A koronavírus-járvány miatt Amerikában több mint egy esztendőre leállt óceánjáró-üzletág 2021-ben ismét magára talált, és Európa után az USA-ban is útnak indulhattak a nagy kirándulóhajók. Christine Duffy, a világ legnagyobb hajóstársasága, a Carnival Cruise Line elnöke szerint 2022 elején már Amerikában is minden óceánjáró útra kelhet. A kereslet hatalmas, a hajózás pedig a járvány idején is biztonságos.
„A Covid-járvány miatt 2020 márciusában az összes amerikai cruise line üzemelése leállt, és az USA hajóstársaságai 2021. július 3-ig – majdnem 16 hónapig – nem is tudták újraindítani a működést. Ezalatt minden hajón el kellett végezni a szükséges karbantartást, és a legénységünk 30 000 tagját haza kellett telepítenünk. Ami nagyon nagy hatással volt ránk, különösen azért, mert az európai testvérmárkáink 2020 nyarán már újraindulhattak, míg nekünk még egy évet kellett várnunk. Anyavállalatunknak, a Carnival Corporationnek, amely kilenc hajótársasági márkával rendelkezik, több mint 33 milliárd dollár hitelt és saját tőkét kellett felhasználnia arra, hogy újraindulhassunk, ami végre meg is történt itt, az Egyesült Államokban. Az pedig rendkívül fontos, hogy 2021 novemberétől a nemzetközi utasok ismét beutazhatnak az Egyesült Államokba, mivel közülük nagyon sokan érkeznek azért, hogy hajós körutazáson vegyenek részt” – fejti ki az üzletasszony.
Miközben a személyzet és az utasok védelmében szorosan együttműködnek a nemzeti egészségvédelmi ügynökséggel, a CDC-vel (Centers for Disease Controllal), hajóikon az összes vendég 97 százaléka be van oltva. Arra is kidolgozták az eljárást, hogy a gyermekek vagy azok, akiknek egészségügyi problémáik vannak, és nem tudják beadatni a vakcinát, mentességet kérhetnek, de így is biztonságban elhajózhatnak. Emellett még a beoltottaknak is egy, 48 órával az indulás előtt készült negatív Covid-tesztet kell magukkal vinniük a terminálra. Az utazás során több más protokollt is be kell tartaniuk az utasoknak, beleértve a tesztelést, mielőtt egy kikötőben elhagynák a hajót.
„Nagyon aggódtunk, hogy a maszkviselés miként változtathatja meg a hajózás élményét. A szabadban nem kell maszkot viselni, de mindenkit arra kérünk, hogy viseljen maszkot, amikor a beltérben tartózkodik, kivéve, ha eszik vagy iszik, és természetesen ha a kabinjában van. Nagyon kellemesen meglepődtem, hogy az emberek rendkívül együttműködőek, és a július óta üzemeltetett hajóutak vendégelégedettségi mutatói jelentősen magasabbak, mint a járvány előtt voltak. Tehát a vendégeink kifejezetten jól érzik magukat, és nagyon-nagyon izgatottak, hogy újra hajózni tudnak” – magyarázza Christine Duffy.
Az elnöknő szerint ez azzal is magyarázható, hogy a hajózás ma már többgenerációs élmény. „Mivel különböző típusú és többféle korosztályt képviselő vendégkörünk van, számos olyan attrakcióval rendelkezünk, amely a kisgyermekektől a felnőttekig mindenkinek biztosít valamilyen érdekes elfoglaltságot. Szerintem mindig is ez volt az egyik legfontosabb oka annak, hogy a hajós körutazások generációtól függetlenül olyan népszerűek. De miközben nagyon erős a kereslet, a 24 hajónkból még mindig csak 11 indult újra az USA-ból. Reméljük, hogy az összes hajónk még 2022 első negyedévének vége előtt újra üzembe áll, miközben 2022 végén és 2023-ban is újabb hajókat adunk át. Mert úgy gondolom, hogy az iparág erős, és az emberek utazni akarnak. Azt is gondolom, hogy egy hajó valószínűleg a legbiztonságosabb hely, mert a vendégek 97 százaléka mellett a teljes legénységünk is be van oltva, és a célállomásokkal együttműködve az utazók számára zöld sávokat is biztosítunk, hogy mindenki biztonságban legyen.”
Érsek M. Zoltán
