Közvetlen koreai charter – megérkezett az Asiana Airlines

Először landolt péntek éjjel, 22:25-kor az Asiana Airlines Boeing 777-200ER típusú óriásgépe, ami az első közvetlen járatot teljesítette Budapest és Szöul között. Az új járat elindítását még áprilisban jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter és Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója. Budapest a legelső közép-európai város a dél-koreai légitársaság térképén, Európán belül pedig a hatodik desztináció. Az Asiana repülőgépe összesen 262 utast szállíthat a fedélzetén és kb. 12 óra alatt teszi meg a Szöul-Budapest utat.

Az Asiana járatai egyelőre augusztus végéig heti egy alkalommal közlekednek majd charter formájában, vagyis koreai utazásszervezők csomagban értékesítik a járat ülőhelyeit. Az előzetes várakozások szerint különösen népszerű lesz a szolgáltatás, hiszen Magyarországon az elmúlt öt évben megtriplázódott a koreai látogatók száma, így 2015-ben már meghaladta a 100 ezres létszámot. A légi utasok esetében 10 %-kal nőtt az ázsiai országból érkezők száma az elmúlt évben, vagyis a legtöbben még most is buszokkal érkeznek Magyarországra valamilyen európai körút során. Éppen ezért fontos előrelépés a közvetlen járat, hiszen a kinti utazási irodák kifejezetten Magyarországot, mint célállomást adják el, ami elsősorban a hazai turizmus számára jelent hasznot.

Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője elmondta: „továbbra is azért dolgozunk, hogy szélesítsük a kínálatot Budapesten és reméljük, hogy a közeljövőben a charter szolgáltatást felválthatják a menetrend szerinti járatok. A turisztikai kereslet hazánk iránt nagyon magas, ráadásul Magyarországot és Dél-Koreát gazdasági téren is erős szálak kötik össze, hiszen több koreai nagyvállalat jelentős szereplője a hazai feldolgozóiparnak. Ennek köszönhetően a légiáru forgalom is kiemelkedő a két ország között, köszönhetően az olyan nagyvállalatok befektetéseinek, mint a Samsung, vagy a Hankook.”

Az Asiana Airlines Dél-Korea második legnagyobb légi fuvarozója, 2014-ben 17,3 millió utast szállítottak, legfrissebb járathálózatuk pedig 26 ország 98 repülőterére terjed ki. Az Asiana Airlines flottájában 72 utasszállító repülőgép van, köztük a jelenleg legnagyobbnak számító Airbus A380-as, emellett 11 teherszállító, amik főként a Boeing 747-es különböző változatai. A koreai légitársaság 2003 óta a Star Alliance légitársasági szövetség tagja.

Legyél az első hozzászóló "Közvetlen koreai charter – megérkezett az Asiana Airlines" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*