A budapesti 5 csillagos szállodák a Malév leállásának legnagyobb vesztesei

A felmérésről szóló tájékoztatás szerint az ötcsillagos szállodákban az átlagárak számottevő növekedése sem volt képes ellensúlyozni a kihasználtság drámai visszaesését, ami havi átlagban akár a mínusz 20-25 százalékot is elérhette.

A felmérést készítők szerint ennek egyik oka az üzleti utasok számának számottevő csökkenése, ami pedig közvetlenül is köthető a Malév leállásához.

Az ötcsillagos budapesti szállodák előrejelzése alapján a februárban tapasztalt visszaesés, ha csökkenő mértékben is, de kitarthat április-májusig. A márciusi adatokra kedvező hatással lehet a március 15-i hosszú hétvége, míg az áprilisiakra a Húsvét.

A Magyar Hotel Monitor szerint az adatelemző és értékelő programban résztvevő szállodák napi teljesítmény adatai alapján látható, hogy bár a 2012-es év még kedvezően indult, hiszen minden kategóriában a korábbi évhez viszonyítva emelkedett a kihasználtság és az átlagár is, a trend februárban már nem érvényesült.

A budapesti négycsillagos szállodák már az átlagárak stagnálása mellett csaknem 5 százalékos kihasználtság csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni. A háromcsillagos szállodák esetében viszont a február is minden paraméterben felülmúlta a 2011-es év azonos időszakának eredményeit.

A Magyar Hotel Monitor a Xellum Kft. által üzemeltett és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szakmai támogatását élvező egyetlen hazai, a szállodák napi forgalmi adataira épülő adatelemző rendszer, amely jelenleg 142 szálloda napi adatait gyűjti össze és dolgozza fel.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "A budapesti 5 csillagos szállodák a Malév leállásának legnagyobb vesztesei" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*