Izrael: a turisták előtt továbbra is nyitva II.

Írásunk első részében Tel-Aviv tengerpartján jártunk, a város piacán ámultunk a pultokon roskadozó áruk láttán, Jaffa bolhapiacán nézelődtünk, és a dombságról a nagyváros panorámájában gyönyörködtünk. Bő két nap után kerekedett fel kis magyar újságírócsoportunk, hogy előbb Izrael északi, majd középső tájai felé vegyük az irányt, hogy felkeressük a turisták által is kedvelt úti célokat, és saját szemünkkel győződjünk meg 2014 szeptemberében, vajon biztonságosak-e az utazó számára e vidékek, városok.

Akko a világ egyik legrégebbi kikötője, ahonnan a hajók ma gazdáikkal többnyire csak halászni indulnak, vagy turistákat szállítanak, hogy a tenger felől is megmutassák, milyen erődítményt is építettek a keresztesek bő nyolcszáz éve. Ott jártunkkor két frissen házasodott arab pár hajózott ki a kikötőből, és élvezte a napsütötte tájat.

A helybéli bátrabb fiúk pedig azzal múlatták az időt, hogy a tengerparti kőfal tetejéről hatalmasakat ugrottak a vízbe, húsz-harminc métert repülve a mélységbe.

A Haifai-öböl északi kis nyúlványában elterülő kikötő az UNESCO Világörökség része, elsősorban az Óváros és a föld alatti város miatt. A rárakódott homoktól és földtől még ma is folyamatosan szabadítják meg a keresztesek egykori települését: egykori otthonaikat, óriástermeiket, alagútrendszerüket.

Az öböl déli részén Izrael harmadik legnagyobb városa, Haifa terül el, hatalmas kikötőjével, mely gyönyörű látvány a Karmel-hegy tetejéről, ahonnan még Akkóig is ellátni.

A város egyik legszebb része, és egyben nagy büszkesége a Karmel-hegy oldalában húzódó, tizenkilenc teraszból álló kert és aranykupolás épület, a Bahá’i szentély. A muzulmán alapokra épülő, fiatal vallás hívei itt építették fel vallási világközpontjukat, ide temették el az általuk Isten küldöttének tekintett férfit, és itt alakították ki a világ legnagyobb, hegyoldalban fekvő kertjét. 350 millió dollárt áldoztak mindezért a hívők – számuk a nagyvilágban már meghaladja az ötmilliót  –, akik önkéntesként dolgoznak azon, hogy a pázsit a teraszokon mindig frissen nyírt, és szép zöld legyen.

Haifa és Tel-Aviv között csaknem félúton található a Caesarea Nemzeti Park, mely őrzi a Nagy Heródes által építtetett ókori kikötő és a köré épült város maradványait (lásd a nyitó képet). Egykoron százezer ember népesítette be az időszámítás előtt 25 és 13 között épült hatalmas települést, mely évszázadokon át virágzott. Lehet sétálni az egykori színház rekonstruált változatának nézőterén, a 250 méter hosszú, ötven méter széles, lovaskocsi-versenyekre és egyéb sporteseményekre használt pályán, megpihenni nézőtere maradványain. A megfáradt turisták a kávézó teraszáról figyelhetik, miként fürdőznek a helybéliek a kikötő homokos tengerpartján.

De a közeli strandnál is érdekes a tájkép, mivel a homokos föveny tövében több méter magasan húzódnak az ókori vízvezeték kő tartóoszlopai.

Izraelben járva egyetlen utazó sem hagyhatja ki Jeruzsálemet, három világvallás központját. Tel-Avivtól alig hatvan kilométerre délkeletre, hatszáz méter magasan fekszik e nyolcszázezres település, melynek Óvárosa ugyan csak kis részét teszi ki a nagyvárosnak, látnivalókban mégis oly gazdag, hogy egy hét is kevés lenne mindent felfedezni benne.

A felkészült turisták azonban úti könyvükkel már célirányosan tartanak a templomok, múzeumok, műemlékek, a Bibliából ismert neves helyek felé, térképükkel pedig könnyen eligazodhatnak az örmény, az arab, a zsidó és a keresztény negyedben.

Siratófal és Hurva-zsinagóga, Via Dolorosa és Szent Sír-bazilika, Sziklamecset és Al-Aksza-mecset. Híres kapuk a Jaffa-kaputól a Damaszkuszi kapun át a befalazott Aranykapuig a Kidron-völgy fölött. Cardo, a sugárút, üzletek, bazárok, kávéházak. Vallás, hit, filozófia, történelem, földrajz, építészet, fogalomeredet sűrűsödik itt össze egyetlen helyen, az egykoron ismert világ középpontjában.

Annak sem kell sokat sétálnia, aki a sikátorok bazársorai mellett egy modern bevásárlóutcára kíváncsi. A Jaffa-kapu közelében megtalálja a néhány éve épült Mamilla sétálóutcát napjaink divatüzleteivel, elegáns bevásárlóközpontjaival, bárjaival.

Ha Jeruzsálemből a Júdeai-sivatag felé, a Holt-tengerhez vesszük az irányít, szinte néhány perc alatt ezer méternyi szintkülönbséget teszünk meg. Hatszáz méter magasból indulunk, és négyszáz méter mélyre jutunk el. A zöld hegyoldalt kopár, köves, sivatagi táj váltja fel, és vagy tíz Celsius-fokot emelkedik a hőmérséklet.

Jeruzsálemtől ötven kilométernyire fekszik Ein Gedi kibuca, mely egyben oázis és szálloda is a Holt-tenger közelében. Zabo bácsi, Mikulás kinézetű, kedves alkalmi idegenvezetőnk lelkesen magyarázza archív felvételek előtt a sivatagi kibuc történetét. Ő 1961 óta lakik itt, és építi az 1956-ban szerveződött közösséget.

Azóta a kis település valóságos oázissá vált, és világhírű lett botanikus kertjéről, melyben kilencszáz növényfaj található.

Kétszázharmincan élnek állandóan a kibucban, s a főbb bevételi forrást ma már nem mezőgazdaság, hanem turizmus jelenti. Az itt lakók szállodájuk mellett apartmanházaikra büszkék, no meg fürdőjükre, és strandjukra a Holt-tenger partján. Zabo bácsi meséli, hogy telente vannak svájci nyugdíjas vendégeik is, akiknek olcsóbb itt eltölteniük 21 Celsius-fokban a téli hónapokat, mintha otthon maradnának és fagyoskodnának.

Kirándulni pedig van hová a kibuc-oázisból, például a közeli Maszada sziklaszirtjére. Ahogy a turisták többsége, mi is három perc alatt emelkedünk fel a kényelmes felvonóval, háromszáz méter magasba. Bár a sziklasík tetejéről pompázatos a kilátás a Holt-tengerre, mégsem ezért, hanem izgalmas, sokat eláruló ókori romjaiért, történelmi múltjáért érdemes megjárnunk e fura alakú sziklahegyet. Heródes háromszintes nyaralót épített ide időszámításunk előtt negyven évvel, amit a római helyőrségtől i. sz. 66-ban foglaltak el a zelóták (a zsidók egy csoportja), akik ide húzódtak vissza i. sz. 70-ben, Jeruzsálem elestét követően. Csaknem ezren, három évig tudták tartani az erődítményt, majd mielőtt a túlerőben lévő rómaiak elfoglalták volna, a védők csoportos öngyilkosságot követtek el, hogy ne váljanak rabszolgává.

A Jordán-árok meleg katlanában szeptemberben is 30 Celsius-fok fölötti a hőmérséklet. Ám nemcsak a levegő forrósága, hanem a Holt-tenger 27 százalékos sótartalma miatt is érdemes megmártózni a langymeleg vízben. A 67 kilométer hosszan húzódó, négyszáz méter mélységű tenger (valójában tó) partszakaszán csak néhány helyen alakítottak ki biztonságos, zuhanyzóval, öltözővel ellátott fürdőhelyeket, nem lehet bárhol letérni az autóútról közvetlenül a vízparthoz.

A magas sótartalom miatt a víz fenntart a felszínen, úszni nem lehet, de nem is érdemes, annyira kényelmes a háton fekvés a víz tetején. A különleges levegő a káros sugarakat kiszűri, így a napozás a tengerszint alatt több mint négyszáz méterrel, a földfelszín legmélyebb pontján állítólag nem jelent veszélyt az emberi szervezetre.

A Holt-tenger évente legalább kilencven centimétert apad. Az elmúlt évtizedekben komoly fejtörést okozott a tudósoknak, miként lehetne pótolni az elpárolgó vizét A sok elképzelést követően a megoldás már körvonalazódik: a Földközi-tengerből csővezetéken áramlik majd a sótlanított víz a Genezáreti-tó vidékéig, ahol a vizet a Jordán folyóba eresztik, mely a Holt-tengert táplálja.

Újságírócsapatunk, mely az Izraeli Turisztikai Minisztérium invitálására töltött néhány napot Izraelben, minden általa látott kirándulóhelyen, turisztikai nevezetességnél biztonságot, törődést, figyelmességet tapasztalt, egy percig sem volt ok a félelemre. Történelmi és természeti helyekben fantasztikusan gazdag országot ismerhettünk meg. Egy olyan fejlett országot, melyet az itt élő többség és a kisebbségek együttes munkával tettek vonzóvá, a külföldi vendég számára élvezhetővé. Olyannyira, hogy évente három és fél millió turista dönt úgy: Izraelt látni kell!

Fotó és szöveg: Falus Tamás

(A felvételek 2014 szeptemberében készültek)