Hihetetlen, de igaz: repülőjárat indul Pozsony és Bécs között

hirdetés

Várhatóan 2015 áprilisától indul el az osztrák Niki légitársaság járata a két főváros között – írja a pozsonyi Új Szó. A társaság vezérigazgatója, Christian Lesjak azzal indokolta cége lépését, hogy Pozsonyban jobb feltételeket kaptak, mint Bécsben. Másik érve, hogy már 2014-ben 150 ezer szlovákiai utast szállítottak Bécsből járataikon.

A légitársaság tervei szerint 2015-ben akár 250 ezer szlovák utasa is lehet a bejelentett járatoknak, 2016-ban pedig már 350 ezer utassal számol a légi fuvarozó. Bár egyelőre nincs információ a jegyárakról, piaci értesülések szerint 10 eurónál kezdődhetnek az árak a Pozsony–Bécs járatra. A távolság nem éri el a nyolcvan kilométert, így az utasok a felszállást követően máris készülődhetnek a leszálláshoz, így a biztonsági öveket szinte ki sem szabad majd kapcsolni.

Az osztrák fővároson kívül még Brüsszelbe és Mallorca szigetére is repülhetnek a szlovák turisták a Niki járataival.

Legyél az első hozzászóló "Hihetetlen, de igaz: repülőjárat indul Pozsony és Bécs között" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*