2013. Februárra készül el a brit fővárosban Nyugat-Európa legmagasabb épülete

 A Renzo Piano tervezte épület földszintje sem mindennapi már, ugyanis olyan múlt és jelen béli híres londoni embereket ábrázoló furcsa, már-már bizarr illusztrációk találhatók ott, mint például a Margaret Thatchert és Karl Marxot ábrázoló kép, ahol közösen ülnek egy tandem biciklin.


A The Shard magasan a többi épült fölé emelkedik

Ezután a liftbe szálló embereket, a Londoni Szimfonikus Zenekar, külön erre a fél perces, város fölé emelkedő „útra” komponált zenéje kíséri végig, míg fel nem érnek a legfelső szintekre. A 68. és 69. szinteken a hatalmas panorámaablakok keresztül kinézhetnek az emberek az előttük elterülő városra, azonban, akiknek ez sem lenne elég, ők felmehetnek a 72. emeletre, ahol ki is léphetnek a nyitott kilátóba.

Fönt 360 fokban, 64 km sugárban látható körbe a város és vonzáskerülete, melyet még az érintőképernyős, digitális teleszkópok is segítik, elmesélve a kijelzőn éppen látható híresebb épületek és helyek rövid történetét.


A külső váz elkészültekor tartott ünnepség

A tervek szerint a 32-34 emeleteken éttermek és bárok, valamint egy szálloda kap helyet.
A The Shard várhatóan 2013. február 1-re készül el. Egy belépő 24.95 fontba kerül majd, ami átszámolva kicsivel több, mint 9000 Ft.

További információk: www.theviewfromtheshard.com

Legyél az első hozzászóló "2013. Februárra készül el a brit fővárosban Nyugat-Európa legmagasabb épülete" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*