Sivó Roland: az Aquaworld Resort Budapest fókuszában az ár-érték arány

Az Utazó magazin a hagyományokhoz híven ismét körkérdéssel fordult a hazai szállodavezetőkhöz azzal kapcsolatban, hogy miként alakult a főszezon, milyen tapasztalatokkal zárták a nyarat, és mire számíthatnak a vendégek az őszi-téli időszakban? A válaszadó ezúttal Sivó Roland az Aquaworld Resort Budapest vízi és szállodakomplexum létesítményigazgatója.

– Hogyan értékeli a nyári szezont a szállodájukban?

– A 2025-ös nyári szezon az Aquaworld Resort Budapest számára kiemelkedően sikeres volt. Mind árbevételünk, mind foglaltságunk a főszezonban meghaladta a tavalyi év eredményeit. Az Izraelből érkező vendégek közel 40%-kal több vendégéjszakát töltöttek nálunk, mint 2024-ben. Őket követték a magyar vendégek, akik évről évre egyre erősebb bázist jelentenek komplexumunk számára. A fürdőben az áremelés ellenére tavalyi évhez hasonló vendégszámot tudtunk realizálni, köszönhetően a belvárosban tartózkodó külföldi turisták sikeres megszólításának is.

– Milyen kihívásokkal szembesültek az idei évben, és hogyan kezelték őket?

– A legnagyobb kihívást számunkra a június végén kirobbanó izraeli háború jelentette, amelynek következtében júniusban és júliusban megugrottak az izraeli vendégek lemondásai. Gyors reakciónknak köszönhetően azonban egy időkorlátos last minute akcióval sikerült a környező országok vendégeivel feltölteni a házat.
Emellett az infláció és a növekvő üzemeltetési költségek jelentettek kihívást, amelyeket tudatos árazással és hatékonyságnövelő intézkedésekkel kezeltünk. A munkaerőpiacon továbbra is érezhető a szűkösség, ezért kiemelt figyelmet fordítottunk munkavállalóink lojalitására és képzésére.
Az ár-érték arány megtartása és a növekvő vendégigények miatt élményorientált programokat szerveztünk, erősítve az esti szórakoztató és fürdőprogramokat. Ennek érdekében szabadtéri színpadot alakítottunk ki a szálloda teraszán, ahol a hét minden napján műsorokkal vártuk a vendégeket.
Az idei szezonban is nagyon népszerű volt teljes panziós csomagunk, és tesztjelleggel elindítottuk az italcsomagos Exkluzív vacsorát is a szálloda grillteraszán. A pozitív visszajelzések alapján ezt jövőre is folytatjuk.

Az Aquaworld Resort Budapest Hotel vízibordalma

– Hogyan alakultak a szállodaárak a tavalyi évhez képest?

– Áraink a tavalyihoz képest mérsékelt, 8–10%-os emelkedést mutattak, amit a piac elfogadott. A dinamikus árazási stratégiának köszönhetően rugalmasan tudtunk alkalmazkodni a kereslethez: előfoglalási kedvezményekkel, last minute ajánlatokkal és csomagajánlatokkal biztosítottuk, hogy vendégeink minden időszakban vonzó ár-érték arányt találjanak.

– Milyen szerepet játszik a fenntarthatóság a szálloda üzemeltetésében?

– Számunkra a fenntarthatóság nem csupán trend, hanem stratégiai irány. Energiahatékony rendszereket alkalmazunk – például korszerű hőszivattyús megoldásokat, LED-világítást, napelemeket és intelligens épületfelügyeleti rendszert. Emellett szelektív hulladékgyűjtéssel és víztakarékos technológiákkal csökkentjük ökológiai lábnyomunkat. Büszkék vagyunk arra, hogy egyre több helyi beszállítót vonunk be, így nemcsak környezeti, hanem gazdasági szempontból is erősítjük a fenntarthatóságot.

Milyen újdonságokkal készülnek az őszi-téli időszakra?

Az őszi-téli szezonban folytatjuk esti szórakoztató programjainkat, tematikus hétvégékkel és animációs foglalkozásokkal, köztük kézművesprogramokkal várjuk vendégeinket. A wellness szegmensben különleges „Spa Night” estékkel kedveskedünk a pároknak. Emellett az ünnepi időszakra – Halloween, advent és szilveszter – tematikus csomagajánlatokkal készülünk, hogy vendégeink a hideg hónapokban is igazi élménydesztinációként élhessék meg az Aquaworld Resort Budapestet.

Érsek M. Zoltán