Idén ünnepli a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum fennállásának 55. évfordulóját. Ebből az alkalomból tortával, közös héliumos lufi felengedéssel, Irigy Hónaljmirigy fellépéssel, Minimax Családi nappal, Frisss FM kitelepüléssel és értékes ajándékokkal várnak minden kedves érdeklődőt augusztus 19-én Bükfürdőn.
Számos programmal, fellépőkkel és színes kísérőrendezvénnyel készül a fürdő a jeles eseményre, így az odalátogatók délelőtt a Győri szinkronúszó csapat, délután pedig a Szombathelyi Kötélugró Klub bemutatóját tekinthetik meg. A nap folyamán számos kísérőprogrammal készülnek a szervezők, így megrendezésre kerül a nyár utolsó Minimax Családi napja is a fürdőben, ahol mókás vízi vetélkedő, dobóverseny, kreatív sarok, Minimax tánc, Mini és Picicica várja a gyermekeket. A család legkisebb tagjainak szórakozásáról a Minimax Családi nap programjain kívül Buborékpartival kedveskednek a szervezők, ezzel is még emlékezetesebbé téve az 55. jubileumot. A köszöntőbeszédek után a fürdő munkatársai közös fotózásra invitálják a vendégeket, amelyet követően több száz héliummal töltött léggömböt engednek fel az égbe. Természetesen a születésnapról a torta sem hiányozhat, a jó hangulatról pedig az egész napos Frisss FM kitelepülés mellett 15.30-kor az Irigy Hónaljmirigy zenekar gondoskodik majd.
RÉSZLETES PROGRAM:
11.00 | Győri szinkronúszó csapat bemutatója |
14.00 | BE-JÓ Táncegyüttes |
14.15 | Ünnepi köszöntőbeszédek |
14.30 | Közös csoportkép és héliumos lufik felengedése a fürdő vendégeivel |
15.00 | Születésnapi torta felvágása |
15.30 | Irigy Hónaljmirigy |
16.30 | Szombathelyi Kötélugró Klub bemutatója |
17.00 | Ajándéksorsolás |
A nap folyamán több alkalommal ajándékok kerülnek kiosztásra a fürdőzők között, illetve a rendezvény végén a Minimax Családi napok főnyereménye, és számos értékes ajándék is gazdára talál.
További információ: www.bukfurdo.hu
Legyél az első hozzászóló "55 éves Bükfürdő – Fellépők, születésnapi torta és programok az egész családnak" című cikkhez