MTÜ-vezér: „A külföldi vendégforgalom diktálja majd a turizmus lendületét”

Változatlan körülményeket feltételezve az év egészére a tavalyit meghaladó vendégforgalomra és a bevételek reálértéken vett növekedésére számít Horváth Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

A Világgazdaságnak adott nyilatkozata szerint, ahogyan a pandémia idején a belföldi, most a külföldi vendégforgalom diktálja a turizmus lendületét. Horváth Péter közölte, a fővárosi és a külföldi vendégforgalmat tekintve a tavalyi évhez képest 10-15 százalékos növekedésre számítanak, ami a járvány előtti szint 90-95 százalékának felel meg.

Az MTÜ vezérigazgatója elmondta, az év első öt hónapjában tavalyhoz képest 4 százalékkal több, 12,2 millió vendégéjszakát regisztráltak a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) a magyarországi szálláshelyek, ami leginkább a nagymértékben erősödő külföldi vendégforgalomnak köszönhető. Kiemelte, hogy „a tíz legnagyobb küldőpiacunk mindegyikéből többen érkeztek hozzánk január-május között, mint tavaly ugyanekkor”. Példaként említette, hogy az olasz vendégéjszakák száma csaknem kétszeresére, az izraeli és lengyel csaknem másfélszeresére nőtt. Németországból negyedével, az Egyesült Királyságból pedig harmadával jött több turista eddig idén, mint tavaly májusig. Ezek az országok adják az összes külföldi vendégéjszaka mintegy 60 százalékát.

Hozzátette, a külföldi turisták a korábbiaknál nagyobb arányban jelennek meg vidéken és nem csak a Balatonon, hanem Gyulán, Győr-Pannonhalma és Pécs-Villány turisztikai térségében is.

Pannonhalma is népszerű úticél a külföldi turisták körében Fotó: mtu.gov.hu

A legfrissebb, hét országra kiterjedő, turisztikai motivációkat vizsgáló kutatásuk szerint a külföldi turisták elsősorban a városnézés, a kultúra, a termál- és gyógyfürdők és a gasztronómiai kínálat miatt választják Magyarországot. A szomszédos országok vendégei például a vidéki fürdővárosokat vagy a Balatont, míg a távolabbi országokból érkezők elsősorban Budapestet részesítik előnyben.

Egyúttal jelezte, az olyan nagy nemzetközi sport- és kulturális rendezvények, mint az atlétikai vb is, „valóságos turistamágneseknek számítanak”. Elmondta, hogy a nemzetközi vendégforgalom emelkedésével szemben a belföldi, ha minimálisan is, de csökkent. Idén január-május között 6 millió éjszakát töltöttek el a belföldi vendégek a szálláshelyeken, ez 6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. (MTI)