szokatlan a japán konyha ízvilága.

Azoknak, akik nem sokat tudnak a szigetországról, a japán gasztronómia egyet jelent a sushival. És bár Japánnal kapcsolatban sok sztereotípia megállja a helyét, a sushi hazájában sem mindennapos étel, ugyanolyan különlegességnek számít, mint itthon a libamáj.

Japánban a főfogás fogalma ismeretlen, inkább sokféle nagy gonddal elkészített kisebb fogás a jellemző. A reggeli és az ebéd általában gyors és egyszerű, a főétkezés mindig a vacsora, amelynél több tucat étel közül válogathat az alacsony japán asztal – a „kotachu” – mellett a földön ülő vagy térdelő társaság.

A tálalásról is érdemes néhány szót szólni, hiszen a japán mondás szerint „az edény az étel kimonója”, a tálalás japán szava, a „yosou” pedig magyarul annyit tesz, mint szépen felöltöztetni. Mivel sok különböző ételt tálalnak egyszerre, így egyetlen más országban sincsen annyi fajta és annyi különböző célt szolgáló edény, mint a szigetországban.

Mivel a japán ételeket hagyományosan pálcikával, a „hasival” szokás enni, ezért a családban mindenkinek saját pálcikája van, és a pálcikahasználatnak igencsak kialakult az illemtana. Saját evőpálcikáinkkal például nem illik másokat kínálni, ha pedig már felemeltünk velük valamit és beleharaptunk, azt együk meg, mert nem szabad visszatenni. Kifejezetten tilos a pálcikákkal mutogatni, az ételben turkálni vagy lenyalni őket, és soha ne állítsuk őket függőlegesen a rizses tálkába, mert a buddhista házi oltár hagyományai szerint ezzel feláldozzuk az ételt a halott ősöknek. Amikor a pálcikákat nem használjuk, párhuzamosan helyezzük el az odakészített tartón, ne tegyük őket a tányér szélére vagy az asztalra.

A szójaszósz sem arra van, hogy azt az ételre öntsük (rizsre pedig soha), inkább tegyünk egy adagot egy kis tányérkába, és mártogassuk bele a falatokat. A sushit mindig a halas felénél mártsuk bele a mártásba, különben a rizs szétázik, a mestermű pedig szétesik.