80 év után újra játszhatnak a lakóházak udvarán a milánói gyermekek

 „Tilos játszani!”, „Focizni tilos!” – idézte a sajtó a feliratokat, amelyek gyakoriak a milánói lakóházak udvarain, ám most egymás után eltávolítják azokat. Az észak-olasz nagyvárosban a harmincas években tiltották be a lakóépületek udvarain, kertjeiben, közös szabadtéri területein való játékot. Az sem számított, hogy az ott élő gyerekeket zárták ki, arra kényszerítve őket, hogy a sokkal veszélyesebb utcán fussanak, labdázzanak, kerékpározzanak. Később játszótereket építettek, de a családoknak többnyire csak a hétvégén van ideje ide elmenni. Most a gyerekek visszatérhetnek játszani saját házaikban – írták az újságok.

Nemcsak a lapok, hanem a milánói családokat képviselő egyesületek is örömmel üdvözölték az általuk „abszurdnak” nevezett tiltás megszüntetését. Októbertől szabad lesz a játék a lakóházakban a lakóközösségi rendszabály előírásai szerint, vagyis tiszteletben tartva a délutáni pihenőt.

Nem Milánó az első olasz város, amely véget vetett az évtizedek óta érvényben levő játéktilalomnak. Torinóban 2006-ban „nyitották ki” a házak udvarait. A gyerekeknek csak délután kettőtől négyig és este tíztől reggel nyolcig nem szabad kiabálni, vagy pattogtatni a labdát az udvaron. Rómában Walter Veltroni, aki 2001-2008 között volt a város polgármestere, többször megpróbálta eltöröltetni a játéktilalmat. Az önkormányzati testület azonban nem szavazta meg.

Bariban és Palermóban két évvel ezelőtt a hat év feletti gyerekeknek betiltották az udvarokon, utcán és tereken való játékot.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "80 év után újra játszhatnak a lakóházak udvarán a milánói gyermekek" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*