A Balatonfüred márkát erősítő lokálpatrióta – interjú Rádóczy Andreával

A Balatonfüred márkát erősítő lokálpatrióta – interjú Rádóczy Andreával

Lokálpatriótaként, Balatonfüred nemzetközi turisztikai vonzerejének erősítését tartja küldetésének Rádóczy Andrea, a családi tulajdonú Silverine Lake Resort Balaton ügyvezető igazgatója. Szerinte a szállodai szobák áfacsökkentése mellett az növelné a város versenyképességét, ha minden égtáj felől  jó minőségű utakon lehetne megközelíteni.

– Milyen kihívást jelent, hogy a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) Balatoni régióvezető-helyettese lett?

– Mindig elkötelezett voltam a mi mikrorégiónk, a mi desztinációnk turizmusa iránt és mindig arra törekedtem, hogy közösségben, minél többet tudjak tenni a vendégszám és a vendégelégedettség növekedéséért. 2006-ban ezért lettem alapítója, és hosszú ideig elnöke a Balatonfüredi Turisztikai Egyesületnek. 2012-től azonban a saját családi vállalkozásunk annyira elvette a szabadidőmet, hogy nem tudtam már elvállalni az újabb jelölést. Ezért is jóleső érzés, hogy visszatértem a közösségi munkába: az MSZÉSZ elnöke kért fel arra, hogy Balatonfüred és környékének szállodásait próbáljam meg időközönként egy asztalhoz ültetni. Vezessük be azoknak a szakmai üzleti reggeliknek a gyakorlatát, amelyek Hévízen már nagyon jól működnek. Ez a feladat volt az első, amibe most belevágtam, és szerencsére egyre több szállodás csatlakozott már hozzánk. Külön öröm, hogy a veszprémi és a Veszprém környéki szállodások is csatlakoztak hozzánk, mert meggyőződésem, hogy Balatonfüred és Veszprém turisztikai együttműködése mindkét város számára újabb lehetőséget és ezzel vendégeket hozhat.

A Balatonfüred márkát erősítő lokálpatrióta – interjú Rádóczy Andreával

– Mit jelent az Ön számára Balatonfüred? Amelynek most lányuk, Barna Dorina, mint az idei Anna Bál szépe, egy évig az utazó nagykövete?

– Balatonfüred számomra egyrészt az a hely, ahonnan elindultam, hiszen bátran mondhatom, hogy tősgyökeres füredi vagyok. Édesanyám, édesapám is Füred környékiek. Balatonfüredre jártam gimnáziumba, majd miután a turizmusban képzeltem el az életemet, itt kezdtem pályafutásomat a HungarHotels, majd a Danubius Hotels kötelékében. Azután pedig, már vállalkozóként is Füreden tevékenykedtem. Most már a saját családom is itt él. Mindhárom gyermekem füredi iskolás, nagylányom is ide járt Balatonfüredre, most pedig már Veszprémben, a Lovassy Gimnázium matematika tagozatán érettségizik hamarosan, aki már előfelvételin bejutott a milánói Bocconi Egyetem nemzetközi közgazdaságtan karára. Nagy büszkeség, hogy az Anna Bál 2017-es szépeként egy évig ő is sokat tehet kedvenc városunk népszerűsítéséért. A kicsik, az ikrek is igyekeznek nővérük nyomdokaiba lépni, tanulmányi eredményükkel, aktívan részt vesznek minden helyi iskolai szervezésű eseményen, vagyis joggal mondhatom, hogy az egész életemet Balatonfüred tölti ki.

Ezért is elkötelezetten hiszek abban, hogy Füred olyan turisztikai desztináció, amely néhány éven belül, nemzetközi szinten is óriási ismertségre és elismertségre fog szert tenni. Természeti adottságai, klímája, történelmi gyökerei, értékei, az új városkép, az új város arculat mind óriási adalék ahhoz, hogy ez valóra váljék.

Mondom ezt azért is, mert ha külföldön járunk, és visszatérünk, mindig megállapítjuk: szép volt, jó volt ez is, az is, de azért Füred az, ami a legszebb, és ami a legtöbbet ad számunkra. Nyilván ebbe a lokálpatriotizmus némi elfogultsága is vegyül, de úgy érzem, a világ bármely szépségével megállja az összevetést az, amikor az ember elér a Balaton régióba, meglátja a hegyeket Füred környékén és ezután beér az óvárosba. Számomra ez maga a csoda, amire építeni kell és amelynek óriási jövője van turisztikailag.

A Balatonfüred márkát erősítő lokálpatrióta – interjú Rádóczy Andreával

– Ebből a szempontból gondolom jóleső érzés, hogy a lepusztult hajógyári hangárok helyén épült Silverine Lake Resort Balaton vízpartig érő épületegyüttese és közösségi tere is hozzájárult a Zákányi Sétány és ezzel Balatonfüred megújulásához?

– Természetesen, hiszen azon túl, hogy az ember itt él, mindig tenni akart azért, hogy ez a város még szebb legyen. Amikor 2005-ben Balatonfüred önkormányzata hasznosításra meghirdette azt a területet, ahol ma a Silverine Lake Resort komplexum található, akkor jött az ötlet, hogy itt mennyire jó lenne egy saját szállodát építeni. Mivel a kiírásban az szerepelt, hogy olyan turisztikai beruházást kell megvalósítani, ami nem zárja el a Balaton partot az ide látogatóktól, nagyon komoly feladat volt, miként születhet egy olyan szálloda, ami megfelel ennek az elvárásnak. Így alakítottuk ki a belső korzót, ahol a szálloda és az apartman szárny ölelésében üzletek, kávézók, éttermek marasztalják a vendégeket. A siker fontos mércéje, hogy ma már a Balatonfüredre érkezők, a legendás Tagore sétánnyal összemérhetően látogatják a Silverine Lake Resort belső udvarát is.

A Balatonfüred márkát erősítő lokálpatrióta – interjú Rádóczy Andreával

– Említette: meggyőződése szerint Füred nemzetközi hírű turisztikai attrakció lehet. Mi kellene ehhez?

– Nagyon sok minden adott már ahhoz, hogy Füred már most felvegye a versenyt a nemzetközi kínálattal. Azon túl, hogy tradicionális gyógyhely és üdülő város, már olyan attrakciókkal is rendelkezik – a jacht kikötőtől, a közeli golfpályáig, a rendkívül gazdag bor és gasztronómiai kínálatitól a színes kulturális programkínálatig -, ami megfelelő alap ahhoz, hogy nemzetközileg is a top desztinációk közé tartozzon. Egyetlen egy dolog hiányzik még nagyon, amit önerőből, helyben, nem tudunk megteremteni: Pestről és Bécs felől is, a gyors, kényelmes és biztonságos megközelíthetőség.

 –Milyen tapasztalatai vannak a helyi szállodások eddigi találkozóinak?

– Egyetértés van abban, hogy az Európában legmagasabb szállodai szoba áfa az, ami még nagyon rontja a hazai szállodák versenyképességét és szállodák fejlesztési lehetőségeit. Persze jól hangzik, hogy egyre növekszik a vendégek száma, de az emelkedő üzemeltetési költségek és a magas áfa miatt így minimális nyereség marad a jól képzett munkaerő megőrzésére, motiválásra az épületek felújítására. Ide kapcsolódik egy másik nagy téma, a regionális turisztikai fejlesztéseket generáló Kisfaludy pályázati program, amelynek kiírását nagyon várják a szállodások.

A Balatonfüred márkát erősítő lokálpatrióta – interjú Rádóczy Andreával

– Említette az egész szakma égető problémájává vált munkaerő helyzetet. Mi lehet a megoldás?

– Egyértelműen az, ha több jut a szakmai képzésre és a jó szakemberek megtartására. Az egyetlen jó hír az, hogy ma már egyre többen térnek haza Ausztriából olyan kiváló szakemberek, akik sok-sok évet eltöltöttek már kint. Ők persze biztos hazai létre számítanak, amit nagyon sokukkal elbeszélgetve magam is megtapasztaltam: vonzó számukra az, hogy a Balatonnál lassan megszűnik a szezonalitás és – még ha nem is érik el a nyugati szintet -, sokkal magasabbak a bérek, mint korábban. Vagyis annak a sok fáradozásnak, amit a szakmában itt, közösen tettünk, van már némi hozadéka. Ez pedig nagyon, nagyon jó hír. Persze azokat is meg kell tartanunk, akik itthon maradtak, de a korábbiaknál többre vágynak. Emellett Balatonfüreden és az egész Balatonnál az is nagy kihívás, hogy az akár több száz kilométerről ideérkező munkaerőnek megfelelő színvonalú szállást tudjunk biztosítani.

– Mikor lenne elégedett?

– Akkor, ha a szakma által oly nagyon várt Kisfaludy pályázat végre kiírásra kerülne és a régiónkból minél több szálloda lenne a nyertesek között. És ha végre a Silverine Lake Resort is végre tudná hajtani azt a felújítási programot, amit már elterveztünk és ami a legapróbb részletességig ki van dolgozva, hogy ha megvalósul, azzal is erősítsük Balatonfüred hazai és nemzetközi márkanevét.

Érsek M. Zoltán

Legyél az első hozzászóló "A Balatonfüred márkát erősítő lokálpatrióta – interjú Rádóczy Andreával" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*