Mivel több sztrádán is olyan lezárások, korlátozások léptek életbe, amelyek jelentősen lassítják a közlekedést, ezt ellensúlyozandó több matrica ára csökken.
Öt vármegyében lesz olcsóbb autópályán közlekedni 2026-ban és feltehetőleg nemcsak a helyi lakosok vehetik meg a kedvezményes matricát, hanem mindenki – írta az autopalyamatrica.hu.
Eredetileg a kormányzat azt jelentette be, hogy az M1-es évekig tartó felújítása, illetve kiszélesítése miatt az érintett négy megyében (Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron) élők 15 ezer forintért – körülbelül féláron – használhatják a Budapest és Győr között az M1-est.
Közben kiderült, hogy az M30-as autópálya Miskolc észak és Szikszó közötti szakaszának lezárása miatt kompenzációként kedvezményt biztosítanak az útdíjból 2026-ban. A megjelent rendelet alapján azonban nemcsak az ott élők, hanem minden ott közlekedő számára 2500 forintba kerül az autópálya-matrica jövőre, a kedvezmény pedig vonatkozik az M30-as teljes hosszára és az M3-ra is, vagyis a vármegye minden fizetős útjára.
