Eger új nevezetessége

Az igen nagy, 1,3 milliárd forintos beruházás a végére ért, több évnyi felújítást követően végre a látogatók is szemügyre vehetik az Érseki Palota egy részét. A megnyitón dr. Ternyák Csaba egri érsek megáldotta az épületet, majd dr. Virág Zsolt menedzser avatta be a résztvevőket a projekt részleteibe.

Elmondta, hogy a 2010-ben megkezdett restaurálást több évtizedig tartó feltárási munkálatok előzték meg. A projekt egyik nem titkolt célja az emberek és a katolikus egyház kapcsolatának erősítése is, hiszen az itt bemutatott kiállításokkal a vendégek nem csak új ismeretekkel, de egyedi élményekkel is gyarapodhatnak.

A tárlaton bemutatásra kerülnek az egykori püspökök életét bemutató szobák, könyvtár, képtár, dolgozószobák, sőt a kincstár is. A látogatók megtekinthetik a madaras szobát is, csakúgy, mint az csodaszép kápolnát és az érseki vinotékát. A borkedvelők itt pár palackra is szert tehetnek.

Az élményt az ajándékbolt és az imázsfilm levetítése teszi teljessé.  

Legyél az első hozzászóló "Eger új nevezetessége" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*