Immáron kilencedik alkalommal érkeznek majd Erdélybe a zarándokvonatok a Csíksomlyói búcsúba. A Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV-Start minden év pünkösdjén elindítja szerelvényeit érdeklődő turistákkal, zarándokokkal, 2016-ban május 13-a és 16-a között. Éveken át csak a Székely Gyors zakatolt, de az utazási iroda 2010 óta már két zarándokvonatot szervez Csíksomlyóra. Az egyik a Székely Gyors, a másik a Csíksomlyó Expressz. Utóbbi Dunántúlról, Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Itt a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, majd ösznemzeti zarándokvonatként halad Szolnok és Püspökladány megállással Erdély felé. Ott Nagyváradon, Kolozsváron, a Kalotaszegen át érkezik Székelyföldre, ahol Felcsíkban és Alcsíkban teszi le utasait. Az elkövetkező napon a program a Csíksomlyói búcsú, másnap az ezeréves határ, végül a Csík zenekar madéfalvi koncertje zárja a napot. A két vonat a Székelyföldön hol külön-külön, hol összekapcsolva halad. A negyedik napon pedig a megszokott útvonalon érkezik vissza Magyarországra.
Az összekapcsolt két vonat tizenhat kocsiból áll majd fél kilométernyi hosszúságban, melyből kettő lesz az étterem/büfé kocsi, ahol négycsillagos szálloda munkatársai szolgálják ki az utasokat – az ígéretek szerint nem négycsillagos árakon. A kulináris élvezetek mellett magyar népzenét élőben játszó háromtagú zenekar szórakoztatja az utasokat: mindig olyan tájegység népzenéje csendül fel, amilyen térségben épp zakatol a vonat. A termes kialakítású kocsik már mind behangosítottak lesznek. A szerelvényen tizennyolc idegenvezető (pontosabban útvezető) lesz, ugyanennyi utaskísérő vasutas (kalauz) nyolc-tíz felszolgáló, két szakács, hogy mindenben kiszolgálják a várhatóan ezeregyszáz utast. Székelyföldön a falvakban nyolc-tíz szállásszervező és kb. kétszáz falusi házigazda várja a vendégeket. A zarándokvonaton egy-egy római katolikus és református lelki vezető várja a híveket.
A Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonatok 2008 óta már több mint húszezer kilométert tettek meg Magyarországon és Erdélyben. Csaknem tízezer zarándokot vittek el a Csíksomlyói búcsúra és Gyimesbükkre, Magyarország ezeréves határára.
A Keleti pályaudvar VIP várócsarnokában rendezett 2015. december 4-i sajtótájékoztatón Csibi József turisztikai felelős elárulta, hogy a Csík zenekar ingyenes fellépésére legalább tízezer embert várnak, akik egésznapos vasárnapi fesztiváljuk csúcspontjának tekintik a koncertet. A vendégeket pedig a nap során valóságos „gasztroterrorizmus fogadja” majd, vagyis a székely ételek garmadájával találkozhatnak az éhes vendégek. Majorosi Marianna, az együüttes énekesnője elárulta, számukra is nagy élmény lesz Csíkben, ennyi ember előtt fellépni, ahol meglepetésdalokat is fognak játszani, éspedig Presser Gábortól és Karácsony Jánostól.
A négynapos kirándulásra a részvételi díj 2015 év végéig, a teljes összeg befizetése esetén fejenként 65 900 forint, 2016 januárjától 67 900 forint. A részvételi díj tartalmazza a négy nap valamennyi programját, az utazást a különvonat másodosztályú kocsijában, a szállást három éjszakára félpanziós ellátással falusi vendéglátóknál, valamint az idegenvezetést.
Bővebben: www.karpateuropa.hu
Legyél az első hozzászóló "2016 pünkösd: ismét Csíkba zakatol a zarándokvonat" című cikkhez