Garaczi János Gundel-díjas

hirdetés

Aki már járt Az Utazó magazin közönség és szakmai szavazásán többször is az Év magyar étterme elismerésben részesült lajosmizsei Tanyacsárdában, a klasszikus magyar konyha tökéletesen elkészített remekei mellett csak egy dolgon lepődik meg. Azon, hogy ez az étterem és a tavasztól őszig nyitva tartó Új Tanyacsárdában stabilan hibátlan konyha várja a vendégeket. Köszönhető mindez Garaczi Jánosnak és gasztronómiai csapatának.

Ezt az életművet is díjazta a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), amely 2015-ben ötödik alkalommal rendezte meg hagyományos, az idén 100 éve elhunyt Gundel Jánosra, a vendéglős-dinasztia alapítójára is emlékező évzáró díjátadóját. Az eseményen másodszor adták át az MVI által alapított rangos szakmai elismerés, a Gundel Károly-díj, amelyet a szakmai zsűri döntése alapján idén Garaczi János (Tanyacsárda), Bíró Lajos, (Bock Bisztró, Séf utcája, Vendéglő a Kisbíróhoz), és Jakabffy László (gasztronómiai szaktanácsadó) vehetett át.

Garaczi János 1964-ben szerzett szakácsképesítést, majd 1980-ban lett mesterszakács. 1976-ban került a Lajosmizsei Tanyacsárdába, ahol konyhafőnök és üzletvezető helyettes lett. Az évek során több külföldi munkával és tanulmányúttal büszkélkedhetett: dolgozott Kubában, az Egyesült Államokban, Svájcban, Németországban, Olaszországban, Ausztriában, az egykori Jugoszlávia és Szovjetunió területén. 1990-ben a Tanyacsárda résztulajdonosa lett, majd 2007-től az egyik tulajdonos és ügyvezető. 2012-től a jelenleg is folyó Mintamenza Programban Bács-Kiskun Megye szakmai megbízottja az országos tisztifőorvos megbízásából. Tanulóképzésben több mint harminc éve vesz részt, a szakma kiváló tanulója versenyek zsűritagja és elnöke. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesterbizottságának elnöke volt két ciklusban, jelenleg vizsgabizottsági tag. Számos elismerés és díj birtokosa (1982: Venesz József díj, 2002: Az Év Gasztronómusa – Magyar Turizmus Zrt. -, 2008: Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje, 2009: Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Nagy Ezüstkeresztje és Szakácsegyesületek Világszövetség (WACS) Kiváló Munkáért emlékplakett, 2010: Az Év Vendéglőse (MVI), 2012: Az év Vendéglátója (VOSZ Bács-Kiskun Megye), 2013: Az év rendezvényszolgáltatója (MaReSz), 2014: Elnöki Aranyérem (MKIK). Tagja az MNGSZ-nek (régiós elnök), az MVI-nek (régiós elnök), a Magyar Éttermi Szövetségnek, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrendnek (alapító tag).
 

Legyél az első hozzászóló "Garaczi János Gundel-díjas" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*