Srí Lanka szépségei és világörökségei

A kétszáz méter magas sziklatömb: Sigiriya, vagyis az "Oroszlánszikla"

hirdetés

Srí Lanka messze több, mint egy álomszép sziget gyönyörű természeti látványosságokkal, a régmúlt szépséges emlékeivel, a kényeztető tengerparttal és a megkapóan kedves emberekkel. A „sugárzó fénylő országként” és a bátor szingaléz harcosokra emlékezve „oroszlánszigetként” is emlegetett földdarabon az egy négyzetméterre jutó UNESCO-világörökségek száma is tiszteletre méltó.

Amint az az alábbi cikkből úgyis kiderül, már elöljáróban szeretném leszögezni: nagy szerelmem a kis – valójában egyáltalán nem kicsi – fűszersziget. Persze aki járt már az olyannyiszor sokszor, sokfelé India könnycseppjének is nevezett apró földdarabon, jó eséllyel ugyanúgy járt, mint én: meglátni és… igen, megszeretni. Már amikor először repülünk a sziget fölé, akkor sem hiszünk a szemünknek: megkapó kép az elképesztően gazdag növényvilág, a sűrű pálma és erdő borította földfelszín, ami a nagyvárosi betondzsungelhez szokott lelkünk számára különösen üdítő látvány.

Meghívóink igen gazdag programot állítottak össze a Srí Lanka-i Turisztikai Promóciós Irodában, így a reptérről rögtön Colombo felé vesszük az irányt, ami Srí Lanka egykori fővárosa és ma is legnagyobb városa, egyben a kereskedelem és a bankszektor motorja. A rendkívül gazdag történelmi múlttal rendelkező város mindig is az ország kapuja volt az Indiai-óceán és vele a nagyvilág felé. Itt van Ázsia egyik legnagyobb kikötője, amit a brit gyarmati időkre emlékezve – amikor a sziget neve a teakedvelők körében is fogalommá vált Ceylon volt – angol koloniális épületek vesznek körül. Nyüzsgő életét, gazdag hajóforgalmát személyesen is megtapasztalhatom Colombo legrégebbi szállodája, a Grand Oriental Hotel ablakából. A kikötő épületeihez illeszkedően koloniális stílusú szálloda királyok, államfők, filmsztárok látogatásának emlékére büszke.

Igaz, legutóbb egy éve jártam Colombóban, de már azóta is óriási változáson ment keresztül azáltal, hogy a megacityk nyomába igyekezvén felhőkarcolók tucatjai nőnek ki a földből. Az alapvetően buddhista város életét az is színesíti, hogy több más vallás gyönyörű épületei is jelen vannak: a meseszép buddhista Gangaramaya Templom mellett megtekintünk egy hindu templomot és a Vörös Mecsetet is. A holland idők mementója a Wolvendhal templom, a régi holland kórház, de a kihagyhatatlan látnivalók közé tartozik a Bandaranaike Conference Hall-emlékmű, a kormányzati negyed és a mesés Galle Face, az Indiai-óceán partján végighúzódó sugárút és annak elegáns épületei, a Lighthouse óratorony, az óriási álló Buddha-szobor és még sorolhatnánk.

Másnap elhagyjuk a nagyvárost és a vidék felé vesszük az irányt. Észak felé elhaladunk Negombo mellett, majd északkeletre, Dambulla felé indulunk. Itt nincs autópálya, ezért az egysávos úton – bal oldali közlekedés van – a mintegy 160 kilométer megtétele több óráig tart, de így legalább gyönyörködhetünk a természetben, amelynek gazdagságával egyszerűen nem lehet betelni. A takaros kis házak tökéletesen illeszkednek a környezetbe, és mivel a növényzetet nem irtották ki, a hatalmas pálmaligetek, bambuszok és gyümölcsfák alatt kellemesen hűvös van. Ráadásul állandóan jár a szél, így a légkondicionáló sem szükséges a helyiek számára. Az épületek ajtóin és ablakain van egy felső sáv, amelyet csak gyönyörű fafaragás díszít, így a levegő ezen át éjszaka akkor is jár a házban, amikor becsukják az ajtókat. Kerítés sehol – minek is lenne, nincs mitől, kitől félni. A közbiztonság egész Sri Lankán rendkívül magas szintű, már csak azért is, mert itt élnek a világ legkedvesebb, legbarátságosabb emberei.

A hosszú út jutalma egy egészen páratlan látványosság: az UNESCO-világörökség listáján is szereplő dambullai Szikla- és Aranytemplom. A buddhisták szent zarándokhelyén az attraktív templomnál is nagyobb különlegesség a világ legnagyobb festett barlangjainak látványa. A sziklafal alatti hasadékban ugyanis öt olyan barlangszentélyt alakítottak ki, amelyek bármelyikébe lépve egészen különleges látványban lehet részünk.

És itt máris összeköthetjük a kulturális és sportprogramot, mert helyes kis hegyet kell megmásznunk ahhoz, hogy láthassuk a világ legnagyobb buddhista barlangtemplomát. Aggódva gondolok a másnapra, amikor a Sigiriya lesz a cél. De egyelőre itt vagyunk, és választhatunk: lépcsőn, vagy a hegyoldalon, a köveken felmászva szeretnénk infarktust kapni, mire felérünk. De megéri! Az évek óta látni áhított, rendkívüli szépségű kulturális kincs öt barlangjának falait mintegy 22 ezer négyzetméternyi, hagyományos helyi festékkel festett felület díszíti, és közel 160 kisebb-nagyobb Buddha-, istenség- és királyszobor, illetve sztúpák látványa teszi felejthetetlenné.

Szinte a lélegzetünk is eláll, olyan a helyszín spirituális kisugárzása, mindenki önkéntelenül csendben marad, pedig sehol erre egy figyelmeztetés. Találtak itt már 2700 éves csontokat is, ami arra utal, hogy a hely egykoron rituális égetések színtere volt, de a buddhizmus meghonosodásával – K. e. 1. század környékén – e vallás szent helyévé vált lassan.

A dambullai barlangegyüttes érdekessége az is, hogy a falain áthatoló víz felfelé (!) folyik végig a barlang tetején, és a túloldalon gyűjtik össze a szent vizet. Mert ezt a különlegességet sokan szent jelenségnek tartják – és szerintem az is.

Ezután a Minneriya Nemzeti Parkban szafari következik. A park gyepes területekből, fás és cserjés ligetekből, valamint egy hatalmas tórendszerből áll, amelynek területén elefánthordák élik békés mindennapjaikat, róják kilométeres túráikat háborítatlan körülmények között. A környéken többször látunk is elefántokat, amelyeket, ha az utakhoz közelítenek, durranó patronos lövéssel ijesztenek vissza a vadonba.

A túrát nemhogy off-roadnak, de off-off-roadnak mondanám, ám így is lélegzetelállító a látvány. Szinte megáll az idő, ahogy az elefánt-, bivaly-, vaddisznócsordák között állunk és figyeljük őket a nagy csendben. Emellett számos madárfaj, illetve sakálok és más vadak otthona is a nemzeti park. Ahonnan a sziget több pontján is helyi látványosságnak számító Spice Garden, vagyis fűszerkert egyike felé vesszük utunkat, ahol pontos képet kapunk arról, miért is a népszerű jelző: fűszersziget.

Majd eljön a nap utazásunk egyik csúcspontjával, amit nyugodtan érthetünk szó szerint is. A kétszáz méter magas sziklatömb, Sigiriya, vagyis „Oroszlánszikla” és a köré épült ősi település szintén az UNESCO kulturális világörökségének része. Mert nem véletlenül említettem korábban a csodálatos értékeket: az apró sziget területéről nyolc helyszín is felkerült az UNESCO örök értékeket felsorakoztató listájára.

Gyönyörűen megtervezett ősi kert és tórendszer vezet a sziklához, amelyre bizony a falába vájt lépcsőkön lehet feljutni. Így aztán nem véletlen, ha ezt az ember a hőségben caplatva felfelé nem 200, hanem 20 kilométer magasnak érzi. Az első tüdő- és szívszaggató tízemeletnyi lépcső után elgondolkozunk, menjünk-e tovább. Annál is inkább, mert a hegy közepe táján csigalépcső vezet felfelé – majd lefelé – egy újabb szint eléréséhez.

Mindeközben a hegy oldalában szó szerint az égben sétál az ember. Tériszonyosok mennyországa… igaz, kerítéssel védett ez a rész, de szinte levisz a szél, olyan erősen fúj. Kárpótolnak viszont a hegyoldalt beborító meseszép festmények, amelyek – többek között – az egykori király, Kásjapa háremének hölgyeit is ábrázolják.

Na de másszunk tovább a hatalmas oroszlánlábakkal díszített kapu szintjére, amely egy kisebb térnyi vízszintes területen található, és innen már csak egy nagy lélegzetvételnyire van a csodás díszkertek, udvarok magassága, a lapos tető. A látvány természetesen megéri: alattunk a meseszép dzsungel zöldellik egészen a látóhatárig.

Majd irány le délre Kandy felé, ami nevéhez hűen „Város a hegyekben”, és egyben természetföldrajzilag is az ország közepe. Bevesszük magunkat a hegyek közé, kisbuszunk szerpentineken kaptat egyre feljebb. Itt a trópusi dzsungelnövényzet az úr, sziklák, dzsungel, folyók és vízesések vidéke ez. Központja a buddhizmus szent helyeként számontartott Kandy városa, amely szintén az UNESCO kulturális világöröksége része. Centruma a Sri Wickrama Rajasinghe király által kiépített tó és környéke, a partján álló Szent Fog Templomával. Amelyben állítólag Buddha egyik fogát őrzik, és amely mellett több kisebb templom, szentély és múzeum gyarapítja a látnivalót.

Mi is hivatalosak vagyunk az esti szertartásra, ahol fehér ruhába öltözött – a fehér a tisztaság és elhivatottság jele a Srí Lanka-i emberek között, ezért minden vallási szertartáson ezt viselik – tömeg várja sorát, hogy vethessen egy pillantást arra a szentélyre, ahol a fogat őrzik. Néhány kiváltságos be is mehet, de hogy ők láthatják-e, azt nem tudom, mi egy-másfél órás várakozás után a tömött sorban kívülről vethetünk a szentélyre egy pillantást. A szertartás és a templomban töltött idő a tömeg ellenére fenséges spirituális élmény, mindenhol imádkozók, férfiak és nők vegyesen, öregek és fiatal anyák karon ülő gyermekekkel.

Másnap irány a környék híres botanikus kertjébe, ami a szó szoros értelmében egy másik világ. Nem hittem volna, hogy lehet Srí Lanka, azon belül Kandy természeti szépségét fokozni, de ez itt maga a mennyország 60 hektáron a közeli Peradeniyában. Srí Lanka legimpozánsabb és legnagyobb botanikus kertjét egykor csak a királyi család tagjai láthatták, ma nyitva áll a nagyközönség előtt.

Fő attrakciói a különleges orchideagyűjtemény, a királyi pálmák sétánya, a 40 méter magas óriási bambuszok, az óriási fügefa a nagy gyeptengeren hatalmas törzsével és esernyőszerű lombkoronájával.

Este megtekintjük a híres Kandy tánc- és tűztáncbemutatót, amely fergeteges, néhol hajmeresztő mutatványokkal tarkított, és mivel az első sorban ülünk, időnként a megpörkölődés lehetősége sem kizárt.

Másnap a hegyek egy másik fajtája vesszük az irányt – nem is akárhogyan, hanem a híres vasútvonalon: irány Nuwara Eliya, avagy az itteni Little England. Nos, a mozdony füstje szó szerint rendesen megcsapott, mivel végig fotóztam és videóztam a 4-5 órás vonatúton.

Lassan kapaszkodik felfelé a történelmi mozdony és kocsijai, miközben klímát is váltunk: ez már egy szubtrópusi hegyvidéki éghajlat. Lassan átalakul a dzsungelnövényzet hegyvidékivé, eső mindenhol, és felhők, amelyek itt-ott vastag párnával takarják a hegyeket. Hihetetlen, hogy ez is a trópusi Srí Lanka. 2000 méter magasan járunk, vízesések, barlangok és természetesen teaültetvények hosszú kilométereken és hegyláncokon át. Az angolok csak ezen a klímán, itt bírták ki az életet anno, és ennek számos nyoma van még ma is: a Queen’s Week-end House, a Grand Hotel, a Hill Club, a Szt. András Hotel és a városi posta épülete, illetve számtalan hétköznapi épület egykori gyarmati stílusban megépítve. Ma felújítva, eredeti berendezési tárgyakkal hotelként működik némelyik, angol stílusú gyeppel és kerttel a ház körül. Tiszta tudathasadásos állapot: mintha Angliában lennénk – mellette egy teaültetvény a házak között. A ruházatot közben melegre cseréltük természetesen.

Szállásunk egy brit koloniális épületben van, ami az egykori ültetvényes klubházául szolgált – ma a Jetwing hálózat egyik luxushotele –, ahol úgy érzem magam a szobámban, mintha visszamentem volna az időben pár száz évet. Másnap következik az elmaradhatatlan teaültetvény, és egy gyár, ahol megtudjuk, hogy a tealeveleket ültetésük alapján három tengerszint feletti magassági szint és a méretük szerint osztályozzák, így alakul ki az a 9-12 kategória, amelynek alapján feldolgozzák és értékesítik.

A legjobb minőség megőrzése végett egyébként a leveleket a mai napig szigorúan kézzel szedik. Itt is, ahogy Srí Lankán mindenhol, ezt a kiváló fekete teát isszuk, cukorral és tejjel, ahogy az dukál.

A közlekedés

Srí Lankán kiváló a közlekedés, bárhová könnyen el lehet jutni buszjáratokkal (egyszerű és légkondicionált nagy buszokkal is) vagy vasúttal, amelyet ki tudja, miért, az európaiak nagyon kedvelnek. A jegyek olyan 200 km-es szakaszra 1500-2000 forintba kerülnek maximum. Az iránytaxik is kedveltek, kiváló autókkal a fenti szakaszra 20 000 forintnak megfelelő összegért visznek el. Érdemes többen utazni, és szétosztani a költséget.

A hegyekből lassan leereszkedve a szerpentinek végtelen során, visszaautózunk a keleti partra Negombóba, ahol a legnagyobb keresztény kolónia él, miközben az európaiak klasszikus nyaralóhelyéül is szolgál. Mindenhol vitorlások és kis hajók, a híres Dutch Canal egy mesés szépségű szakasza és a Negombo lagúna kiváló érkezési és indulási helyszín egyben, hiszen 25 kilométernyire van a nemzetközi repülőtértől. Ahonnan sajnos már hazafelé vesszük az irányt.

Szöveg és fotó: Szeszler Szilvia