Az Adria vonzásában – Rab és a híres homokos strand

Bár a Kvarner-öböl déli részén található Rab-sziget kizárólag hajóval és komppal közelíthető meg, a kikapcsolódásra vágyók körében mégis népszerű nyaralóhely, hiszen a strandjai homokosak és sekélyek.

Ha Rab-sziget, akkor Lopar – vágják rá a legtöbben. Ott található ugyanis Horvátország egyik legnagyobb homokos tengerpartja. A homokos part eleve családbaráttá teszi Lopart, ám talán ennél is fontosabb, hogy az öbölben rendkívül lassan mélyül a víz, leginkább a Balaton déli partjára hasonlítható a hely, miközben persze a sós tengervíz itt is kristálytiszta. Még az akár 3-4 éves gyerekek is biztonsággal fürödhetnek, a kicsit nagyobbak számára pedig remek élmény lehet gumicsónakkal, vízibiciklivel vagy úszva megközelíteni a parttal szemben négy-ötszáz méterre lévő, teknőspáncélra emlékeztető szigetet. A táv azonban csalóka: sokáig leér a felnőttek lába, mély vízben talán csak száz métert kell előrejutni. Az apró lakatlan sziget bejárása izgalmas kaland lehet a gyerekeknek.

Persze a parton is van mit csinálni. Rabon sok helyen lehet például kerékpárt kölcsönözni, amit érdemes is kihasználni, hiszen az erdőkön keresztül már-már érintetlen partszakaszokra lehet eljutni. Akár bringával, akár gyalog, érdemes felmenni a Rab-sziget legmagasabb pontjára, a 408 méteres Kamenjakra, ahonnan elképesztő panoráma tárul a kirándulók elé. Ha pedig befizetünk egy hajókirándulásra, a Rabon túl a környező apróbb szigeteket, öblöket is megcsodálhatjuk. Az egyik legérdekesebb hajós túra a meztelen szigetként is ismert Goli Otokra viszi a turistákat. Az egykori börtönszigeten – a neve onnan ered, hogy északi része teljesen kopár és déli felén is kevés a növényzet – ma is megtekinthető a börtön épülete, ahová az Osztrák–Magyar Monarchia hatóságai az első világháború idején orosz hadifoglyokat szállítottak, később pedig köztörvényes bűnözőket őriztek, egészen 1988-ig.

És persze mindenképp fel kell fedezni a 93 négyzetkilométer területű Rab névadó fővárosát. Rab városának jellegzetessége a települést körülölelő fal és a piros cseréptetős lakóházak fölé emelkedő négy harangtorony, amelyek közül kettőbe fel is mehetünk, hogy onnan is megcsodáljuk a tengerre nyíló páratlan kilátást.

Végül érdemes benézni a város központjában lévő halpiacra is, ahol a tengeri „herkentyűk” egészen elképesztő kínálatával várják a turistákat a helyi halászok. És egy tipp: az eladókat érdemes kifaggatni, mert szívesen elmondják, melyik halat hogyan tudja maga a turista is elkészíteni grillen.

Kapcsolódó cikkek:

Az Adria vonzásában – Dubrovnik, az örök első

Az Adria vonzásában – Krk, a nagy sziget

Legyél az első hozzászóló "Az Adria vonzásában – Rab és a híres homokos strand" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*